A látszólag nem teljesen összeillő sportok egyvelege rendkívül szórakoztató, látványos és nem utolsósorban igen hatásos mozgásforma. Bosaball edzésen jártunk!

Bossaball – Nem csak strandsport

A bossaball olyan csapatsport, amelyben a foci, a röplabda és a capoiera elemei ötvöződnek – mondja Sütő Tamás, a Bossaball Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. Egy légvárhoz hasonlító, felfújható röplabdapályán játsszák, ahol a háló két oldalán van egy trambulin, a négyfős csapat egyik tagja ezen belül, három pedig körülötte mozog. A bossaball lényeges eleme a zene – a neve is a brazil zenei műfajból, a Bossa Novából származik, új stílust jelent –, ami az alapritmust és a hangulatot adja, olyat, mintha strandon lennénk, de nem bulizunk, hanem zenére sportolunk.

Egy integrált gumiasztalon játssza 4-4 vagy 5-5 fő, és ez lehetővé teszi, hogy a játékosok magasra ugorva, pörögve, minél látványosabban tudják átjuttatni a labdát az ellenfél térfelére. A háló magasságát lehet változtatni attól függően, hogy férfiak, nők, gyerekek, illetve profik vagy éppen kezdők játszanak.

Bár röplabdaalapokra épül, nem három, hanem öt érintés után megy át a labda a hálón, az utolsó általában a trambulinosé, a gumiasztalos ugrálás segíti, hogy minél nagyobb lendülettel üthessen. Az egyik érintésnek úgynevezett soccer touchnak kell lennie, ami nem kézzel, hanem bármilyen testrésszel – például fej, hát, láb, fenék – történhet. Ezeknek a mozdulatoknak a kivitelezéséhez szükséges az a fajta ügyesség, amit a capoirea ad – magyarázza Sütő Tamás. A szaltós, lábas érintések adják a bossaball látványosságát, három-négy méter magasan egy trambulinról elugorva lecsapni egy feladott labdát, az egy profi játékosnak is komoly kihívás. A capoierához szükséges ritmusérzék kell a bossaballban is az öt érintés tökéletes kivitelezéséhez. Ahhoz, hogy az utolsó előtti passz a feladóhoz, majd onnan a trambulinos játékoshoz jó tempóban érkezzen, nagyfokú összhang is kell.

A központi játékos ugrál a trambulinon, ő üti le a labdákat. A feladások üteméhez mérten mozog, ha sikerül, a felső holtponton kapja a labdát, ha kicsit is téved, nem tudja jól megütni. Ha például deréktájon kapja a labdát, kénytelen valamelyik másik testrészével megoldani az ütést. Szerválni bármilyen kreatív módon lehet, cigánykerekezés közben vagy akár ollózva is.

Sajátos a játék szabályrendszere és a pontozása is – mondja Sütő Tamás. Három és öt pontot lehet elérni a játékban, ha például az ugráló játékos a túloldalon lévő trambulin területére kézzel lecsapja a labdát, az három pontot ér, ha ugyanezt lábbal tudja megcsinálni, öt pontot kap a csapata. A trambulinos részre eső labda éri mindig a legtöbb pontot, a külső részen pattanó ütésért egy pont jár. Egy játék addig tart, amíg valamelyik csapat pontot nem szerez, egy szett huszonöt pontig tart, a győzelemhez két szettet kell nyerni.

Története

A bossaball tíz-tizenkét éves múltra tekint vissza, a világ harminckét országában van jelen, a versenyrendszere pedig még csak most fejlődik. Eredetileg dél-amerikai ihletésű a játék, de egy Hollandiában élő belga fiatalember találta ki. Filip Eyckmans, aki egy zenekar menedzsere, tizenhét éves koráig versenyszerűen teniszezett, az egyik koncertkörúton szerette meg a copacabanai strand hangulatát, az ott folyó röplabda- és focimeccseket, gondolkozni kezdett, hogyan tudná ezeket mind ötvözni.

Sport?

Másfél évvel ezelőtt találtam egy cikket – idézi fel Sütő Tamás –, amely arról szólt, vajon a bossaball sport vagy nem. Azonnal felvettük a kapcsolatot a kitalálójával. A Bossaball Hungary Team már két pályával üzemel, van egy fix és egy mobil pálya is, amelyet a megfelelő – 20 x 20 méteres sík – területen fel tudunk állítani. Kell a közelben egy 380 voltos külső energiaforrás, amely a folyamatos légbefúvást biztosítja, ez tartja megfelelő keménységben a pályát.

Bossaball – Nem csak strandsport

Bossaball – Nem csak strandsport
Fotó: Diéta és Fitnesz

Azt a kérdést, hogy sport-e, hamar el lehet dönteni, hiszen minden olyan pozitív tulajdonsággal rendelkezik, mint az a három sportág (foci, röplabda, gimnasztika), amelyek az alapjait adják. Növeli az élvezetet, hogy a két szembenálló csapat azért küzd, hogy kiderüljön, melyikük a jobb. Ez adja a versenysport kiépítésének lehetőségét is – teszi hozzá Sütő Tamás. A hosszú távú cél az, hogy a magyar csapat az európaiakkal mérettethesse meg magát. Jelenleg a Bossaball Hungary Team Budapesten és Pécsett tart edzéseket, de már folyamatban van Miskolcon és Debrecenben is az egyesületek szervezése.

Miért jó?

