A nyári vakáció alatt ezernyi kisebb-nagyobb baleset történhet bárkivel. Persze, ne úgy vágjunk neki egy nyugalmas, tengerparti nyaralásnak, mintha az a legnagyobb veszélyeket rejtő kalandtúra lenne, de a minimális, alapvető elsősegélyhez szükséges egészségügyi felszereléseket csomagoljuk be a ruhák mellé.

Túlélő, minimalista egészségügyi csomag nyárra

A minimum

Néhány alapvető, általános gyógyszert minden utazás előtt érdemes összepakolni. Nyilván a tüszős mandulagyulladásra, vírusfertőzésekre nemigen tudunk gyógyszert csomagolni, de például a klímaváltozás következtében kialakuló fejfájásra, egy gyomorrontást követő hasmenésre, egy hirtelen bekövetkező fogfájásra vagy a napszúrás egyik következményére, a lázra érdemes felkészülni. A hasmenés megállítására több gyógyszer közül is választhatunk, de a jól bevált széntabletta is kapható.

Aki pollenallergiás vagy asztmás, ne feledkezzen meg az ezek kezeléséhez szükséges készítményekről, bár a friss levegőben az allergiás tünetek csökkenni szoktak.

Horzsolások, zúzódások

A kisgyerekeknél hétköznapi dolog, hogy a lábuk úgy néz ki a horzsolásoktól, zúzódásoktól, mint egy térkép. A rendszeresen erre használt krémeket, sprayeket ne hagyjuk ki az utazós egészségügyi csomagból sem. A felnőttekkel is történhetnek kisebb felületi sérülések: elvágjuk az ujjunkat egy éles sziklaperemmel, felsértjük a térdünket, biciklizés során elesünk egy gödörben. Minden ilyen sérülést időben kezelni kell. Akár por, szemcse is kerülhet a sebbe, legyen tehát a csomagunkban jódos fertőtlenítő, hogy a sérülés peremét megtisztíthassuk. Hasznos, ha van nálunk valamennyi kötszer, steril géz, rugalmas pólya, de a kisebb vágásoknál a ragtapasz is kiváló. Érdemes a vízálló verziót beszerezni, hisz a sós, de még az édes víz is irritálhatja a sérült bőrfelületet. Komolyabb rándulások, esetleg ficamok, időszakos kezelésére használjunk jégsprayt vagy zselét, de borogatások készítéséhez kapható vízben oldódó pasztilla is.

Csípések

Előfordul, hogy egy jámbor méh vagy darázs útjába kerülünk. Ilyenkor az támadásként megcsíphet. Ez szinte bárhol a világon megtörténhet. Még egy egyszerű európai darázscsípés is sok kellemetlenséget tud okozni, hát még ha ez távolabbi tájakon, esetleg a trópusokon ér bennünket. Az utóbbi esetekre különösen figyeljünk, és érdeklődjünk a lehetséges következményekről. Tóparti kirándulásnál számoljunk a szúnyogokkal. Erre készülhetünk szúnyogriasztó sprayjel, kenőccsel. A méh- és darázscsípés kezelésére szerezzünk be hűsítő krémet, amelyet a csípés bepirosodott, felduzzadt helyén lokálisan használjunk. Hirtelen allergiás reakció kivédésére érdemes magas kalciumtartalmú pezsgőtablettát vinni magunkkal.

viszketés, vakarás

Allegiától a rovatok csípéséig – Sok dolog állhat a viszketés hátterében
Fotó: shutterstock

