Sokan nem találnák ki, hogy a gyömbérről van szó. Üdítő és finom, nem véletlenül tesszük teába, limonádéba, ízesítünk vele levest vagy sütit. De finom ízén túl még számos egyéb jó tulajdonsága is van a gyömbérnek. Összegyűjtöttünk hét okot, amiért érdemes minél több gyömbért fogyasztani.

Gyógyító szarvasszarv

Eredete a mai napig vita tárgyát képezi: vagy Indiából, vagy Kínából származik e gyógyhatású gyökér. Ma már számos országban nagy mennyiségben termesztik, világszerte kapható a boltokban, piacokon. Jellegzetes szarv alakja (a szanszkritban eredeti neve szarvasszarv formájút jelent) igencsak megnehezíti a tisztítását, ám érdemes bajlódni vele – némi rutin után már könnyedén bánunk a gyógynövénnyel. Az emberek már évezredek óta használják a gyömbért: régóta tudják, hogy enyhíti a megfázás tüneteit (a megelőzésben is segít), de segít kezelni a migrént, és csökkenti a magas vérnyomást is. Mint az utóbbi években kiderült – hála az orvostudomány fejlődésének –, még annál is több nyavalyára jelent gyógyírt, mint korábban hitték, ráadásul segít a jó közérzet megőrzésében is. Fontos azonban, hogy ne nyakló nélkül fogyasszuk, ugyanis, bár jó hatással van az emésztőrendszerre, túl nagy mennyiségben irritációt okozhat. És nem javallott a fogyasztása azoknak, akik gyulladásos bélbetegséggel küzdenek.

ENYHÍTI AZ IZOMFÁJDALMAT

A gyömbér egyik elemének, a gingerolnak fájdalomcsillapító hatást tulajdonítanak. Általános fájdalomcsillapítás mellett speciálisan az izomfájdalomra is hatásos: szakértők szerint a sportolóknak érdemes mindennap egy kevés gyömbért enniük valamilyen formában, ezzel elkerülhetik, vagy legalábbis lerövidíthetik a kemény edzések után jelentkező izomlázat.

CSÖKKENTI A MENSTRUÁCIÓS FÁJDALMAT

Tanulmányok bizonyítják, hogy a gyömbér ibuprofenként is „hat”, e tulajdonságával pedig megkönnyíti a nők számára a menstruáció fájdalmas napjait. Ha nem is folyamatosan, de a menzesz első három napjában érdemes gyömbért tenni az ivásra szánt vízbe, teába.

ENYHÍTI A REGGELI ROSSZULLÉTET

Nem csak a menstruáló nőknek fontos a gyömbér, de a várandósok számára is hasznos lehet. Természetesen nem azt mondjuk, hogy minden, reggeli rosszulléttel küszködő kismamának kivétel nélkül segít a gyömbér – hiszen a tünetek egyénenként nagyon változóak –, de érdemes kipróbálni, több kutatás szerint segít enyhíteni az émelygést és a hányingert, illetve az ezzel járó kellemetlen tüneteket.

CSILLAPÍTJA AZ ÍZÜLETI FÁJDALMAT

Ha rendszeresen fogyasztjuk, akár meg is előzhetjük vele az ízületi fájdalmat, ha pedig már napi problémát okoz a kínzó fájdalom, ezzel a gyógynövénnyel enyhíthetjük.

A MOZGÁSSZERVI BETEGSÉGEK ELLENSÉGE

Gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító hatása miatt érdemes kúraszerűen fogyasztaniuk azoknak, akik valamiféle mozgásszervi betegségben szenvednek. Ahhoz, hogy valóban hatásos legyen, több héten keresztül folyamatosan kell fogyasztani – ne legyünk tehát türelmetlenek, ha nem érezzük azonnal a hatását. Önmagában persze, ha súlyosabb betegségről van szó, a gyömbér nem hozhat teljes gyógyulást; ajánlott orvossal konzultálni.

A MÁSNAPOSOK JÓ BARÁTJA

Nem csak a várandós nők rosszullétén segít a gyömbér – a hányinger bármely fajtájával szemben hatásos. Akkor is, ha betegség miatt szenvedünk az émelygéstől, de akkor is, ha csak az előző esti italozást érezzük.

ERŐSÍTI AZ IMMUNRENDSZERT

Méregtelenítő és baktériumölő tulajdonsága miatt betegségmegelőző hatása is jól ismert. Ráadásul remek antioxidáns, felvértezi a szervezetet, így aki rendszeresen fogyaszt gyömbért, nagyobb eséllyel kerüli el a rákos megbetegedéseket. (Fontos azonban, hogy ne a rák ellenszereként tekintsünk a gyömbérre, illetve ne valamiféle gyógymódként a fogyasztására!)

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.