A magas vérnyomás tüneteket nem okoz, mégis a vezető halálokok között tartják számon, hiszen növeli a szívroham, a stroke kialakulásának kockázatát, de szerepet játszik a kognitív képességek hanyatlásában és a veseelégtelenség kialakulásában is.

Mit tegyen a magas vérnyomás ellen?

Mozogjon rendszeresen!

Azok a magas vérnyomású betegek, akik rendszeresen tempósan sétálnak, a vérnyomás csökkenéséről számolnak be. A rendszeres, legalább 30 perces mozgás hatására a szív hatékonyabban képes felhasználni az oxigént, így nem szükséges olyan erősen dolgoznia, hogy pumpálhassa a vért.

Lélegezzen mélyeket!

A lassú, mély légzés és a meditatív gyakorlatok, mint például a csikung, a jóga és a tai chi csökkentik a szervezetben a stresszhormonok szintjét, melyek egyébként serkentik a vérnyomást növelő vese enzimjének, a reninnek a termelődését. Reggel és este 5-10 percig végezzen mély hasi légzést – ezzel nemcsak a vérnyomást csökkentheti, de a feszültséget is oldhatja.

Fogyasszon káliumban gazdag ételeket

A káliumban gazdag zöldségek és gyümölcsök fogyasztása fontos része a vérnyomáscsökkentő programnak. Célozza meg a napi 2000–4000 mg káliumbevitelt. A legfontosabb káliumforrások az édesburgonya, a burgonya, a paradicsom, a banán, a bab, a borsó, a sárgadinnye és a szárított gyümölcsök, mint például az aszalt szilva és a mazsola.

A sóval bánjon óvatosan!

Vannak olyanok, főként az idősebbek és azok, akiknek a családjában van magas vérnyomással küzdő, akik nagyobb eséllyel reagálnak érzékenyen a sófogyasztásra. Mivel azt nem lehet megmondani, kik tartoznak ebbe a csoportba, mindenkinek csökkentenie kellene a nátriumbevitelt.  Naponta csupán 1500 mg-ot lenne szabad fogyasztani, ami nem nagy mennyiség, hiszen egy fél teáskanálnyi só kb. 1200 mg. Ebbe a mennyiségbe ráadásul nemcsak az utánsózás számít bele, hanem az eleve magas sótartalmú készételek, felvágottak is. Helyettesítse a sót a főzés során zöldfűszerekkel.

Egyen étcsokoládét!

A magas kakaótartalmú csokoládék flavonoidokat tartalmaznak, melyek rugalmasabbá teszik az ereket. Egy tanulmány szerint a naponta étcsokit fogyasztó betegek 18 százalékánál jelentősen csökkent a vérnyomás értéke. A mennyiség azonban korlátozott: naponta mindössze 1-2 kockányit lehet fogyasztani a magas, minimum 70 százalék kakaót tartalmazó édességből.

Fogyasszon étrendkiegészítőket!

A Q10, vagy más néven ubiquinon erős antioxidáns (sejtvédő) hatással rendelkezik. Sigh és munkatársai 1999-ben publikálták vérnyomáscsökkentő tulajdonságát, amely nyolc hét elteltével, napi 2×30 mg dózis hatására alakult ki. A szisztolés nyomás 16 Hgmm-rel, a diasztolés 9 Hgmm-rel csökkent. Egy aminosav, az larginin is segít a vérnyomás normalizálásában. A zöldségekben, olajos magvakban gazdag étrend biztosítja a magas argininbevitelt.

Csökkentse a kávéfogyasztást!

A tudósok körében a mai napig vitatéma, hogy a koff ein befolyásolja-e a vérnyomást. Egyesek szerint nem, mások szerint viszont a napi 500 mg koff ein (ami 4-5 csésze kávét jelent) 4 Hgmm-rel megemeli a vérnyomást azáltal, hogy kitágítja a véredényeket, és megsokszorozza a stressz hatását. Stresszhelyzetben a szív ugyanis több vért kezd el pumpálni, megemelve a vérnyomást.

Kortyolgasson hibiszkuszteát!

Azoknak, akik naponta 3 csésze hibiszkuszteát ittak, a szisztolés vérnyomása 6 hét alatt átlagosan 7 ponttal csökkent. Azoknál, akik ugyanennyi ideig placebo italt kortyolgattak, csupán 1 egységnyi volt a csökkenés. Nagy valószínűséggel a hibiszkuszban található fitokémiai anyagok felelősek a hatásért. A hibiszkusz sok teakeverékben megtalálható, érdemes alaposan átnézni az összetevők listáját.

Ezek is érdekelhetnek

Rejtett kalóriák: mutatjuk, miért nem indul el a fogyásod
Ha fogyni szeretnél, érdemes odafigyelned azokra a rejtett kalóriákra, amelyek észrevétlenül hátráltathatják a céljaid elérését. Olyan ételek és italok is akadályozhatják a fogyást, amelyeket sokan egészségesnek gondolnak.
A lapos has titka: 7 napos mintaétrend, ami segít a fogyásban
Lehet, hogy te is szeretnél megszabadulni néhány pluszkilótól, vagy esetleg lapos hasra vágysz. A jó hír, hogy néhány hét alatt, megfelelő mozgással és étrenddel látványos eredményeket érhetsz el.
Szilvia fél év alatt húsz kilót fogyott
Nagyné Soltész Szilvia életében a gyerekkori évekhez hasonlóan, 40 felett is kulcsfontosságú lett a rendszeres sport és az egészséges fogyás. Amellett, hogy fitten tartja, a csoportos edzéseken tudja leginkább kiengedni a gőzt…
Menopauza 40 felett: tünetek és kezelési lehetőségek
A változókor, az ösztrogénszint csökkenése egy természetes folyamat, amely minden nő életében bekövetkezik, általában 50 éves kor körül. Ha azonban ez a folyamat még a negyedik X előtt kezdődik el, akkor korai menopauzáról beszélünk.
Kis tettek nagy célokért
A fenntarthatóság, az értékállóság, a tudatosság és újrahasznosítás már nem egy megfoghatatlan, távoli fogalomcsoport, amelyet egyénenként képtelenség lenne értelmezni, beépíteni az életünkbe. Éppen ezért mielőbb a mindennapok megszokott részévé kell tennünk annak érdekében, hogy kedvező változást érhessünk el, és egy élhetőbb világot hagyjunk a gyermekeinkre, unokáinkra.
Villámgyors és egészséges: diétás süti air fryerben percek alatt
Ha imádod az édességeket, de szeretnél egészségesebb alternatívákat kipróbálni, akkor az air fryer a legjobb barátod lehet a konyhában!
Ezért hízhatsz alvás közben: meglepő összefüggés, amiről kevesen tudnak
Alvás közbeni fény hatással lehet az anyagcserére és fokozhatja a súlygyarapodást. Egy friss kutatás szerint érdemes teljes sötétségben aludni!
Segíti a fogyást vagy árt? Itt az igazság a reggeliről
Talán te is hallottad már, hogy a reggeli a nap legfontosabb étkezése, de lehet, hogy még nem teljesen érted, miért tulajdonítanak neki ekkora jelentőséget.

Ajánlataink