Elképesztően aktív életet él Sharon Mehalek, aki 11 unoka büszke nagymamája. Nem arról van szó, hogy a cuki nagyi nordic walking bottal tesz kisebb túrákat. A 67 éves Sharon kőkemény edzésekkel kigyúrta magát.

Ismerjétek meg a legsportosabb 67 éves nagymamát

Azonban a 67 éves nagymama nem elégedett meg azzal, hogy sikeres testépítő lett. Megtanult szörfözni, kickbox edzésekre jár és jóga, valamint HIIT oktatással is foglalkozik – írja a Metro. Ha ez nem lenne elég, nyert már kerékpárversenyt, és elkezdett snowboardozni is. Elmondása szerint, amikor még ő volt középiskolás, a lányoknak nem sok esélyt adtak arra, hogy kipróbáljanak újabb, és újabb sportokat, így ő is, ahogyan sokan mások, szurkolólány lett a gimiben.

A sport egészen az ötödik gyermeke megszületéséig nem volt jelen az életében. Ám ekkor elment egy csoportos fitnesz órára, majd évekkel később ő maga is oktató lett. „A fitnesz lett a szenvedélyem, és minden azzal kezdődött, hogy egyszerűen fitt nő akartam maradni az öt gyermekem mellett”- magyarázta az asszony, aki 2016-ban 63 éves korában vette az első szörf óráját, mára pedig egész tehetséges versenyzőként tartják számon. Sharon azt mondja a sportok lényege, hogy a lehető legjobb példát mutassa gyermekeinek, és 11 unokájának.

4 gyakorlat medicinlabdával, hogy megdolgoztassa a hasizmát

Megvakult a tini, mert csak sült krumplit, csipszet és fehér kenyeret evett

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.