Hétvége, bevásárlás, épp egy karton ásványvizet szeretnénk a földről felemelni, hogy betegyük a kocsi csomagtartójába, és akkor éles fájdalom nyilall a hátunkba, végigfut a gerincünkön… Kinek ismerős az előbbi jelenet? A porckorongsérv – közismertebb nevén a gerincsérv – szinte minden felnőtt embert érint, ennek ellenére mégis keveset tudunk arról, hogy mit tehetünk, ha már megvan a baj, vagy hogy hogyan előzhetjük meg, hogy idősebb korunkra mozgáskorlátozottak legyünk. Tuza-Ritter Bálint személyi edző, gerinctréner a megelőzés híve.

Gerincbántalmak nélkül élni

Életmódváltás = szemléletmód váltás

Ha az a célunk, hogy hosszú távon megelőzzük vagy kezeljük gerincbántalmainkat, nem elég csak akkor foglalkozni a problémával, ha már nyakig ülünk benne. Szakértőnk szerint az első lépés a preventív szemléletmód elsajátítása. „A cél az, hogy olyan hétköznapivá váljon ez a gondolkodás, mint a reggeli fogmosás. Például, ha sokat vezetünk, ne az legyen a kocsiból kiszállva az első dolgunk, hogy lehuppanunk a kanapéra. E helyett nyújtsuk meg óvatosan egy kicsit megrövidült izmainkat. Fél percet sem vesz el az életünkből, de cserébe sokkal többet ad hozzá.”

Tudatosan a teremben is

Talán könnyebb először az edzésünkbe beilleszteni ezt a tudatosságot, és onnan majd lassanként hétköznapi szemléletté válhat – persze embere válogatja. De nem ártana tudnunk, hogy mi tesz jót a gerincünknek edzés közben, és mi az, amivel nyírjuk. Az egyik legrosszabb pozitúra a gerincünknek, ha ülünk – a porckorongok ekkor rendkívül nagy terhelést kapnak –, ezt a helyes üléssel tudjuk ellensúlyozni, ebben az esetben csökken az ágyéki szakaszon a terhelés. Gyakoroljunk a boltban Számos olyan apró alkalom adódik mindennap, amikor gyakorolhatjuk a helyes tartást. Például az esti, hétvégi nagy bevásárlás alatt, amikor hosszú percekre sorba állni kényszerülünk. „A telefonunk nyomkodása helyett álljunk egyenesen és scanneljük végig magunkat. A helyes tartás valahogy így néz ki: bokánk tart, comb-fenék enyhén feszes, has-köldök behúzva, vállak leszorítva, lapocka hátrahúzva, mellkas kiemelve, áll fenn, fej hátra. Ha ez megvan, gondolatban menjünk visszafelé a fejtől a bokáig, és ellenőrizzük, hogy minden a helyén maradt-e” – javasolja Tuza-Ritter Bálint.

Egyenesebb tartás – pozitívabb kisugárzás

Azt, hogy 10 percig egyenesen álljunk, igazából bárhol gyakorolhatjuk. Próbáljuk ki a boltban, a villamoson, egy tárgyaláson, az iskolában, és figyeljük meg, hogy milyen hatással van ránk. „Az önbizalmunk is javulhat egy szép, magabiztos tartástól. Az egyik vendégem pedig arról számolt be, hogy azokon a napokon, amikor különösen figyel a tartására, több energiája marad. Egy másik edzettemnek pedig jobb lett tőle a közérzete. Apróságnak tűnhetnek ezek, de sokat számítanak.”

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.