Gondolkodás és kóstolás nélkül sózunk, csipszet, sós rágcsálnivalót eszünk. A túlzott sófogyasztás legalább olyan káros, mint a túlzott cukorbevitel. Itt az ideje, hogy leszokjunk róla, és csak a szükséges mennyiséget fogyasszuk.

7 tanács, hogy kevesebb sót együnk

A magyarok jelentős része túl sok sót fogyaszt. Ez esetben nem csak arról van szó, hogy milyen sok sós rágcsálnivalót eszünk, csipszet, ropit és egyebeket, de rendszerint túlsózzuk az ételeinket is. A sófogyasztás esetében sajnos még azok is hajlamosak az ajánlottnál többet bevinni, akik igyekeznek ritkábban nyúlni a sótartó után, vagy kerülik a kifejezetten sós nasikat. A feldolgozott élelmiszerekben ugyanis rengeteg só található, ami káros hatással van az egészségünkre.

Az európai lakosság sóbevitele 70-75 százalékban feldolgozott élelmiszerekből, 10-15 százalékban pedig az ételkészítés során hozzáadott sóból tevődik össze. A maradék az utósózáskor kerül a szervezetünkbe.

sófogyasztás

Fotó: Shutterstock

 

A túlzott sófogyasztás hatása az egészségre

Nem arról van szó, hogy egyáltalán ne sózzuk az ételeinket, hiszen a szervezetnek szüksége van a nátrium-kloridra. Ahogyan arra a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége is emlékeztet, a sónak jelentős szerepe van az ingerületátvitelben, a vérnyomás szabályozásában, a szervezet folyadékháztartásának szabályozásában. A nátrium elengedhetetlen a szervezet működéséhez: napi 1,5-2 gramm a javasolt mennyiség. Két gramm nátriumot öt gramm konyhasóval viszünk be. Egy pár évvel ezelőtti nemzetközi felmérésből kiderült, hogy nem csak a magyarok, de a többi ország lakói sem nagyon ismerik a különböző ételek sótartalmát – komoly probléma ez, hiszen így alábecsülik saját sóbevitelüket.

Ha túl magas a sófogyasztás, az nem csak elhízáshoz vezethet, de szív- és érrendszeri betegségek kialakulásához is. Aki túl sok sót fogyaszt, annak számolnia kell a magas vérnyomás, az agyvérzés, a vesebetegség kockázatával. A kisebb sófogyasztás jelentősen csökkenti az infarktus kialakulásának esélyét.

 

Mit tehetünk a sófogyasztás csökkentéséért?

Íme, 7 egyszerű trükk, amivel csökkenthetjük a mindennapi sóbevitelt.

1. Konzerv ételek helyett válasszunk friss vagy fagyasztott zöldséget, gyümölcsöt. A konzervek ugyanis a tartósítás miatt sok sót tartalmaznak.
2. Kerüljük az üveges szószokat. Mindössze egy evőkanálnyi szójaszósz több mint 1000 mg szódiumot tartalmaz. Használjunk helyette inkább balzsamecetet.
3. Együnk kevesebb kenyeret. Ne csak a fogyás érdekében, de ha lehet, kerüljük a szupermarketekben vásárolt, zacskós, szeletelt szendvicskenyereket. Egy-egy ilyen szelet rengeteg sót tartalmazhat, akár 230 mg-ot is. Mindig olvassuk el az összevetők listáját!
4. Kerüljük a felvágottakat. A csirke- vagy pulykamellsonka, amelyet a boltban veszünk, nem véletlenül olyan finom. Sajnos a felvágottak nagyon sok sót tartalmaznak, egy szelet pulykasonkában körülbelül 1050 mg szódium található. Szendvicsünkre tegyünk inkább sovány sajtot vagy zöldséget, ha pedig ragaszkodunk a húshoz, vágjunk vékony szeleteket a hétvégéről maradt sült húsból.
5. Készítsük magunk a leveseinket! Azt hihetnénk, hogy a zöldséggel vagy hússal teli félkész levessel nem nyúlunk mellé, pedig igen. Ha zacskós vagy konzerv levest készítünk, nagyon sok felesleges sót viszünk be a szervezetünkbe. Szánjuk rá az időt, főzőcskézzünk otthon, így kontrollálni tudjuk a sóbevitelt.
6. Hanyagoljuk a bundás húsokat. A legjobb, ha a csirkemellet natúr módon készítjük el. Ha mindenféle szósszal, panírral próbáljuk ízletesebbé tenni, egészségtelen lesz az ebéd.
7. Ritkábban együnk pizzát. Nem csak a kalóriatartalma magas, de rengeteg sót is tartalmaz. Egy átlagos pizzaszeletben 760 mg szódium van. Ha csak lehet, válasszunk mást vagy készítsük el a pizzatésztát otthon.

A leszokás – csakúgy, mint a cukor esetében – nem egyszerű és valószínűleg jó pár hétig, akár hónapig is eltart majd. Mégis, megéri próbálkozni a sófogyasztás minimalizásával: tegyük el a sótartót az asztalról, csak kóstolás után sózzunk, salátáinkat, zöldségeinket pedig egyáltalán ne szórjuk meg sóval. Főzés közben próbáljunk kevesebb sót vagy ételízesítőt használni.

 

EZ IS ÉRDEKELHET:

 

 

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.