A kávé megosztó ital: vannak szép számmal, akik méregként tekintenek rá, mások úgy tartják, jótékonyan hat az egészségre. És persze vannak, akik csak azért isszák, mert nem tudnak meglenni élénkítő hatása nélkül, vagy mert imádják az ízét. A vitát nem tisztünk eldönteni, az azonban biztos, hogy a kávéfogyasztásnál, csakúgy, mint sok más élvezeti szer esetében, a lényeg a mértékletességen és a minőségen van. Kis mennyiségben fogyasztva, tehát, a kávézás valóban egészségügyi előnyökkel járhat, ezeket gyűjtöttük most össze.

Gyógyító barna nedű

Védelmet nyújthat bizonyos rákfajtákkal szemben

Egyes rákfajták kialakulásának esélyét csökkenti a rendszeres kávéfogyasztás, ami a kávéban található polifenoloknak köszönhető. A Fred Hutchinson Rákkutató Központban végzett kutatás azt találta, hogy napi négy vagy több csésze kávé ivása 59 százalékkal csökkentette a prosztatarák megismétlődésének kockázatát. Kínai tudósok véleménye szerint a magasabb kávéfogyasztás akár 50 százalékkal csökkentheti a májrák kockázatát, illetve vizsgálatok szerint a rendszeres kávézás a vastagbélrák elleni harcban is hatékony.

Segíti a máj tisztítását

A kávét általában nem tekintik méregtelenítő italnak, de kutatások szerint rendszeres fogyasztásával nemcsak az abnormális májenzimeket csökkenti, hanem a májcirrózis kockázatát is. A krónikus májgyulladás súlyos következménye a májzsugorodás, a cirrózis, amely a májsejtek folyamatos pusztulásával, a máj működésének romlásával, gyakran a máj rosszindulatú daganatával jár együtt. A cirrózis leggyakoribb oka az alkoholizmus, a hepatitis B, illetve hepatitis C vírus. Kutatások szerint a rendszeres kávéivás csökkenti a cirrózis és a vele összefüggő halálozás kockázatát. Különösen hatékony a kávézás alkoholos eredetű májkárosodás esetén.

Gyorsíthatja a fogyást

Pusztán a kávéivástól várni a fogyást nem érdemes. A kávé, pontosabban a benne található koffein hatékonyan stimulálja a lipáz nevű enzim termelődését, amely az emésztés során a zsírok lebontásáért felel. A kávéban még nagy mennyiségben található klorogénsav is, amely szintén ilyen hatást gyakorol a szervezetre – ez a két anyag kombinációja pedig különösen hatékony. A koffein javítja a vérkeringést, gyorsítva az alapanyagcserét. Erős vízhajtó, így a segítségével könnyebb megszabadulni a salakanyagoktól és a visszatartott víztől. Ezeknek az együttes hatásoknak köszönhetően segíti a fogyást.

Csökkentheti a Parkinson-kór kialakulásának esélyét

Férfi aknál már napi egy csésze kávé elfogyasztása is a rá következő tíz év során 40-60 százalékkal csökkenti a Parkinson-kór kialakulásának veszélyét. A nőknél viszont ellentmondó tapasztalatokat hoztak a hosszú távú megfigyelések: azoknál a nőknél, akik a menopauza után hormonpótló kezelésben részesültek, a koffein nem nyújtott védelmet a Parkinson-kór kialakulása ellen, ami arra utal, hogy az ösztrogén hormon – nem ismert módon – megváltoztathatja a koffein hatását.

Javítja a hangulatot, éberebbé tesz

A kávéban található koffein tulajdonképpen egy stimuláns: elsődleges mechanizmusként blokkolja az agyban az adenozin nevű neurotranszmitter gátló hatását. Ezzel növeli az agy működését és más neurotranszmitterek kibocsátását, például a dopaminét és a noradrenalinét. Ez megmagyarázhatja azt a tapasztalatot, hogy a kávé nemcsak energikussá, de jókedvűvé is tesz.

Csökkentheti a krónikus fejfájás kockázatát

A napi rendszerességgel fogyasztott két-három csésze kávé – azaz nagyjából 240–400 milligramm koffein – csökkentheti a krónikus fejfájás kialakulásának kockázatát. Norvég kutatók szerint azok, akik kevesebb mint 240 mg kávét fogyasztanak naponta, gyakrabban küzdenek fejfájással, átlagosan havonta 14 napon.

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.