Az általános vélekedés szerint az embernek napi 7-8 óra nyolc alvásra van szüksége, de számos egyéni tényező miatt ez az időtartam változhat. Hogyan lehet igazán pihentető és nyugodt az éjszakája?

Pihentető alvás: ezekkel a módszerekkel nyugodt lehet az éjszakája

Miért fontos eleget aludni?

Azt gondolja, 7-8 óra alvás nem elég? Vagy éppen ellenkezőleg: kevesebb pihenés lenne komfortos, de bizonytalan, hogy ezzel nem árt-e önmagának? Nemcsak arról van szó, hogy esetleg időnként fáradtabb lesz. A pihentető alvás éppen olyan fontos az emberi szervezet számára, mint az evés vagy az ivás. Bár az éjszakai pihenés alatt az anyagcsere lelassul, hiszen az energiafeltöltés a cél, vannak folyamatok, amelyek felpörögnek. Alvás közben történik az emlékek és a megszerzett információk elraktározása, az izmok és szövetek regenerálódása, és számos hormon termelődése is ekkor a legintenzívebb.

 

Mit tegyen, hogy jobban aludjon?

1. lépés: a lefekvési idő kalkulálása

Egy átlagos alvási ciklus nagyjából 90 percig tart, és általában öt ilyen ciklus zajlik le éjszakánként. Ez 7,5 órát jelent. Körülbelül ennyire van szüksége átlagosan a szervezetének ahhoz, hogy minden folyamat végbemenjen. Egyértelmű jele annak, hogy ez sikerült, ha reggel magától ébred.

Tehát első lépésként az ébredési időhöz képest számoljon vissza 7,5 órát, és ez az időpont legyen az, amikor „fellövik a pizsit”. Ekkor kezdje el a lefekvési rituáléját: szellőztessen ki, közben igyon egy kis vizet, mosson fogat.
Közeledve ehhez az időponthoz, kerüljön minden alvásromboló tevékenységet, mint például a koffeinfogyasztás, a közösségi média pörgetése vagy a „függőséget” okozó sorozatok nézése.

 

2. lépés: Próbálja elhagyni az ébresztőórát

A reggeli csörgés hasznos emlékeztető lehet arra, hogy ideje felkelnie. De lehetséges, hogy éppen egy REM-fázisban van, amiből nem jó felriadni. A legideálisabb, ha az óra jelzése előtt már nagyjából 15 perccel ébren van: ha nem ébred fel magától, akkor kezdje el fokozatosan picit korábbra tolni a lefekvési idejét. Hetente vagy tíznaponta 15 perccel korábbi időponttal kísérletezzen. Ha pedig épp ellenkezőleg, túl korán ébred, akkor ugyanezzel a módszerrel tegye későbbre a lefekvési idejét.

 

3. lépés: Javítson az alvása hatékonyságán

Mostanra valószínűleg megvan az, hogy mikor kell ágyba bújnia a megfelelő mennyiségű alváshoz. Ám az alvás minőségére is mindenképp oda kell figyelnie. Főleg akkor, ha délutánonként alig bírja nyitva tartani a szemét. Minden élőlénynek van egy belső biológiai órája, ami nagyjából 24 órás periódusokból áll. Ennek során biokémiai, fiziológiai és viselkedésbeli folyamatok mennek végbe, amit külső tényezők is befolyásolnak. Ilyen például a napfény. Persze a cirkadiánciklusnak van egy természetes mélypontja délutánonként, de ha ezt alig bírja átvészelni, akkor az éjszakai alváson még dolgoznia kell egy kicsit.

További tippek

  • Iktasson ki minden kék fényt a hálószobából (televízió, monitor, telefon stb.). A rövidhullámú kék fény gátolja az agyat a mélyalvásban.
  • Ha éjszaka felébred, ne nézze meg az óráját. Felesleges stresszt okoz.
  • Ha este szokott edzeni, akkor úgy időzítse a sportolást, hogy a testének legyen ideje „megnyugodni” lefekvés előtt. Amennyiben túl későn edz, és utána egy gyors zuhany és vacsora után rögtön ágyba bújna, az adrenalin miatt még egy ideit talán nem lesz képes aludni, és ha el is szunnyad, a pihentető alvás helyett inkább zaklatott lesz az éjszakája.
  • Ne egyen nehéz ételeket lefekvés előtt.
  • Szellőztessen lefekvés előtt, és az igazán pihentető alvás érdekében lehetőség szerint 20 foknál ne legyen több a hálószobában.

 

EZ IS ÉRDEKELHETI:

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.