A nyár legtöbbször az utazásról, az izgalmakról szól. De mi a helyzet akkor, ha érkezés után, ahelyett, hogy gondtalanul élvezné a jól megérdemelt pihenést, ágynak dönti egy betegség? Szakértők szerint ez ismert jelenség, az emberek nagy része ugyanis az utazás során valamilyen vírussal fertőződik, és többnyire felső légúti megbetegedés lesz a „végeredmény”. Íme a leggyakoribb okok, és tippek, hogyan tudja csökkenteni a megbetegedés kockázatát.

Őrizze meg egészségét!

1. A REPTEREKEN, VASÚTÁLLOMÁSOKON HEMZSEGNEK A KÓROKOZÓK

Ezeken a helyeken a megszokottnál lényegesen több ember gyűlik össze zárt térben, ami kedvez a vírusok és baktériumok terjedésének. A repülőgépeken ugyan szűrik a levegőt, mégis, a szoros közelségnek köszönhetően elég egy tüsszentés vagy köhögés, és máris szabad az út a vírusok, baktériumok előtt.

Legjobb védelem: A gépen érdemes minél előrébb ülni, mivel az utasszállítókon állítólag ott jobb a levegő áramlása. Ha megteheti, váltson jegyet az első osztályra, mivel ott kevésbé ülnek zsúfoltan az utasok. A gépek mosdójára akár 100-150 ember is jut, így a felületeken rengeteg kórokozó telepszik meg. A legjobb, ha alaposan felszerelkezik fertőtlenítő kendőkkel, kézmosó folyadékkal, és a helyére visszatérve másodszor is fertőtleníti a kezét.

2. IDEGEN ORSZÁGOK, EGZOTIKUS BETEGSÉGEK

Könnyű nem foglalkozni a különböző, Magyarországon ismeretlen betegségekkel mindaddig, amíg útra nem kel. A világ minden részén találkozni olyan vírusokkal és baktériumokkal, amelyek egy külföldi számára veszélyesek lehetnek. Léteznek olyan helyek, ahová eleve csak a kötelező oltások beadatása után léphet be az utazó, de elképzelhető, hogy ezek mellett érdemes még egyéb, ajánlott vakcinákat is beadatni. Az úti célja ismeretében erről mindig konzultáljon orvosával.

Legjobb védelem: Az utazás előtt 1-2 hónappal mindenképpen tájékozódjon arról, milyen betegségek veszélyeztetik az adott országban és gondoskodjon a megfelelő védőoltásokról, gyógyszerekről.

3. AZ UTAZÁS MEGVÁLTOZTATHATJA A RENDSZERESEN SZEDETT GYÓGYSZEREK HATÁSÁT

Egyes betegségekben, például 1-es típusú diabéteszben az utazás során nagy eséllyel változtatni kell a kezelés szokásos menetén. A változás az étkezési szokásokban, az aktivitában, illetve az időzóna eltolódása mind befolyásolja a vércukorszintet, emiatt előfordulhat, hogy az inzulin megszokott mennyiségén változtatni kell.

Legjobb védelem: Ha rendszeresen szed gyógyszereket, beszéljen a kezelőorvosával arról, milyen változásokra készülhet. Mindig csomagoljon legalább egy heti adaggal több gyógyszert, felkészülve a váratlan helyzetekre. A gyógyszereit mindig a kézipoggyászában szállítsa!

4. SZENNYEZETT CSAPVÍZ

Egyes területeken a víz egyáltalán nem alkalmas emberi fogyasztásra, máshol csak az „idegenek” számára tabu a vízivás. Külföldiként ugyanis a bélből hiányoznak azok a védő mikrobák, amelyek a helyiekben megtalálhatók, így a víz komoly hasmenéses tüneteket okozhat. A víz nagy szerepet játszik a bélrendszert érintő fertőző betegségek terjesztésében.

Legjobb védelem: A legjobb, ha még otthon eldönti, milyen módon gondoskodik a víz fertőtlenítéséről. Fogyasszon mindig jól ismert márkájú, dobozos, palackozott italokat – és az utóbbiaknál mindig győződjön meg a zárókupak sértetlenségéről. Fogmosáshoz se használjon a helyi vízből, illetve kerülje a jégkocka fogyasztását is.

5. A STRESSZ ÉS A FÁRADTSÁG MEGBETEGÍTHET

A vakációnak pihentetőnek kellene lennie, de a legtöbb esetben a szabadságot megelőző időszak túlórákkal teli és feszült. Az eredmény pedig egy olyan stressz okozta állapot, amelyet „szabadidős betegségnek” is neveznek. Stressz a munkában, majd rögtön az utazás okozta izgalmak: mindez rengeteg felszabadult adrenalint és kortizol hormont jelent. A stesszes periódus után a kortizol tovább marad a véráramban, mint az adrenalin, ami aztán ideiglenesen gyengítheti az immunrendszert.

Legjobb védelem: A stressz  ellen használjon relaxációs technikákat: meditáljon, lélegezzen mélyeket, jógázzon, hallgasson zenét vagy sportoljon. Tervezzen meg mindent jó előre a vakációjával kapcsolatosan, így elkerülheti a felesleges izgalmakat.

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.