A három különböző, vagy legalábbis két különböző, mégis hasonló sport kombinációja adja a szépséget és a nehézséget is, hiszen nem elég az egyikben jól teljesíteni. Ráadásul a játék olyan pályán zajlik, ahol a mozgás vicces. A nagy pályán való vetődés, ugrálás, kúszás-mászás a felnőtteknek is nagy élmény, olyan játékos kikapcsolódási formát nyújt, amely ráadásul meg is mozgat. Sikerélményt ad, jól érzi magát közben mindenki. Másnap ugyan tarkótól bokáig izomláz várható, meglepő izmok jelenlétére derülhet fény, de még erre sem érkezett soha panasz – mondja Sütő Tamás.

Hatásai

Minden izmot átmozgat, egy-másfél hónapos, rendszeres, heti háromszori edzéssel van, aki tíz-tizenöt kilót is leadott. A tartóizmok megmozgatásában és kiépítésében igen erős. Az erő-állóképesség fejlesztésére rendkívül hasznos.

Kinek?

Aki korábban szerette a trambulint és/vagy a labdás játékokat, az biztos, hogy élvezi. Eddig mindenki széles mosollyal, elégedettséggel és kellemes fáradtsággal jött le a pályáról – hangsúlyozza Sütő Tamás. Azoknak is ideális, akik sportolói múlttal rendelkeznek, mindent elértek a saját sportjukban, és új kihívásokat keresnek. Nemigen ismerünk kizáró okot. Nincs olyan, hogy valakinek nem megy, megfelelő szorgalommal, munkával minden, a ritmusérzék is fejleszthető, csak idő, rendszeresség és kitartás kérdése. Aktív időtöltésre, a barátainkkal való játékra is igazán alkalmas.

A játék költségei minimálisak, hiszen egy pólón és egy rövidnadrágon kívül nem kell semmi, cipő sem, mivel mezítláb vagy zokniban játsszák.

Edzések

Többféle edzés van, már tíz főből áll a versenyzői állományunk, velük külön foglalkozunk.

A játékban fix pozíciók vannak, teljesen más a mozgása a trambulinosnak, illetve a másik három játékosnak. Kisebb testsúllyal magasabbra dob a trambulin, könnyebb a trükköket megcsinálni. A kinti embereknek fontos a lábtechnika, a pontos passzolás, és nem szabad félni a vetődésektől sem. Először mindenki a trambulinba akar menni, nagyjából fél óráig nem is érdekli semmi más, a játék szabályai sem, aztán megtalálja a helyét – mondja Sütő Tamás.

A fővárosban egyelőre hetente háromszor, esténként vannak az edzések, mindenkinek egyszerre, de személyre szabottan. Van „just for fun” játékunk is, amikor baráti társaságok jelentkeznek kipróbálni a bossaballt, de akár céges rendezvényeken, csapatépítő tréningen is élvezetes elfoglaltság lehet – teszi hozzá Sütő Tamás.

Rettegés az edzőteremtől! Győzd le!

Alakformáló gyakorlatok step padon

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Isteni húsvéti piskótatekercs, glutén- és cukormentesen
Húsvétkor sem kell feltétlenül feladnunk a diétánkat, hiszen számtalan finomság készülhet cukor nélkül, gluténmentesen.
Szuper karcsúsító receptek karfiolból! Így élmény fogyni
A karfiol az egyik legnépszerűbb zöldségünk, nem véletlenül. Sokoldalúan felhasználható, számos elkészítési módját ismerjük, ráadásul magas vitamin- és ásványianyag-tartalmának köszönhetően segít az egészség megőrzésében.
Ez a húsvét diétás kedvence: avokádóval töltött tojás
Az avokádó és a tojás egészségre gyakorolt kiváló hatásain túl az is mellette szól – főleg, ha a testsúly csökkentése a cél –, hogy zsírtartalma miatt hamar teltségérzetet okoz.
Cukormentes kókuszkeksz, ebből bármennyit ehetsz
Reggelire és kávé mellé is remek. Glutén,- és laktózmentes. Elkészítése gyors és könnyű. Bárhová magaddal viheted, Így mindig lesz nálad egy kis diétás nasi.
Minden, amit egy diéta előtt nagyon fontos tudnod!
Jó, ha tudja, hogy ha belevág egy diétába, nem csak a kilók fogyatkozására számíthat, sok egyéb kísérő jelenséggel is találkozik majd. A nehézségek jó esetben csak átmenetiek, a pozitívumokat pedig ügyesen használja ki és élvezze!
Ébresztő! - Tavaszi méregtelenítés a legjobb zöldségekkel
Várd könnyedén, energiával telve a tavaszt! Ehhez szükség lesz egy komolyabb méregtelenítő programra, amelynek segítségével megtisztíthatod a szervezeted, megszabadulhatsz a lerakódott méreg- és salakanyagoktól. Legalább 3 napon át tarts zöldség- és gyümölcskúrát. Az alábbi 15 zöldség- és gyümölcsféléből válogass, így biztos lehetsz a sikerben.
Itt a nők új kedvence a spenótos sajtfasírt
Ez az előétel egészséges, eszméletlen finom, és nem hizlal: alig van benne szénhidrát!
Végre kiderült mi a sikeres diéta titka
Márciusban már csak emlék a legtöbb újévi fogadalom – köztük a fogyókúrára vonatkozó, önmagunknak tett ígéret is. Vagy mégsem? Íme, hét tipp, hogy sikeres legyen az életmódváltás, akár év közben is.

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.