A sneaker cipő világhírűvé vált. Ma már kétségtelen, hogy az egyik legkedveltebb lábbelinek számít mind a hölgyek mind az urak részéről. De nem csak a női- és a férfilélek van oda teljesen ezekért a cipőkért, hanem univerzálisan mindenki. Hordják fiatalok és idősek, vagányok és visszafogott konzervatívak. Hiszen a sneaker mindenkihez passzol, és minden időben megállja a helyét. A női sneakerrel pedig duplán ez a helyzet.

Bemutatkozik a kultikus női sneaker

Platform sneakerek – a mindenhez passzoló

A szezon nagy slágere a vastagtalpú, azaz a platform sneakerek megjelenése. Ez a típusú sneaker nem csak nőies, de sokkal kényelmesebb is, mint a vékonytalpú társaik. Pont emiatt vált ilyen népszerűvé és valószínű évek múlva is az lesz, hiszen azonnal lekörözte a tartás nélküli „palacsintatalpú” verziókat. Nem csak azért jó mert kényelmes, a talpa is nehezebben kopik, ráadásul a magasításnak köszönhetően ez a fazon kiválóan mutat ruhákhoz is. Ezért nem csak a szokásos farmer, szoknya vagy melegítő kombinációkhoz ajánlott, hanem kifejezetten jól áll neki a nyári maxiruha, de még a miniruha is. Persze színben is számtalan verzió érhető el ebből a típusból, ahogyan az anyagválaszték is jelentősen bővült. Egy espadrilles jellegű, nyersvászon sneaker cipő vastag talpú kivitelezéssel például tökéletesen passzolhat a különféle klasszikus mintájú nyári ruhákhoz. Ugyanakkor találhatunk nyárra teljesen olyan sneakereket is, amelyek bőven felveszik a versenyt a szandálokkal vagy épp a nyári papucsokkal kinézet terén. Persze alakjában sneaker marad, de kényelmes és stílusos megjelenést kölcsönös még egy dögös miniruhához is.

Flitteres és selyem sneakerek – esti bulikhoz

Sneakerből ma már elképesztő variáció létezik. A legkedveltebbek közé sorolhatóak a kifejezetten félalkalmi viselethez készített darabok. Ezek általában olyan különleges anyagokból lettek megalkotva, mint a csipke, vagy a flitteres anyagok. Mindkét esetben egyedi nőies sneakereket találunk a kínálatban. Ezeket pedig rendkívül jól lehet kombinálni a különféle partiruhákkal. Felvehetjük csinos leggingshez, miniruhához és szoknyához is. Ezen kívül még az egyszerűbb szetteket is feldobhatjuk egy flitteres, vagy a manapság szintén nagyon divatosnak számító fém színű darabbal. A selyem sneakerek pedig akár hivatalosabb alkalmi eseményekre is bátran hordhatóak, főleg ha selyemszalaggal kötjük meg cipőfűző helyett. Ballagásra, szalagavatóra, de még diplomaosztóra is jó választás az ilyen típusú selyem sneaker.

Egyszínű bőr elegancia – a félelegáns viselethez

Ha jobban szétnézünk a sneaker cipő választék között, akkor felfigyelhetünk arra hogy elég sok a szimpla letisztult valódi bőrből készült modell. Ezeket nemcsak utcára, hanem például irodai viselethez is bátran hordhatjuk. Az ilyen diszkrét – például teljesen fekete – sneakerek felérnek egy női bőr félcipővel csak jóval kényelmesebbek annál. Ezért ugyanúgy viselhetjük őket, mint ha például egy bőr alacsony talpú balerinát vennénk fel. Nincs különbség, és remekül mutat még egy fiatalosabb kosztümhöz is. A CCC kínálatában számtalan márkás fekete sneakert is találunk, akár platform kivitelben. Nincs más dolgunk, mint kinézni a webáruházban vagy betérni a CCC legközelebbi üzletébe és felpróbálni a kinézett lábbelit. Ráadásul, ha klubtagok leszünk, jelentős kedvezménnyel vásárolhatjuk meg a kedvenc leendő sneakerünket.

EZ IS ÉRDEKELHET:

 

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

3 isteni paradicsomsaláta, ha diétázol – egyszerű, friss és laktató
Diétázol, de nem akarsz lemondani a finom ízekről? Fedezd fel azt a három egyszerű, friss paradicsomsalátát, amelyek gyorsan elkészíthetők, laktatnak, és tökéletesek a könnyed étrendedhez.
5 perces jeges nyári nasi, ha diétázol
Fagylalt helyett is szuper megoldás, ha nyáron is figyelsz a vonalaidra, ráadásul pillanatok alatt elkészül. Egy baj van csak vele, nem tudsz eleget készíteni belőle.
4 gyümölcs, ami segít a koleszterinszinted csökkentésében – természetes módon
Tudd kordában tartani a koleszterinszintedet természetes módon! Négy finom gyümölcs segíthet csökkenteni a „rossz” LDL-szintet és támogatni a szív egészségét – egyszerűen beillesztve a mindennapi étrendedbe.
South Beach diéta: modern fogyókúra éhezés nélkül
Fogyás éhezés nélkül? Fedezd fel a South Beach diéta titkait és kezd el az életmódváltást még a nyáron! Mutatjuk, hogyan csináld!
9 tanács, hogy könnyebb legyen elhagyni a cukrot
Íme, 9 tipp, amivel kizárhatja a cukrot az életéből.
Netről rendelsz fürdőruhát, vigyázz mert beteg lehetsz!
Egyre több üzlet kínál online vásárlási lehetőséget, így már fürdőruhát és fehérneműt is könnyedén rendelhetsz. De vajon rejt mindez egészségügyi kockázatokat? Ennek járunk most utána.
Egészséges diéta akkor is, ha nincs pénzed szuperfoodokra
Sokan azt hiszik, hogy az egészséges étkezés csak drága alapanyagokkal, különleges porokkal és egzotikus magvakkal működik. De ez tévhit. Ha tudatos vagy, akkor szuperfoodok nélkül is tudsz jól enni, sőt, akár sokkal táplálóbban és olcsóbban is. Az egészséges diéta nem pénz kérdése – hanem szemléletmódé.
Ezért ne tépd ki a kertedből: a kék virág, ami beindítja a fogyást
A kert szélén is ott virít, mégis alig ismerjük: a mezei katáng nemcsak gyönyörű, de természetes méregtelenítő, anyagcsere-serkentő és fogyást támogató növény. Ismerd meg közelebbről ezt az „álcázott” szuperélelmiszert!