Ellenségek erdőn, mezőn

Amilyen kicsik, olyan nagy problémákat okozhatnak a kullancsok. A felmelegedéssel, az áprilisi nagy esőzésekkel bőségesen elszaporodnak. A perzselő nyári hőséget viszont kevésbé szeretik, ezt az időszakot a nedves avar alatt vészelik át. Sokan úgy hiszik, hogy csak a fáról hullhatnak a nyakunkba vagy a fejünkre, ám valójában a fűben megbújva, de onnan akár 1-1,5 méter magasra felmászva is támadhatnak. Hazánkban minden ezredik kullancs fertőzhet a kullancs-encephalitisszel, ami az agyvelőgyulladás okozója, és minden tizedik hordozza magában a Lyme-kórt. Tehát nem minden kullancs fertőzött, de védekezni kell, például akkor is, ha gyerekeinket erdei táborba küldjük a nyáron. Már megelőzésként elkezdhető kullancsriasztó tabletta szedése, mely a bőrön át párolgó illattal tartja távol az állatot. Ennek védelme viszont egyénenként változik, van, akinél hatásos, van, akinél nem. A kullancs elleni oltás hatásosabb, de háromévente ismételni kell. Szúnyogriasztó szereket is használhatunk, ám a kémiai anyagok hosszú távú alkalmazása nem túl egészséges. Vigyünk magunkkal kullancseltávolító kanalat vagy csipeszt is. Jegyezzük meg, hogy az olajjal, zsírral történő kullancsfullasztásos eljárással rosszat teszünk. Az állat ilyenkor visszaöklendezi a nyákot, ami akár fertőzött is lehet.

Napozás, leégés

Az ózonréteg gyengébb fényszűrő képessége miatt a biztonságos napozással tölthető órák száma egyre kevesebb. Használjunk fényvédő krémeket, naptejeket. Arcunkat és szánkat is óvjuk a külön erre kifejlesztett, magasabb faktorszámú készítményekkel. A leégés kezelésére vigyünk magunkkal napozás utáni balzsamot, a komolyabb égésekre hűsítő habot vagy zselét, ami a krémnél könnyebb állagú, így gyorsabban beszívódik, és lélegezni hagyja a bőrt.

Testkép: Kövérebbnek tartjuk magunkat a valóságosnál

Rostosan szép az élet

ARWEN torna a gyermekáldásért

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Cukros üdítők helyett: erjesztett gyömbérital egyszerűen
10 perces diétás barackleves - ennél jobb a melegben nem kell!
A nyár legízletesebb gyógyító gyümölcse a barack. Ez a rostokban gazdag, lédús csemege tisztítja és méregteleníti az egész testet és rengeteg variációban elkészíthető. Most egy levest készítettünk belőle.
Hűsítő édesség, amit nyáron is ehetsz – így csináld!
Nyáron sem kell lemondanod az édességről, csak okosan válassz! Ez a könnyű, hűsítő finomság pár perc alatt elkészül, tele van friss gyümölccsel, mégis barátságos a diétádhoz – próbáld ki, és élvezd a nyár minden falatját bűntudat nélkül!
15 perces otthoni edzésterv, ha nincs időd semmire
Nincs időd órákig edzeni? Nem gond! Ez a 15 perces otthoni edzésterv tökéletes, ha gyorsan, eszközök nélkül szeretnél formába lendülni. Csak a saját testsúlyodra és egy kis kitartásra lesz szükséged!
5 étel, amit este is nyugodtan ehetsz fogyókúra alatt
Este rád tör az éhség, de nem akarod tönkretenni a diétádat? Nem kell éhezve lefeküdnöd! Mutatunk 5 egyszerű és finom ételt, amit bátran ehetsz este is, ha fogyni szeretnél – bűntudat nélkül.
Életmódváltás 40 felett - Zoltánnak sikerült, neked is fog!
Az életmódváltás ne legyen egy távoli terv, kezdd el most, Zoltán példája alapján! Sosem késő elkezdeni. Mutatjuk hogyan csináld!
Nincs időd edzeni? Íme a trükk, amit bárhol bevethetsz
Nincs időd hosszú edzésekre? Egy orvos szerint már napi néhány perces mozgással is látványos eredményt érhetsz el – ha jól illeszted be a napirendedbe.
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.

Ajánlataink