A tudatosan étkezők között erősen tartja magát a hiedelem, hogy a feldolgozott ételek egészségtelenek. Ez esetben is igaz: a kivétel erősíti a szabályt – főleg, ha ilyen sok kivételt találni. 

Feldolgozott, mégis egészséges

Mit is jelent, hogy valamilyen étel feldolgozott? Azokat az élelmiszereket soroljuk ide, amelyek valamilyen fizikai vagy kémiai eljáráson estek át, mielőtt elfogyasztjuk őket. Így a feldolgozott ételek közé tartoznak a konzervek, a fagyasztott ételek, vagy azok a kevert saláták, amelyeket zacskózás előtt átmostak vagy valamilyen eljárással tartósítottak.

Feldolgozott étel a kolbász meg a hamburgerbe kerülő húspogácsa, az üveges tésztaszósz, és ilyenek a mikrózható vacsorák is. Az első csoportba tartozó ételekkel semmi gond nincs, a másodikban felsorolt ételek fogyasztása viszont hosszú távon egészségtelen. Vagyis attól, hogy valamilyen étel „feldolgozott”, még nem biztos, hogy egészségtelen is. Ezeknek az eljárásoknak – amelyek által az étel a feldolgozott kategóriába kerül – több hasznuk is van: például növelik a fogyaszthatóság idejét, vagyis tartóssá teszik az élelmiszert, és így teszik emberi fogyasztásra alkalmassá (gondoljunk például a tej pasztörizálására). Nem ritka, hogy valamilyen hozzáadott tápanyag miatt lesz az adott étel még egészségesebb. Persze találni bőven érveket a feldolgozott ételek ellen is: sokszor tele vannak színezékkel, cukorral, fölösleges sóval.

További érv ellenük, hogy a sokféle hozzávaló minősége nehezen megismerhető. Most azokat a feldolgozott élelmiszereket vesszük sorra, amelyektől nem kell tartanunk, és a kiegyensúlyozott, egészséges táplálkozásunk részei lehetnek.

KONZERV BAB

Egyszerű és gyors megoldás a fogyasztása, ha nincs időnk főzőcskézni. A konzervben található bab azonnal fogyasztható, hiszen előfőzött, fehérjetartalma pedig még így is magas, tehát kiváló választás, ha nem eszünk húst. Keverjük el barna rizzsel, quinoával, zöldségekkel, vagy ízesítsünk vele csirkét. Válasszunk ízesítetlen babot, a különböző szószokkal elkevert babhoz sokféle ízfokozót, cukrot, sót adnak, amelyek fölöslegesek.

JOGHURT

Fehérjében gazdag, jótékony hatással van az emésztésünkre. Kár lenne hanyagolni, de a számos joghurt közül a natúr görög joghurtot részesítsük előnyben. Ha mindenképpen ízesített falatokra vágyunk, dobjuk fel pár fagyasztott vagy friss gyümölccsel, házi lekvárral, zabbal.

HUMMUSZ

Az igazán tudatosak saját maguk készítik a hummuszt, de az sem baj, ha erre nincs időnk és boltban vásároljuk a csicseriborsóból készült krémet. Sőt nagyon is egészséges választás: remek mártogató nyers zöldségekhez, de az unalmasabb szendvicseket is feldobja.

FAGYASZTOTT ZÖLDSÉGEK ÉS GYÜMÖLCSÖK

Tévedünk, ha azt gondoljuk, hogy a fagyasztott gyümölcsben vagy zöldségben kevesebb a tápanyag, mint a frissen szedettben. Ugyanolyan egészségesek, ráadásul egész évben elérhetők. További előnyük, hogy kevésbé pazarlunk, ha fagyasztott formában használjuk fel az alapanyagot, hiszen nem kell félnünk, hogy a maradék gyümölcs vagy zöldség megromlik – annyit használunk, amennyire szükségünk van, a többi mehet vissza a fagyasztóba.

Ráadásul: pillanatok alatt készételt varázsolhatunk belőlük, akár köretet készítünk, akár a smoothie-t szeretnénk feldobni velük.

MOGYORÓVAJ ÉS ZACSKÓZOTT MAGFÉLÉK

Ahogyan a konzerv babból, ezekből a rágcsálnivalókból is érdemes a natúr verziót választani. A „felturbózott”, ízesített mogyoróvaj sok cukrot tartalmaz, míg a fűszerezett magfélékben a só és az ízfokozók vannak túlsúlyban. Így pedig nem egészségesebbek, mint egy zacskó csipsz.

TELJES KIŐRLÉSŰ TÉSZTA

Szintén a gyorsaság az előnye: 15-20 perc alatt megfő. Míg készül a köret, összedobhatunk egy könnyű vacsorát: pirítsunk le kevés kókuszzsíron egy csirkemellet, néhány zöldséget, majd keverjük el a kész tésztával. Szintén jó megoldás, ha előfőzött barna rizst választunk, így nem kell sokat várni, mire fogyasztható állapotúra fő a köret.

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.