A testi kondíció mellett a szellemi kondíció megőrzése is fontos feladatunk. Az időskori feledékenység és szellemi hanyatlás egyelőre fehér folt a tudomány térképén. Ezért fontos a megelőzés, az, hogy ismerjük és használjuk azokat a hatóanyagokat, amelyek nagymértékben megóvhatják értelmi képességeinket. Ugyanis az öregedésnek nem szükségszerű velejárója a szellemi leépülés.

Menjen az agyára!

Kevés tragikusabb állapot van, mint emlékeink elvesztése. Az Alzheimer-kór hátterében működő folyamatokat még nem tudta felderíteni a tudomány. A betegség egyértelműen az agyat érinti, károsítja és megöli az agy idegsejtjeit. Az Alzheimer-típusú elbutulás sajnos nagyon gyakori betegség – világszerte mintegy 18 millió embert érint. A 65 éves lakosság körében 1 százalékos az előfordulása, e kor felett ötévente kétszereződik az érintettek száma.

A statisztikák szerint a nők gyakrabban betegszenek meg Alzheimerkórban. Koponyasérülések, pajzsmirigybetegségek, hosszú évekig tartó depresszió és a vérkeringés rendellenességei (érelmeszesedés, magas vérnyomás) fokozhatják a kockázatot. Nagyon komoly kutatások folynak, hogy mielőbb megtalálják azokat a hatóanyagokat, amelyek kombinációja megállítja, gyógyítja ezt a betegséget. Hiszen rengeteg embert érint ez az állapot, hatalmas kiadást jelent az egyes országok társadalombiztosításának.

Összegyűjtöttük azokat a növényeket, vitaminokat, hatóanyagokat, melyekről egyértelműen kiderült, hogy jótékony hatással vannak agyunk működésére, szellemi kondíciónk megőrzésére. A megelőzést időben kell elkezdeni.

Ginzeng

Régóta ismert tény, hogy a ginzeng erősíti a memóriát és jó hatással van az értelmi képességekre, csökkenti az agyi plakkok lerakódását és az agyi sejtek halálát. Megszünteti a stressz által okozott tüneteket, növeli a szellemi, fizikai teljesítőképességet. A ginzeng alkalmazható a koncentrálóképesség, a munkateljesítmény növelésére, betegség utáni lábadozásban, fáradtság, kimerültség esetén is.

Ómega 3 zsírsavak

Azok, akik rendszeresen fogyasztanak ómega 3 eszszenciális zsírsavat tartalmazó halolajat, megvédik magukat egyebek között a depressziótól, a szellemi hanyatlástól és a feledékenységtől. Ha túl kevés jut ebből a szervezetbe, az növeli az Alzheimer-kór kockázatát.

D-vitamin

A D-vitamin legismertebb szerepe a csontok egészségének fenntartása, de az elmúlt évtizedben kiderült, más fontos hatása is van ennek a vitaminnak, többek között az agyra. A konkrét ok-okozati összefüggés még homályos, de egyértelmű, hogy a D-vitamin számos különböző eszközökkel védi az agysejteket.

Ginkgo biloba

A páfrányfenyő csökkenti az agysejtek halálát, javítja az értelmi funkciókat. Előnyösen hat a vérkeringésre és a központi idegrendszerre is. Fokozza a verőerek rugalmasságát, ily módon javítva az agy és a végtagok vérellátását. Az aszpirinhez hasonló hatása gátolja a vérrögképződés veszélyét. A ginkgo biloba antioxidáns tulajdonságokkal is rendelkezik, azaz védi a sejteket a szabad gyökök rongálásától.

Kávé

Számos tanulmány azt mutatja, hogy a mérsékelt kávéfogyasztás (3-4 csésze koffeines kávé/nap) csökkentette az Alzheimer-kór kockázatát. Azok között az emberek között, akik rendszeresen elfogyasztották ezt a mennyiséget, 65 százalékkal csökkent az Alzheimerkór kockázata.

Magnézium

A magnézium olyan ásványi anyag, amely elengedhetetlen számos emberi biológiai funkcióhoz. Különösen fontos az agy tekintetében, mert ha megfelelő mennyiségben van a szervezetben, az megalapozza a tanulási képességeket és a memóriát. Jelentős mennyiségű magnéziumot tartalmaznak az olajos magvak, főleg a földimogyoró, a tök-, a napraforgó-, a lenmag, a dió, valamint a teljes őrlésű liszt, a korpa, a sötétzöld levélzöldségek és a fokhagyma is.

Zöld tea

A zöld tea igen gazdag a különböző antioxidánsokban, kiváló hatással van az agy egészségének megőrzésére.

Ezek is érdekelhetnek

Villámgyors és egészséges: diétás süti air fryerben percek alatt
Ha imádod az édességeket, de szeretnél egészségesebb alternatívákat kipróbálni, akkor az air fryer a legjobb barátod lehet a konyhában!
Ezért hízhatsz alvás közben: meglepő összefüggés, amiről kevesen tudnak
Alvás közbeni fény hatással lehet az anyagcserére és fokozhatja a súlygyarapodást. Egy friss kutatás szerint érdemes teljes sötétségben aludni!
Segíti a fogyást vagy árt? Itt az igazság a reggeliről
Talán te is hallottad már, hogy a reggeli a nap legfontosabb étkezése, de lehet, hogy még nem teljesen érted, miért tulajdonítanak neki ekkora jelentőséget.
Valóban ehető az arany? Végre fény derült a titokra!
Mindannyian szeretjük a csillogást, ami magában hordozza a különlegesség érzését, nem véletlen, hogy ünnepléshez előszeretettel választunk tündöklő kiegészítőket. Ám ma már nemcsak viselni, de meginni is megenni is lehet az aranyos kellékeket. Eláruljuk, mennyire egészséges mindez!
Olcsó magyar gyógynövények, melyek remekül segítik a fogyást
A vízhajtók segítenek a testnek megszabadulni a fölösleges folyadéktól, főleg a víztől és a nátriumtól, mivel stimulálja a veséket, hogy több nátriumot ürítsen a vizelettel és ezáltal a test kiüríti a felesleges vizet a szervezetből.
Teszteld magad! Ki vagy te a párkapcsolatodban?
Bizonyos élethelyzetekben más és más szerepben mutatkozhatsz meg. Tesztünk segítségével kiderítheted, hogy jelenleg mennyire dominálsz a párkapcsolatodban.
Olcsó, mégis sokat tesz az egészségedért: ezért remek választás a retek!
Lehet kicsi piros, nagy fehér vagy akár fekete is, gömbölyű vagy hosszúkás. Bármelyiket is választod, jól döntesz!
Cowboy diéta: Avagy mit ettek a cowboyok
Ha a régi vadnyugatra gondolsz, valószínűleg a poros ösvények, a marhahajtók és a vad cowboyok jutnak eszedbe. De vajon milyen ételeket fogyasztottak ebben az időszakban?

Ajánlataink