A négy elem közül a víz igencsak kitölti mindennapjainkat: testünk 62%-át és a föld 72%-át is a H2O teszi ki. A vízi fitnesz során mindenképpen jól érezzük magunkat. Nem izzadunk, nem fáradunk el. Az izmok átdolgozásához, munkájához ugyanis elsősorban nem a saját erőkifejtésünket, hanem a víz ellenállását használjuk, az inak, szalagok, ízületek nem sérülnek. Sokan nem tudják azonban, hogy bizonyos keleti mozgástechnikákat is lehet alkalmazni a vízben.

Watsu és vízi thai chi

Az általános program 45-50 percből áll, heti kétszeri edzéssel. Aki hétköznap feszült, az itt feloldódik, helyrebillen a szellemi egyensúly, de a zsírégetés is hatékony. A vízi fitnesz ezeken túlmenően erősíti a vérkeringést, és serkenti az anyagcsere-folyamatokat. Hogy még hatékonyabb legyen, kombinálhatjuk masszázzsal, tornával is.

Érintés a puha helyeken

A shiatsu masszázs évezredes technika, voltaképpen akupresszúra. Új energiát kelt, aktivizálja az ember öngyógyító erejét. Akárcsak az akupunktúra, a japán shiatsu is bizonyos erőket serkent, de nem tűvel, hanem ujjal, kézzel, könyökkel. A masszőr súlya pedig ezeken keresztül egyenletesen oszlik el a kézen és a lábon: lehetőleg ott, ahol puhát érez. Tehát nem a gerincoszlopra és nem a csontokra alkalmazza a nyomást. Masszázs közben koncentrálni kell az érintésre, így nem ajánlatos beszélgetni.

Ellazulás a vízben

Új válfaja a watsu, vagyis a vízi shiatsu. A watsu egész testet gyógyító terápia, amelynek alapját a shiatsu képezi. Ez is pontokat nyomó mozdulatokon alapszik, de a víz ellenállását is felhasználja. Akik imádják az ellazulást, azoknak csak ajánlani lehet ezt az igen kellemes, gyengéd módszert. Az embert – akinek semmit sem kell csinálnia, még tartania sem kell magát – 34-35 fokos meleg vízben mozgatják, masszírozzák, forgatják.

Súlytalanul lebegni a hullámokon, a víz csobogását, illetve a terapeuta meditatív zümmögését, suttogását hallgatni, elfeledkezni térről és időről, egybeolvadni az univerzummal, mélyeket lélegezni, soha át nem élt testközelséget megélni, biztos támaszt érezni, folyékonyan, feszültségmentesen mozogni, elengedni, kikapcsolni – ez a watsu, a vízi shiatsu. Egy masszázstechnika, amely igazából érzelmekkel írható le. Azok a masszázstól eltiltottak is élvezhetik, akiknek magas a vérnyomásuk vagy túlsúlyosak.

Boldog, embrionális állapot

A watsu szülés-előkészítésként is alkalmazható, hiszen fellazítja a medence- és gerinctájékot, mentálisan pedig újra átéljük a születés előtti magzatburok-védelem érzését. Pont ezért sokan úgy élik meg a watsut, mint az embrionális jólét érzését. Előjönnek olyan tulajdonságok is, amelyeket születésünk előtt birtokoltunk. Tehát alkalmazható férfiaknál és nőknél kortól függetlenül, ha át akarják élni az életenergia újjáéledését és gyógyító energiáját. Úszni nem tudók is kipróbálhatják, mert az orr nem kerül víz alá. Jól kiegészíti a watsu más terápiák hatását is, hiszen a víz alatti izommunkával például az aerobikot is le lehet vezetni. Ráadásul gyorsítja a stressz oldódását, segít krónikus fejfájás esetén, csillapít mindenféle fájdalmat, oldja az izom- és gerincfájdalmakat, feszültséget, és javítja az általános közérzetet. Mindezen túl a watsu erősíti ősi vonzódásunkat a vízhez.

Szépít, felszabadítja az érzelmeket

De egy másik keleti mozgásformát is hatékonyabbá és élvezetesebbé tehetünk a víz által: a thai chi is űzhető medencében.

A thai chi célja, hogy csökkentse a stresszt, lecsöndesítse az elmét, egyensúlyt teremtsen testnek és léleknek, megújulást hozzon művelőjének. Vízi változata segíthet a fogyásban, serkentheti az emésztést, energiát adhat, szépítheti, feszesítheti a bőrt, miközben az áramló folyadék stimulálja az izmokat – gyengéden védelmezve az ízületeket. Felszabadítja és elmélyíti a légzést. Ráadásul, akinek rosszabb az egyensúlyérzéke, a labilisabb pozíciókat könnyebben elsajátíthatja vízben, mint a talajon. Ez az őselem felszabadítja a thai chihoz nélkülözhetetlen érzelmeket.

