A megfelelő folyadékellátottság fontos eleme az egészség megőrzésének, hiszen a sejtek felépítéséhez és a szervek működéséhez a víz elengedhetetlen. A fizikai egészségen túl az agyműködésre, a hangulatra és a szellemi teljesítőképességre is hatással van. Gyerekkorban a folyadékbevitel nemcsak az elveszített víz pótlása miatt fontos: gondoskodni kell a növekedéshez szükséges vízmennyiségről is. A gyermekek folyadékbevitelére a szülőknek kell figyelniük.

Folyadékigény gyerekkorban

Mire figyeljünk csecsemőknél és kisgyermekeknél?

A felnőttekhez képest a csecsemők és a gyermekek testének víztartalma jelentősen magasabb, éppen ezért érzékenyebbek a kiszáradás szempontjából. Ehhez még kommunikációs nehézségek is párosulnak, illetve a figyelmük is könnyen elterelődik a szomjúságról, például játék közben.

A kiszáradás veszélyét gyermekkorban tovább növeli az esetükben nagyon gyakran fellépő vírusos, illetve bakteriális fertőzésekhez, táplálék-intoleranciához társuló hasmenés vagy hányás. A gyermekkori kiszáradás jeleinek korai felismerése sok esetben nagy kihívást jelent.

Megfelelően hidratáltnak tekinthető az a gyermek, akinél a testtömegcsökkenés 3 százaléknál alacsonyabb mértékű, illetve normális testi tüneteket mutat. Enyhe-közepes mértékű kiszáradásról beszélünk, ha a tömegvesztés 3–9 százalék közötti. Súlyos kiszáradás esetén a tömegvesztés meghaladja a 9 százalékot.

Csecsemők, tipegők esetén gondolni kell a kiszáradásra azon esetekben is, ha a kutacsok (a csecsemő koponyájának puha alkotórészei, melyek a fejtetőn, a fej oldalsó és hátsó részén, a koponyavarratok találkozásánál helyezkednek el) besüppednek, és/vagy kevesebb pelenka fogy a megszokottnál.

Az enyhe-közepes kiszáradás még otthoni körülmények között, általában a megszokott étrend és szájon át történő folyadékpótlás (50 ml/testtömeg kg) mellett kezelhető. Az ennél súlyosabb mértékű kiszáradás már kórházi ellátást igényel.

Tanácsok szülőknek:

Kínáljuk folyadékkal a gyermekeket, mielőtt elengedjük őket játszani, és rendszeresen emlékeztessük őket az ivásra. Tartsunk folyamatosan készenlétben olyan innivalót, amit a gyermek szívesen elfogad. Minden ital, a víz mellett a tej és a tejes italok, a zöldség- és gyümölcslevek és egyéb innivalók is hozzájárulnak a gyermek vízigényének kielégítéséhez. Az italok mellett számos élelmiszer víztartalma is beleszámít a vízfelvételbe.

Amíg a testtömeg több tízszeresére nő a megszületéstől a felnőttkorig, addig a vízszükséglet „csak” a két-háromszorosára. Gyermekeknél a víz a növekedés alapját biztosító életfunkciókhoz is szükséges. Megfelelő folyadékpótlással a hasmenés által okozott halálesetek 93 százaléka megelőzhető.
 

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.