2020. januárjában szintet lép az Exatlon Hungary. A TV2 sikerműsorának új évada ismét a Dominikai Köztársaságból jelentkezik, de új helyszínen, még látványosabb és nehezebb pályákon szállnak versenybe a Bajnokok és Kihívóik. Az Exatlon Hungary műsorvezetője ezúttal is Palik László lesz, a küzdelem pedig 30 millió forintért zajlik, mivel az embert próbáló verseny végén a női és férfi győztes 15-15 millió forinttal lesz gazdagabb.

Ők az Exatlon Hungary második évadának Bajnokai

Az Exatlon Hungary sikertörténete idén januárban indult Palik László műsorvezetésével. Az első évad megmozgatta az egész országot. A második évad epizódjai szintén a Dominikai Köztársaságban forognak, de új helyszínen, az eddigieknél még látványosabb és embert próbáló pályákon küzdenek meg a Bajnokok és Kihívók. Az Exatlon Hungary főnyereménye 20 millió forintról 30 millió forintra nőtt. A nézői visszajelzéseket figyelembe véve 2020-ban két, egy női és egy férfi győztese lesz az Exatlon Hungary-nek, mindkettőjük 15-15 millió forintot vihet majd haza.

Az Exatlon Hungary Bajnok csapatában ezúttal is olimpiai és világbajnok sportolók kaptak helyet. Dominikán harcba száll Csollány Szilveszter, olimpiai- világ- és Európa-bajnok tornász; Dr. Busa Gabriella, háromszoros kick-boksz világbajnok; Tóth Dávid, olimpiai ezüstérmes, világbajnok kajakos; Korok Fatima, szabadtüdős mélymerülő világbajnok; Kempf Zozo, freestyle BMX világbajnok; Poór Brigitta, világ- és Európa-bajnok tereptriatlonista; Kótai Mihály, profi ökölvívó világbajnok és Kocsis Alexandra, Arnold Classic győztes bikini fitness versenyző.

Az Exatlon Hungary második évadában visszatér Gelencsér Timi is, a tavalyi Bajnok csapat legeredményesebb női versenyzője, aki ezúttal nem a pályán, hanem a pálya mellett jut szerephez. Timi közvetlenül a futamok után faggatja majd a versenyzőket, és az Exatlon Hungary riportereként a műsor weboldalán és social media felületein közelebb hozza az Exatlon világát a nézőkhöz.

A www.tv2.hu/exatlon oldalon az adások visszanézésén túl a sikerműsor rajongói extra tartalmakat és a versenyzők statisztikáját is megtalálják majd.

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.