A kezdetek

A hűvösvölgyi Balázs kocsmában 1925. január 11-én nagy volt a tolongás. Nem a megszokott tömeg várakozott: mindenféle sportolók, futók, sífutók, tornászok, lelkes természetjárók gyülekeztek, hogy egy addig ismeretlen sportágban mérjék össze erejüket, gyorsaságukat, leleményüket. A sportolókat Ripszám Henrik atléta (aki nem mellesleg festőművész is) hívta össze: tájékozódási versenyt szervezett! A hegyvidéken, nagy szintkülönbséggel, trapéz alakú pályán kellett végigérnie az indulóknak – így kezdődött hazánkban a tájfutás története.

Ripszám e versenyt nem maga találta ki. A fiatalember a háború során orosz hadifogságba esett, ahonnan Svédországon keresztül tért haza. Az északi országban töltött idő alatt ismerkedett meg a tájfutással. A sport kialakulása a katonákhoz köthető: a siker érdekében nem elhanyagolható, ha a sereg tagjai ismerik a terepet, jól tájékozódnak. Az 1800-as évek végén a svéd kadétokat jól kiképezték e téren is, a rendelkezésükre bocsátott katonai térképek pedig a század végére a civilek előtt is ismertek lettek, hasznát vették kirándulók, sportolók. Nem sok idő telt el, mire megszervezték az első versenyt az 1890-es években. A rendező ország az akkor perszonálunióban létező Svédország és Norvégia volt.

Szóval mire a mi Henrikünk Svédországba érkezett, az északi országban a tájfutás ismert és népszerű sportág volt. Hazajövetele után hosszú ideig tervezte az első magyar versenyt, ami bár sikerrel zárult, és a sajtó is nagy lelkesedéssel számolt be róla, a folytatásra mégis jó pár évig várni kellett.

 

A tájfutás magyar bajnokai

A harmincas években a turisták körében lett népszerű a teljesítményalapú kirándulás, ahol a túraútvonalat bizonyos pontok érintésével kellett teljesíteni. A szocializmus idején az államtérképek titkossá tétele nemigen segítette a sportág széles körű elterjedését. Az igazán nagy, hazai és nemzetközi versenyekre csak a következő évtizedekben került sor. Magyarország az élen járt, 1961-ben a Nemzetközi Tájfutó Szövetség alapításakor bábáskodott hazánk is, kilenc másik ország mellett.

 

A hazai szövetség (Magyar Tájékozódási Futó Szövetség) 1970-ben alakult, sportolóink pedig szinte azonnal „felírták” magukat a nemzetközi versenytérképre magukat. 1970-ben az NDK-ban rendezett vb-n a magyar női váltó (Monspart Sarolta, Hegedüs Ágnes, Horváth Magda) ezüstérmet szerzett. Monspart Sarolta 1972-ben egyéniben is nyert világbajnokságot: a Csehszlovákiában rendezett versenyen ő volt az első nő, aki nem skandinávként lett a világ legjobbja (Saci már 1964-ben magyar bajnok lett, és ezt a címet összesen 14-szer nyerte el). Oláh Katalin pedig kétszeres világbajnokként öregbítette hazánk hírnevét, 1991-ben és 1995-ben volt a leggyorsabb. Ahhoz, hogy a világbajnokságokon dobogós helyezéseket elért magyarokat, illetve az országos bajnokokat név szerint említsük, kevés e lap terjedelme.

 

 

Tájfutás: Játék az erdőben

Miről is szól a tájfutás? Ahogy a neve is elárulja: tájékozódási verseny, vagyis több mint terepfutás. A versenyzőknek nemcsak az a feladatuk, hogy minél gyorsabban célba érjenek – nem mintha ez olyan egyszerű lenne, hiszen hegyen-völgyön, árkon-bokron át, változatos terepviszonyok között kell teljesíteni a távot –, de menet közben érinteniük kell a kijelölt pontokat is. Ehhez tájoló és térkép, na meg az ész, a tájékozódási készség és a gyors döntési képesség van segítségükre. Vagyis egyáltalán nem elég, ha valaki fizikálisan felkészült, mivel ha fejben „nincs ott”, az komolyan hátráltatja nyerési esélyeit. A tájfutás egyben igen különleges játék, amelyben egyesül a futás élvezete és a versengés izgalma – az pedig, hogy mindeközben időnk nagy részét a természetben töltjük, csak hab a tortán.

Nemzet Sportolója: Boldog vagyok, el is pityeredtem – Monspart Sarolta

 

 

EZ IS ÉRDEKELHETI:

• Így kezdj el futni 4 lépésben – A futóedző válaszol
• Futás: 5 km-es edzésterv kezdőknek
• Összefogtak a tájfutók