A fogyni vágyók hajlamosak bizonyos tipikusnak nevezhető hibákba esni, például egyes élelmiszerfajtákat teljes mértékben száműz az étrendjéből. Gyakran megfeledkezünk a rostok fontosságáról is, pedig elengedhetetlen részei az egészséges táplálkozásnak!

Rost nélkül a fogyás sem megy! Mennyit kell belőle fogyasztanunk?

Ha minél gyorsabban minél többet szeretnénk fogyni, elsősorban a gabonaféléket „vágjuk” ki az életünkből. Pedig rosszul tesszük. A gabonafélék nem csak növényi fehérjét és szénhidrátot tartalmaznak, de fontos ásványi anyagokat, vitaminokat, rostokat is. Persze nagyon fontos, hogy a gabonafélékből ez esetben is a teljes értékűeket válasszuk, egyebek között azért, hogy a szervezetünkbe kellő mennyiségű élelmi rost kerüljön.

 

Miért olyan fontosak az élelmi rostok?

A rostok valójában összetett szénhidrátok, amelyek emészthetetlenek, csak a vastagbélben lévő baktériumok képesek a lebontásukra. Ennek ellenére mégis nagyon fontosak.

„Az így keletkező rostrészek elősegítik a bélben élő jótékony, a tejcukrot bontó baktériumok növekedését, és ezzel a szervezet védekező rendszerét javítják, sőt olyan anyagokat termelnek, amelyek közreműködnek a rosszindulatú béldaganatok megelőzésében” – hívják fel a figyelmet a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének (MDOSZ) szakemberei. A teljes kiőrlésű termékekben található rostok a vércukorszintünket is megzabolázzák. Az ilyen gabonaszemekben lévők az úgynevezett vízoldékony rostok, amelyek segítenek csökkenteni a vérzsírok szintjét, illetve a vércukor ingadozását is könnyebben elkerülhetjük rendszeres fogyasztásuk esetén. Ez persze nem azt jelenti, hogy csak vízben oldódó rostokat érdemes fogyasztunk. A vízben nem oldódóak ugyanis az egészséges emésztéshez, a megfelelő bélműködéshez járulnak hozzá. Ezek a rostok megkötik a méreganyagokat, növelik a béltartalom térfogatát, gyorsítják a folyamatot, amelyben a táplálék a bélcsatornán keresztülhalad.

 

Mire érdemes figyelni?

Mindamellett, hogy az élelmi rost rendszeres fogyasztása fontos és egészséges, nem feledkezhetünk meg a bőséges vízfogyasztásról sem. Sokatmondó az adat, hogy a magyarok jellemzően nemcsak rostból, de vízből sem fogyasztanak eleget. Naponta megközelítőleg 25–35 g élelmi rostra lenne szükségünk ahhoz, hogy megőrizzük egészségünket. Ha a szükségesnél lényegesen nagyobb a rostbevitel, az akadályozhatja egyes ásványi anyagok, vitaminok felszívódását. A túl sok élelmirost-bevitelkülönböző bélrendszeri problémákat (felfúvódás, hasi fájdalmak, hasmenés stb.) is okozhat – figyelmeztetnek az MDOSZ munkatársai.

 

Sportolóknak kötelező!

Talán mondani sem kell, hogy a megfelelő, egészséges, kiegyensúlyozott táplálkozás a sokat mozgók, illetve a sportolók számára kiemelten lényeges: az élelmirost fogyasztás számukra talán még fontosabb. Diétázók számára is alapvető, hiszen a versenysúly elérésében és a fogyókúrában is segíthet megfelelő mennyiségben történő fogyasztása. Bizonyított: a teljes kiőrlésű gabonákból készült termékek fogyasztása csökkenti az elhízás vagy a cukorbetegség kialakulásának kockázatát, sőt, védő hatása is ismert a szívkoszorúér-megbetegedés vagy a bélrendszeri rosszindulatú daganatok kialakulásában, hívják fel a figyelmet a dietetikusok.

 

Miért gond, ha kevés a rost?

Nem csak a diéta miatt fontos a megfelelő rostbevitel – hiánya egészségügyi problémákat okozhat. Ilyen például a székrekedés. A megfelelő rostbevitel segít fellazítani a széklet állagát, megkönnyítve ezzel a bélrendszeren való átjutását. Amennyiben nem fogyasztunk megfelelő mennyiségű rostot és persze folyadékot, ez a folyamat lelassul. (Ne feledjük, a rostok tisztítják is a bélrendszert.) Ha tehát ilyen problémával küzdünk, nem érdemes rögtön a patikába rohanni, együnk inkább több magas rosttartalmú zöldséget, gyümölcsöt.

 

EZ IS ÉRDEKELHET:

 

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.