Akadnak napok, különösen ősszel, mikor minden borongós, későn világosodik és korán sötétedik, mi pedig állandóan fáradtnak érezzük magunkat. Még akkor is, ha eleget aludtunk. Ilyenkor legszívesebben literszám döntenénk magunkba a kávét – ha segítene. De jön egy pillanat, mikor úgy érezzük, már a kedvenc fekete lé sem javítja a helyzetet. Szerencsére akad más, egészséges és energizáló étel-ital, ezekből gyűjtöttünk össze néhányat

Jobb, mint a kávé

Zabkása

Az egyik legjobb reggeli – nem csak finom, de segít felébredni. Alacsony a glikémiás indexe, vagyis lassan szívódik fel, egyenletesen lát el energiával, nem pörgeti fel a vércukorszintünket (hogy aztán gyorsan „földhöz is vágja”, az energiánkkal és életkedvünkkel együtt). Elég egy kiadós tál, és délig nem lesz gondunk az éhséggel. Neutrális íze miatt szinte bármivel keverhető: feldobhatjuk mézzel, almával, banánnal, bogyós gyümölcsökkel, fahéjjal.

Víz

A víz a legjobb napindító. Nem csak reggel van rá szükség, hiszen már az enyhe dehidratáció állapotában is „lassul” az agyunk. Ha tehát ebéd után úgy érezzük, beütött a kajakóma, igyunk egy nagy pohár vizet, ne induljunk rögtön a kávégéphez.

Almaecet

Ez a savanykás ízű folyadék nem csak saláták és más ételek ízesítőjeként, de önmagában is megállja a helyét – persze finomabb, ha egy kis vízzel, mézzel keverjük el. Gyorsítja az anyagcserét, segíti az emésztést, lúgosít. Utóbbi tulajdonsága miatt érdemes éhgyomorra fogyasztani – reggel az egyik legjobb ébresztő.

Chiamag

Ezek az aprócska magok telistele vannak ómega 3 zsírsavval, amely nem csak egészséges, de segít legyőzni a fáradtságot, fogyasztása után élénkebbnek érezhetjük magunkat. Elég csak egy kevés: a chiamag tömegének tízszeresét képes felvenni, vízbe áztatva. Ezen túl még az emésztést is könnyíti.

Leveles zöldségek

És a zöldségeket ezúttal szó szerint értjük. A zöld színű zöldségek rengeteg B-vitamint tartalmaznak, aminek élénkítő hatása közismert. Fogyasszunk sok spenótot, sóskát, mindenféle salátát, brokkolit, ízesítsük ételeinket friss bazsalikommal, kakukkfűvel.

Menta

A gyógyteák rendszeres fogyasztását egyébként is szívből ajánljuk (a hűvösebb napokon egy forró csésze teát amúgy sem utasítunk vissza), de külön figyelmet érdemel a borsmenta. Nem csak finom, de élénkítő hatása is van, legjobb választás lehet reggel, kávé helyett. Ha nem szeretjük különösképpen a teákat, dobjuk fel pár mentalevéllel a vizünket.

Tojás

Az egyik legsokoldalúbb szuperételünk. Igaz, néha tiltólistára kerül – ész nélküli fogyasztása megemelheti a koleszterinszintünket – de egyáltalán nem kell száműznünk az életünkből. Sőt! Rendszeresen sportolóknak kifejezetten javallott a fogyasztása. Tele van fehérjével, jó zsírokkal, amelyek egész napra energiával töltenek fel. Fogyasszuk főzve, sütve, krémként – nem lőhetünk mellé. És persze a zöldségekkel sem, amelyekkel még finomabb és laktatóbb reggelit készíthetünk.

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.