Fanatizmus kell ehhez is, ahhoz is, mondja, amikor az étkezési zavaráról és az edzéshez, illetve az egészséges életmódhoz fűződő viszonyáról beszélgetünk. A 43 éves mosonmagyaróvári nő mindig is vékony testalkatú volt, de rettegett attól, hogy elhízik. – Édesanyám nagyon csinos nő, a világ legszebb anyukája, akin mellesleg soha egy gramm felesleg nem volt. Példaképemnek tekintettem, de ahhoz, hogy rá hasonlítsak, egyetlen eszközöm volt csupán, a koplalás. Nem mertem enni, az elhízás rémálom volt számomra. Ezek után talán nem meglepő, hogy már viszonylag fiatalon étkezési zavarokkal küzdöttem. A szépség számomra egyet jelentett a soványsággal. Amikor a környezetem sajnálkozva nézett vagy anyukámat kérdezgették, hogy mi a bajom, miért vagyok olyan sovány, büszke voltam magamra. Minél jobban sajnáltak, annál boldogabb voltam. Ha erőltették az ételt, elutasítottam, ha meg is ettem valamennyit az ebédből, mindig találtam rá módot, hogy megszabaduljak tőle – meséli Jakabházy Dóra. Mára leszámolt az anorexiával, bulimiával, de a gyógyulás hosszú ideig tartott. A terhességei alatt felszedett kilóktól nem a legegészségesebb módon szabadult meg, az étkezési zavar az utóbbi években is kísértette. Erről így beszél: – Fordulópontot jelentett, amikor a kislányom rám nyitotta a fürdőszoba ajtaját. Akkor eldöntöttem: nem engedhetem meg, hogy még egyszer így lásson. Anya vagyok, felelősséggel tartozom érte, nem hozhatom ilyen helyzetbe. A lányaimnak és a férjemnek is egy egészséges nőre van szüksége. Arról nem is beszélve, mennyire cefetül éreztem magam a bőrömben. A koplalás, önmagam hánytatása, az összevissza evés meglátszott nemcsak az alkatomon, de a bőrömön is, az állóképességem pedig a béka feneke alatt volt.
Édesanya a színpadon
Megoldást a sport jelentette. A vékony nő a fogyást soha nem tornával érte el, inkább koplalt. Később pedig a januári edzőterem-látogatók csapatát erősítette. – Éveken át ment ez: karácsonykor meghíztam, a pluszkilókat pedig az év első hónapjában leadtam, Serfőző Tamás edző segítségével. Ahogy lejárt a havibérletem meg nagyjából összeszedtem magam, többet nem tettem be a lábam a terembe. Csak következő év elején. Tavaly azonban másképp alakultak a dolgok. Már éppen búcsút intettem volna az edzőmnek, amikor a férjem megállított, hogy van egy meglepetése: megvette a következő havibérletemet. Ajándék volt, így elfogadtam, de túl sok kedvem nem volt folytatni a tornát. Aztán a hatodik héten valami átkattant. Korábban soha nem törekedtem rá, hogy izmot építsek, de ahogy elkezdtek kialakulni a kockák a hasamon, ahogy láttam, hogy milyen szépen formálódik a karom, és ahogy mind több dicséretet kaptam, egyre büszkébb lettem magamra – mondja Dóra.
A cikk folytatását a frissen megjelent, februári Diéta és Fitnesz magazinban találhatjátok!
