Ha már régóta tervezzük, hogy egészségesebben étkezünk és hagyjuk kicsit „fellélegezni” a szervezetünket, ne halogassuk tovább, vágjunk bele! A télen növesztett zsírrétegtől és a szervezetünkben felhalmozódott méreganyagoktól tavasszal a legkönnyebb megszabadulni. Már két hét alatt is komoly eredményeket érhetünk el. A lényeg nem a gyors eredmény, a cél, hogy váljon életformává az egészséges étkezés. Ehhez lehet jó kezdet az alábbi kúra.

Segítsük a májat!

Az újévi fogadalmakat mostanra már elfelejtettük, újra visszatértünk régi, rossz szokásainkhoz. Az év eleji hidegben kicsit többet „raktároztunk”, a téli, depressziós időszak alatt felszedett pluszkilók pedig egyre inkább látszanak. Itt az ideje, hogy könnyítsünk a szervezetünkön, ehhez pedig – mielőtt belevágunk a sok zöldséget és gyümölcsöt tartalmazó étrendbe – néhány alapszabályt érdemes betartani.

1. ALVÁS, ALVÁS, ALVÁS

Méghozzá minél jobb minőségű alvás. Nem győzzük eleget hangsúlyozni, milyen fontos szerepet játszik a diétában az igazán pihentető éjszakai alvás. Ha az utóbbi időben több volt az éjszakázás, próbáljunk visszatérni a rendes kerékvágásba. Legjobb, ha éjfél előtt pár órával már alszunk. Persze az átállás nem megy egyik napról a másikra. Ha nehezen alszunk el, egy ideig „kínozzuk” magunkat korai keléssel: iktassunk be egy-két kora reggeli edzést munka előtt. Beszéljünk meg sportrandit a barátainkkal, kisebb eséllyel húz vissza az ágy, ha tudjuk, hogy várnak ránk. Más előnye is van a reggeli edzésnek az estivel szemben: az utóbbi túlságosan felpörget, így lehet, hogy nehezebben alszunk el. Délután 3 után pedig kerüljük a koffeintartalmú italokat.

2. LEGYÜNK JELEN!

Egyszerűnek hangzik, annál nehezebb megvalósítani. Ha étkezünk, az evésre figyeljünk: rágjuk meg alaposan a falatot, ne siessünk, együnk lassan. Ne dolgozzunk közben, élvezzük az ízeket. Így segíthetjük az emésztést is, és hosszabb ideig érezzük magunkat eltelve.

3. KERÜLJÜK A SÓT!

Na, nem teljes mértékben, de próbáljuk visszafogni a sóbevitelt. A sok só megviseli a májat, visszatartja a vizet, öregíti a bőrt. Só helyett próbáljuk különböző zöld fűszerekkel ízesíteni az ételeinket. Ugyanolyan finomak, sőt különlegesebbek lesznek. És ami fő: ha lehet, inkább csak főzés közben használjuk a sót, utólag már ne sózzuk tovább az ételt.

4. VIZET VÍZZEL

Nem lehet belőle túl sokat inni. Mossuk át a szervezetünket, segítsük a máj munkáját. Jót teszünk vele a bőrünknek, de a belső szerveink működésének is. A kéthetes mintaétrend minden napját kezdjük egy nagy pohár vízzel. Még hatásosabb, ha ebbe a pohárba belefacsarjuk egy citrom levét is, és éhgyomorra, langyos vízzel isszuk meg. A nap folyamán is igyunk minél többet, ha unjuk a vizet, egészítsük ki herbateákkal. És persze kerüljük a szénsavas, cukros üdítőket, az alkoholt, és próbáljuk minimálisra csökkenteni a koffeinbevitelt.

5. MINIMALIZÁLT MÉRGEK

Minél kevesebb „mérget” viszünk be a szervezetünkbe, annál könnyebb lesz a máj munkája. Próbáljuk elhagyni – legalább erre a két hétre – a cigarettát, az alkoholt, a csokikat, csipszeket. Keressünk organikus ételeket a piacon.

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.