Ingadozó energiaszint
Az energia fizikai értelemben a test munkavégző képessége. Annak a képessége, hogy hogyan tudjuk elvégezni a feladatainkat, hogyan tudunk működni a munkánkban, a magánéletünkben, a sportban stb. Az általános energiaszint mellett létezik a pillanatnyi energiaszint is. Reggel kipihenten ébredünk, napközben elvégezzük a feladatainkat, majd marad energiánk a gyerekekre vagy a szórakozásra, estére pedig elfáradunk és lefekszünk aludni – ennyi lenne?
Dehogyis! Mindannyian emlékezhetünk kiskorunkra, amikor még mienk volt a világ, és nem lehetett volna semmivel sem leállítani minket. Aztán ez valahogy – nem is tudjuk, mikor, hogyan – elveszett. Ma már természetesnek vesszük, hogy az energiaszintünk ingadozik a nap folyamán, és sokszor teljesen kimerülünk. Az energiavesztésnek számos oka van. Lehetnek valódi testi okai, és lehetnek elmebeli vagy lelki okai is. Nagyon sokszor lelki tényezők is befolyásolják az energiaszintet – gondoljunk csak megint a gyerekekre – a testi tényezők mellett.
Lelki tényezők
Ha azt mondom, energiavámpír, biztosan tudják, milyen típusú emberre gondolok. Olyanra, akivel nem jó találkozni, mert rögtön csak a panaszáradatát, zsörtölődését, negatív megjegyzéseit zúdítja ránk. Ő azzal töltődik, amit tőlünk vesz el. A lényeg itt a negativitás. A negatív érzelmek, a negatív gondolatok leszívják az energiánkat. Ezzel szemben a pozitív dolgok feltöltenek. Ilyen lehet egy jó zene, a sport és a játék. Játékon értem a szellemi játékot is. A lényeg, hogy a jelenhez kössön, és mozgassa a figyelmet.
Testi tényezők
Tudjuk, hogy a testünknek az energiát a táplálék biztosítja. Ezt a táplálékot oxigén segítségével égetjük el. Az elfogyasztott energia 20 százalékát, vagyis 1/5-ét az agyunk használja fel, és valljuk be, az energiahiányt is az agyunkkal érzékeljük. Az már egy végső pont, ha az izmainkon is érezzük. Lehet persze az izmainknak is energiahiánya, de ez az adott izomzat terheléséből adódik, és nem általánosan van jelen. Tegyük hozzá, hogy lehet például az izomgyengeség is általános jelenség, de az vagy egy senyvesztő betegség (például rosszindulatú daganat), vagy izombetegség részjelensége.
A vércukor
Bár az energiát a táplálék biztosítja, mindenki ismeri az evést követő fáradtság fogalmát. Ezt azzal magyarázzák, hogy az energia ilyenkor az emésztésre fordítódik. Automatikus idegi hatásokra átrendeződik a keringés és az emésztőrendszerbe jut több vér. A magyarázat igaz ugyan, csak a fáradtságot nem magyarázza, ugyanis az agyi energiafelhasználás nem csökken, az agyi keringés nem romlik. Ha így lenne, az agyi érszűkületben szenvedő betegeknek meg kellene tiltani az egyszerre nagyobb mennyiségű étkezést és csipegetésre lennének ítélve. A fáradtságot sokkal inkább a hirtelen megemelkedő vércukorszint okozza, hiszen a cukor az agy első és legfontosabb energiaforrása. Figyelje meg legközelebb, hogy az evést követő fáradtságot leginkább egy tésztaétel, kenyér vagy desszert után érzi, amelyek gyors vércukor emelkedést okoznak.
A Grain Brain című könyv szerzőjének, dr. David Perlmutternek egyik kedvenc kérdése az előadásain, hogy mi okoz nagyobb vércukorugrást: egy alma, egy kocka csoki vagy cukorka, esetleg egy szelet teljes kiőrlésű kenyér. A hallgatóság igen kis töredéke válaszolja a teljes kiőrlésű kenyeret, pedig bizony az a helyes válasz. Ugyanis nem csak a glikémiás index számít, ami egyébként alma esetén 38, míg teljes kiőrlésű kenyér esetén 58, ellenben az édességek nagy részénél sem magasabb 75-nél, hanem a glikémiás terhelés, ami a bevitt szénhidrátmennyiség és a glikémiás index szorzata. A gabonafélékkel az a baj, hogy a bennük levő „komplex” szénhidrátok (a búza esetén például az amilopektin A) összetett jellegük ellenére gyors szénhidrát-felszabadulást okoznak. Ezzel nem azt mondom, hogy az édességek előnyben részesítendők, hanem azt, hogy a szénhidrátok, főként a gabonafélék mennyiségét mindenképp korlátozzuk, főként, ha „álmosítanak” – ez ugyanis a cukoranyagcsere-zavar egyik első tünete.
