A gyerekek különböző okok miatt válhatnak túlsúlyossá. Gyakori, hogy a kövér kisgyermeket azért viszik orvoshoz a szülei, mert biztosak benne: az elhízás oka a hormonháztartás zavara. Az igazság azonban az, hogy az esetek döntő többségében a gyerekkori elhízásért a kevés mozgás és a nem megfelelő táplálkozás a felelős.

Pluszkilók nyomában

Szakemberek szerint a gyerekkori elhízásért mindig több, egymással összefüggő tényező okolható, de alapvetően a legnagyobb probléma, hogy a kalóriabevitel tartósan meghaladja a fizikai aktivitással leadott kalóriamennyiséget. A kalóriatöbblet következménye egyénenként más és más, ebben játszhatnak közre különböző tényezők.

1. Genetikai öröklődés

Azokban a családokban, ahol mindkét szülő túlsúlyos, a gyerekek 80 százalékos valószínűséggel szenvednek majd súlyproblémáktól. mivel normál testalkatú szülők esetében csak minden 5. gyerek túlsúlyos, ez arra enged következtetni, hogy a genetikának nagy szerepe van az elhízásban. Kutatások szerint azonban a genetikai adottságok önmagukban nem vezetnek elhízáshoz, a szociális öröklődés szerepe sokkal jelentősebb. bizonyított, hogy az egyes családtagok táplálkozási és életviteli szokásai rendszerint nagyon hasonlóak.

2. Környezeti hatások

A táplálkozási szokások kialakulásában a családnak és a gyermek közvetlen környezetének döntő szerepe van. Az első év ebből a szempontból is meghatározó, hiszen ilyenkor egyértelműen a szülő felelőssége, hogy milyen étrendhez szoktatja a gyermekét. Sok családban természetes, hogy szomjoltónak szörpöt, cukrozott üdítőt fogyasztanak, és a mértéktelen édesség- és chipsfogyasztás is nagyon gyakori. A gyerek a szülői szokásokat tekinti kiindulópontnak, követendő példának, így a szülői minta nemcsak a táplálkozásban, hanem a rendszeres testmozgás tekintetében is nagyon fontos. Ügyeljen arra, hogy gyermekének már a kezdetektől változatos, vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag étrendet biztosítson, és szánjon mindig időt a mozgásra.

3. Pszichés tényezők

A gyerekek egy része nem képes kezelni érzelmi problémáit, illetve az unalmat, a stresszt, és ezért az evésbe menekül. Gyakori, hogy a rosszkedvet, bánatot vagy éppen az indulatokat a gyerek édesség fogyasztásával próbálja megszüntetni. És ott vannak a „bánatevők”, akik azért esznek sokat, mert szoronganak, teljesítménykényszer alatt állnak, esetleg nem kapnak elég figyelmet.

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.