Ma már egyre korábbra tehető „életem első fogyókúrája”. Vagyis a pillanat, amikor az ember fia/lánya rááll a mérlegre, belenéz a tükörbe és úgy dönt: márpedig lefogyok. A legtöbb esetben a tinikor elején következik be ez a kritikus pillanat, de sajnos nem ritka, hogy már általános iskolás lányok is szenvednek attól a betegségtől, amelyet gyűjtőnevén étkezési vagy táplálkozási rendellenességnek nevezünk.

Táplálkozási zavarok

Sokáig csak az anorexia és a bulimia volt ismert az étkezési rendellenességek közül, de ma már lényegesen sokrétűbb a probléma. Az étkezési zavarok egyre korábban kezdődnek. már a kisiskolás, elsősorban lányokat érdemes szemmel tartani és figyelni a legapróbb változásokra is.

Melyek a legszembetűnőbb jelei az étkezési zavarnak?

Eltorzult testkép. (Például egy teljesen átlagos testalkatú gyermek önmagát túl kövérnek, hájasnak titulálja, túl nagyméretű ruhákat próbál fel az üzletekben, rosszul ítéli meg a testsúlyát, ruhaméretét stb.)
Gyakran hagy ki étkezéseket, hazudik arról, mikor és mennyit evett. (Például nem ül le a családdal vacsorázni, mondván, hogy evett a barátnőjénél, a büfében vagy bárhol máshol.)
Esetenként egyszerre túl sokat, habzsolva eszik.
Étkezések után azonnal elhagyja az asztalt.
Szélsőségesen megváltozik a testsúlya.
Rosszul alszik.
Emésztési problémái vannak. (székrekedése van vagy hasmenése – ez utóbbi sokszor a hashajtók miatt.)
Megváltozik a bőrszíne, bőrszárazságra panaszkodik. 
Fogszuvasodás, fogfájás, fogérzékenység, ínyvérzés jelentkezik.
Hullik a haja, töredezett a körme. 
Túl sokat sportol.

Miért alakul ki az étkezési zavar?

Erről eléggé megoszlanak a szakvélemények. Számos oka lehet a probléma kialakulásának. Környezeti hatás, a barátok, iskolatársak befolyása. Kialakulhat a betegség egyetlen rossz beszólástól. Például elég, ha egy kicsit kövér gyereket vagy túlsúlyos tinit egyszer-kétszer csúfolnak az iskolában. Vagy sportol és tartani kell bizonyos súlyt, testfelépítést. elég, ha a szülő tesz egy kósza, negatív megjegyzést. de megzavarodhat, ha bekapcsolja a tévét, belelapoz egy újságba és ott kórosan sovány modelleket lát.

Nagy divat manapság a médiát okolni az étkezési zavarok kialakulásáért, de csupán a televízió és a magazinok még nem jelentenek elegendő okot, hogy valaki életveszélyes táplálkozási rendellenességbe sodorja magát. Az anorexia és a bulimia hátterében sokszor súlyos önértékelési zavar, megfelelési vagy irányítási kényszer áll. A pszichiáterek gyakorta vezetik vissza a táplálkozási rendellenességeket gyermekkori szexuális jellegű traumákra is.

Az étkezési zavar jelei a társas kapcsolatokban

Az egyik legszembetűnőbb jele annak, hogy a gyerekkel vagy a tinédzserrel valami komoly probléma van, hogy megváltozik a viszonya a körülötte élőkkel. Eltávolodik a szüleitől, barátaitól, iskolatársaitól. állandóan rosszkedvű, mogorva, szinte depressziós. Nem találkozik a barátaival, nem kommunikál, érzékeny lesz mindenféle észrevételre vagy általa negatívnak vélt kritikára. Hamar felkapja a vizet, ingerült, esetleg agresszívvá válik. A gond az, ha a szülő mindezt tinédzserkori hangulatváltozásnak tudja be és nem törődik vele.

Minden apró jelre oda kell figyelni! Annál is inkább, mert a gyerekek mindent el fognak követni, hogy a problémáikat eltitkolják a szüleik elől. de nagyon fontos, hogy a szülő ne faggassa, nyaggassa erőszakkal a gyereket. Éreztesse vele, hogy ott van, jelen van, mellette áll, így könnyebben eléri, hogy a gyerek megnyíljon. Ne kritizálja és ne tegyen megjegyzést a külsejére. Ne erőszakolja rá az evést, de gondoskodjon arról, hogy mindig legyen otthon egészséges étel. ragaszkodjon a közös étkezésekhez, naponta legalább egyszer, de ne az ételre és az evésre helyezze a hangsúlyt, hanem az együttlétre.

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.