Erő és gyengédség

Az aquafitnesz és a thai chi előnyeinek kombinációja ideális környezetet teremt testünknek a fizikai erőkifejtéshez, és a thai chi megkövetelte lassú, előkelő mozdulatokhoz. Maga a víz is nyugtató. Segít rugalmasnak maradnunk. Sőt: a víz és a thai chi akár szinonimák is lehetnének, hiszen mindkettő lényege a folyékonyság, a gyengéd áramlás, az ellenállásmentes mozdulat, a legömbölyített lendület. Mindkettőben az erő találkozik a gyengédséggel. A víz lehetővé teszi, hogy gyenge térddel végezzük a gyakorlatokat, hogy megkíméljük a gravitációtól az ízületeinket, hogy testsúlyunkkal és az ellenállással tornázhassunk. A forgó mozdulatok óvatosan nyújtják testünket, miközben csak a szükséges energiát használjuk fel – nem többet. Ugyanakkor a megfelelő tempójú mozdulatsor kivitelezéséhez a vízben négyszer olyan gyorsan kell végeznünk a gyakorlatokat.

Tippek

  • A vízi thai chit mellig érő vízben végezze, a megfelelő stabilitás érdekében.
  • Viseljen úszócipőt, hogy megvédje talpát a forgó mozgások során fellépő dörzshatástól, és biztos alapot nyújtson bizonyos pozíciókhoz.
  • A szokásos vízhőmérsékletnél kicsivel melegebb medencében végezze (mondjuk babaúszás után), vagy bemelegítéssel biztosítsa a megfelelő testhőmérsékletet (amit a víz jelentősen csökkent majd a gyakorlatok során).

Meglepő, mennyi kalóriát égethet el a vízi sportokkal – lista

Ez most a legmenőbb medence a világon

 

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Könnyű és laktató: 2 diétás recept, amit imádni fogsz
Ha könnyed, mégis laktató vacsorára vágysz, ezek az egyszerű, diétás receptek tökéletes választások.
A nagy fogyás "Már tetszik, amit látok"
Amikor ráállt a mérlegre és szembesült a súlyával, annyira ledöbbent, hogy jó ideig tükörbe se akart nézni. Nagy Viktória másfél év alatt fogyott le. Büszke rá, hogy három műszakos munkája mellett is tartja az új életmódját…
6 gyakorlat, ami a leglátványosabban formálja a testet
Elhatároztad, hogy edzeni kezdesz és szeretnéd, ha ez minél hamarabb meglátszana a testeden? Akkor ezeket az egyszerű gyakorlatokat próbáld ki mindenképpen.
Diéta 40 felett? Mutatjuk, mire kell nagyon figyelned
A 40 év felettiek számára kiemelten fontos a megfelelő étrend és életmód. Fedezd fel, hogyan segíthet a fehérjében gazdag, rostokban bővelkedő és cukorszegény diéta az egészséged és vitalitásod megőrzésében!
Álomsüti téli napokra: diétás mákos pite
Ez a gluténmentes mákos pite tökéletes választás mindenkinek, aki egészséges, de ízletes desszertet keres. Rostokban, fehérjében gazdag, könnyen elkészíthető, és akár diétába is beilleszthető!
A legjobb téli sportok, ha kipróbálnál valami újat
Télen is rengeteg izgalmas sportot próbálhatsz ki, akár a hóban, akár a fagyos pályákon. Fedezd fel a téli kalandokat, legyen szó extrém élményekről vagy könnyed kikapcsolódásról!
Fedezd fel, milyen technológiai előnyöket kínálnak a Nike zokniknak sportolás közben
Mi pörgeti fel legjobban az edzőcipőd? Természetesen egy pár zokni. De nem akármilyen zokni! Válaszd az egyik híres brand, például a Nike zokniját. A híres Swoosh logós kiegészítőnek köszönhetően még eredményesebb leszel sportolás közben.
Diéta és kollagén: így támogasd a megfelelő kollagéntermelést
A kollagén az egyik legfontosabb fehérje a testedben, amely alapvető szerepet játszik a bőröd, az ízületeid, a hajad, a körmeid és az izmaid struktúrájában.

Ajánlataink