Manapság a vashiányos állapot népbetegség. Az életében legalább egyszer mindenkit utolér, és nem meglepő, hogy ezért is a helytelen táplálkozási szokások tehetők felelőssé. Ha nem vesszük észre, vérszegénység lehet a következménye, de tudatos életvitellel megelőzhetjük.

Ha a vas hiányzik

Miért kell a vas?

Az emberi szervezet nem tudja előállítani ezt a számára nélkülözhetetlen mikroelemet, táplálékkal tud csak bejutni, ráadásul rendkívül rossz a felszívódása, az elfogyasztott vasnak csak elenyésző része hasznosul. Jó hír viszont, hogy bizonyos mennyiségben képesek vagyunk tárolni. Egy felnőtt emberi szervezet kb. 4-5 g vasat tartalmaz, ennek túlnyomó része a hemoglobin és a myoglobin felépítésében vesz részt. Az előbbiben tárolt vas a sejtszintű gázcserét végzi, az utóbbi pedig az izomsejtek anyagcsere-folyamataiban tölt be fontos szerepet.

Ha kevés

A vashiány olyan, az egész szervezetet érintő tünet, amelynek krónikus fennállása vérszegénység kialakulásához vezet. Rejtett vashiány esetén a vérben lévő vas mennyisége még elegendő, viszont a csontvelőben lévő raktár már kimerülőben van. A vashiányos állapot népbetegségnek számít, ez – is – a helytelen táplálkozási szokásokból fakad; kevés nyers gyümölcsöt, silány minőségű állati élelmiszert, többszörösen feldolgozott gabonakészítményeket fogyasztunk. Az élete során legalább egyszer mindenki vashiányossá válik.

Ha nem elég a bevitel

Az egyoldalú, alacsony biológiai értékű táplálkozás: a rengeteg feldolgozott élelmiszer, a rossz minőségű és kevés fehérje fogyasztása vashiányt okozhat. az állati eredetű élelmiszerek vastartalma jobban hasznosul, mint a növényieké. Bizonyos vitaminok és ásványi anyagok – a c-, a B12-, a B2- és B6-vitamin, valamint a folsav – segítik a beépülését. A vegetáriánus, vegán életvitelt folytatók általában vitaminokban, ásványi anyagokban gazdag élelmiszereket fogyasztanak, amelyekkel a növényi vas felszívódásának mértéke elérheti a 4-5 százalékot, B12-vitamint viszont nem juttatnak a szervezetükbe, mert az csak állati eredetű élelmiszerekben fordul elő, ezért nekik tablettával célszerű pótolni.

Többszörösen feldolgozott, alacsony vitamin- és ásványianyag-tartalmú táplálkozás esetén az étkezéssel a szervezetbe jutott vas még nehezebben hasznosul. Vannak olyan anyagok, amelyek gátolják a vas felszívódását, ilyen például a kávéban és a fekete teában található polifenol, az E385 tartósítószer, a túlzott rostbevitel (például rosttablettával), a savkötő készítmények, az oxaláttartalmú élelmiszerek, mint például a spenót, aminek egyébként magas a vastartalma.

Ha több kellene

Az ajánlás szerint az egészséges férfiaknak napi kb. 10 mg, míg a nőknek napi kb. 15 mg vasbevitel javasolt. Bizonyos helyzetekben, például várandósság vagy szoptatás idején, és a gyerekek hirtelen növési időszakában megemelkedik a szervezet vasigénye.

Ha elveszítjük

A nők a túl erős menstruációs vérzés során sok vért – így vasat – veszítenek. Műtétek után, gyomorfekély esetén is fokozott a vasveszteség.

Ha nem hasznosul

Bizonyos gyomorbetegségek esetén a csökkent gyomorsavelválasztás miatt romlik az ásványi anyagok és a vitaminok felszívódása is.

Mikor gyanakodjunk?

A vérszegénység leggyakoribb, mégis nehezen azonosítható jele a fáradékonyság. Erre ugyanis gyakran legyintünk, természetesnek vesszük. Ha tartósnak bizonyul, ne hagyjuk annyiban! Ha mozgás közben hamar levegőért kapkodunk, szapora a szívverésünk, akkor lehet, hogy nem szívbetegek, hanem vérszegények vagyunk. A bőr egészséges, rózsás színét az arcbőr kis artériájának teltsége és a vérben lévő hemoglobin adja, ha az csökken, sápadtak leszünk. Jelzésértékű, ha az arc mellett az ajkak, a körömágy, az íny, illetve az alsó szemhéj belseje is halványabb a kelleténél. A gyakori fejfájás, szédülés, fülzúgás, a csökkent memória, figyelemzavar is utalhat vérszegénységre. A torokban lévő gombócérzés, ingerlékenység is felhívhatja a figyelmet erre a betegségre, ahogy az erős hajhullás is jellegzetes tünete.

Ezek is érdekelhetnek

Hűsítő édesség, amit nyáron is ehetsz – így csináld!
Nyáron sem kell lemondanod az édességről, csak okosan válassz! Ez a könnyű, hűsítő finomság pár perc alatt elkészül, tele van friss gyümölccsel, mégis barátságos a diétádhoz – próbáld ki, és élvezd a nyár minden falatját bűntudat nélkül!
15 perces otthoni edzésterv, ha nincs időd semmire
Nincs időd órákig edzeni? Nem gond! Ez a 15 perces otthoni edzésterv tökéletes, ha gyorsan, eszközök nélkül szeretnél formába lendülni. Csak a saját testsúlyodra és egy kis kitartásra lesz szükséged!
5 étel, amit este is nyugodtan ehetsz fogyókúra alatt
Este rád tör az éhség, de nem akarod tönkretenni a diétádat? Nem kell éhezve lefeküdnöd! Mutatunk 5 egyszerű és finom ételt, amit bátran ehetsz este is, ha fogyni szeretnél – bűntudat nélkül.
Életmódváltás 40 felett - Zoltánnak sikerült, neked is fog!
Az életmódváltás ne legyen egy távoli terv, kezdd el most, Zoltán példája alapján! Sosem késő elkezdeni. Mutatjuk hogyan csináld!
Nincs időd edzeni? Íme a trükk, amit bárhol bevethetsz
Nincs időd hosszú edzésekre? Egy orvos szerint már napi néhány perces mozgással is látványos eredményt érhetsz el – ha jól illeszted be a napirendedbe.
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Menopauza, puffadás, fájdalom? A lepkeszegmag lehet a válasz
A keleti gyógyászatban évezredek óta ismert – az ayurvéda szerint melegítő, nyákoldó, gyulladáscsökkentő és anyagcserét serkentő hatású, de számos más kincset érő hatással büszkélkedhet.
Így fogyhatsz edzés és szenvedés nélkül – csak lélegezz tudatosan
El sem hinnéd, de egy japán színész véletlenül fedezte fel azt az egyszerű légzéstechnikát, amellyel mozgás és koplalás nélkül is látványosan fogyott. A módszerhez mindössze napi néhány perc tudatos légzésre van szükség – és máris beindulhat a változás.

Ajánlataink