A társadalom szélesebb rétegeit érhetik el, tágíthatják nemcsak a tevékenységi kört, de új szakmai partnerkapcsolatokat is köthetnek a hazai sportszervezetek, ha csatlakoznak a Sportklubok az Egészségért Programhoz.

Összefognak a sportklubok – együtt az egészségért!

Nemzetközi gyökerekkel rendelkező modell, ami most fókuszáltan hazai sportszervezetek működését segítené. A Nemzeti Diák-, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség (NDHSZ) a Debreceni Egyetemi Atlétikai Clubbal (DEAC) 2018-ban indította a Sportklubok az Egészségért pilot programját, melynek célja az egészség-orientált sportklubok szemlélet megismertetése és elterjesztése a hazai sportegyesületek körében. A nemzetközi hátteret a Sport Clubs for Health program jelenti, amelyet már számos EU tagország adaptált.

sport

Fotó: Shutterstock

A Sportklubok az Egészségért Program a megújulásra nyitott verseny- és szabadidősport szervezetek számára kínál kidolgozott, letesztelt módszert, annak érdekében, hogy az egészségvédő testmozgás bevezetésével a meglévő célcsoportjaik, vagy ettől szélesebb kör számára nyújthassanak egészségfókuszú mozgásprogramokat, szolgáltatásokat.

 

Hogyan segíti a program az egyesületeket?

  • Innovatív, szakmai anyagokkal támogatott szervezetfejlesztés valósulhat meg sportszervezetnél.
  • Az egészségvédő testmozgásra fókuszáló program tágabb tevékenységi kört, új célcsoportot és új tagokat jelenthet.
  • Egyszerű, letisztult megoldásokat kínál a szélesebb kor- és célcsoport számára nyújtott sportszolgáltatás megszervezésében, szabadidősport profil kialakításában.
  • A sportszervezet újrapozícionálhatja magát, új kapukat nyitva a döntéshozók és esetleges új partnerek felé.
  • Élen járhat a Sportklubok az Egészségért szemlélet magyarországi bevezetésében, megismerheti a társklubok tevékenységét.

 

Bővebb információért látogass el a mozogj.ndhsz.hu, mozogj.deac.hu oldalakra, vagy az egyesület Facebook-oldalára.

 

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.