A legtöbben márciustól már a fürdőruha-szezonra készülünk kecsegtetőbbnél kecsegtetőbb eredményeket ígérő diétákkal és fogyókúra trendekkel, de az első őszi napsugarakkal és a hosszú farmerek megjelenésével azonnal sutba is dobjuk a bikinialakot.

Így védekezz okosan az ősszel felkúszó pluszkilók ellen!

Végre ápol és eltakar az öltözékünk, a rövidülő nappalokkal és a hőmérséklet csökkenésével pedig a szervezetünk is mintha laktatóbb, kalóriadúsabb ételek után ácsingózna… Jöhetnek a hónapokig megtagadott isteni fogások, junk foodok, cukorsokk desszertek!

Vagy mégsem? Mi lenne, ha idén ősszel ahelyett, hogy beköltöznénk a hűtőbe, és baráti viszonyba kerülnénk a pizzafutárral, megpróbálnánk megtartani a kemény munkával elért súlyunkat? Ugye mennyivel jobb lenne tavasszal nem kétségbeesve állni a tükör előtt, húsvétkor pedig a retken és újhagymán kívül mást is megkóstolni az ünnepi menüből?

A jó hírünk, hogy egy kis odafigyeléssel ezt önsanyargatás nélkül is megteheted! Akár éppen elérted az álomalakot, akár már most felkészülnél a következő szezonra, akár az egészséged miatt dobnál le egy-két kilót, szerencsére nemhogy az evés, de még az étel szállítás sincs tiltólistán! Ha az alábbi tanácsokat szem előtt tartod, a vérrel-verejtékkel ledobott kilók sem kúsznak vissza, jobban fogod magad érezni a bőrödben, és a szokásos őszi-téli megbetegedésekkel szemben is ellenállóbb leszel!

Egészséges étkezés egy kis segítséggel – menü házhozszállítás

Hát igen, a kiegyensúlyozott étkezést nem úszhatod meg! Teljesen természetes, hogy hideg időben jobban kívánod a tartalmasabb, akár nehezebb ételeket, hiszen a szervezeted úgy érzi, tartalékolnia kell a táplálékszegényebb időszakokra. Nem is kell salátalevélen élned, de muszáj megnézned, hogy milyen forrásból szerzed be az éltető kalóriákat!

Az egészséges ebéd házhozszállítás Budapest környékén könnyen elérhető szolgáltatás, amivel bebiztosíthatod, hogy szezonális és tápanyagban gazdag fogások kerüljenek az asztalodra. A hiedelmek ellenére az ebéd kiszállítás Budapest vonzáskörzetében sem megfizethetetlen luxus, hiszen egyrészt a főzéssel töltött időt is megspórolod, másrészt az előre megfontolt étel kiszállítás Budapest határán belül is jóval olcsóbb, mint a spontán, farkaséhesen megrendelt ételek.

felkúszó pluszkilók

Képek forrása: canva.com

Nassolás jótékony “csalással” – egészséges falatok


Egész nyáron ellenálltál a fagyiknak, strandos palacsintáknak, és most, amikor itt lehetne az önjutalmazás ideje, azt merjük mondani, hogy továbbra is mondj le minden nyalánkságról? Véletlenül sem!
Csak vigyél taktikát és rendszert a nassolásba! Először is, ami nincs otthon, azt nem tudod megenni, tehát az üres kalóriákat tartalmazó cukorbombák ne kerüljenek a kosaradba! Ellenben tárazz be olajos magvakból, szezonális gyümölcsökből és magas kakaótartalmú csokoládéból. Ahelyett, hogy robbanásig sanyargatod magad a szokásos délutáni sóvárgás idején, inkább majszolj el naponta egy kocka minimum 70%-os csokit!

Mozgás akár rossz időben is – nincs kifogás!

Hacsak nem tornádó tombol odakint, megfelelő, réteges öltözékkel bátran róhatjuk a köröket a futópályán, vagy tehetünk nagyobb sétákat a környékünkön. Szép időben pedig feltétlenül vessük be magunkat az őszi erdőbe: látványos és teljesíthető kiránduló útvonalak még kezdő túrázóként is könnyedén találhatunk.

Ha végképp nem megy a kimozdulás, számos videóval edzhetünk vagy jógázhatunk a nappalink kényelmében is. A lényeg, hogy naponta egy órát mindenképpen töltsünk mozgással!

Az alvás megszépít – főleg, ha jól csinálod

És nem csak megszépít, hanem erősíti az immunrendszered, és az idegeidre sincs éppen rossz hatással. Próbálj meg minden este nagyjából ugyanabban az időben lefeküdni, másnap pedig ugyanakkor felkelni, és aludj legalább hét órát!

Az sem árt, ha lámpaoltás előtt egy órával kerülöd a kék fényt kibocsátó kütyüket, sorozatozás helyett inkább olvasgass az ágyban, készítsd fel az agyad is a jól megérdemelt pihenésre!

Fogyás stresszcsökkentéssel – a semmittevés művészete

Állandó pörgés, to-do listák pipálgatása, feladatok, határidők. A folyamatos multitasking üzemmód és megfelelési kényszer elképesztően leterheli az agyunkat és a szervezetünket – ami negatív hatással van az anyagcserénkre is. Talán furcsán hangzik, de nagyon jó kikapcsoló módszer, ha minden nap bevezetünk legalább pár percnyi semmittevős időt! Ezalatt kövessük például egy lehulló falevél útját a parkban, meditáljunk otthon, vagy kezdésként kortyoljuk el a kávénkat úgy, hogy közben nem foglalkozunk semmi mással.

Legyél jól a bőrödben – hagyd a méricskélést!

Attól, hogy minden reggelt a mérlegen indítasz, nem leszel vékonyabb! Idegesebb viszont igen. Bőven elég, ha havonta egyszer ellenőrzöd, hogy állsz, de ne felejtsd el, hogy ha rendszeresen sportolsz, a nem mozduló számok az izomnövekedést is jelezhetik! Fogyás helyett törekedj inkább arra, hogy testben és lélekben is jól érezd magad. És ha jövőre mégsem férsz bele a fürdőruhádba…vegyél egy nagyobb méretet!

Ez is érdekelhet:

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Zsírégetés alvás közben? – 5 hormon, amitől valóban fogysz éjszaka
Kata története: áldozatokkal járt, hogy lefogytam
Előfordul, hogy az elszántság és a belefektetett munka egyszerűen nem elég. Ilyenkor hiába minden diéta, edzés és változtatás, egyszerűen nem mennek le a kilók. Kata esetében a fogyási kudarc egyik oka, a betegségei mellett a sporttal kapcsolatos pszichés gát is volt, így utolsó kísérletként választotta a gyomorkisebbítő műtétet, ami végül hozzájárult testsúlycsökkenéséhez.
Zsírégető saláta? Csak a megfelelő öntet kell hozzá, mutatjuk a receptet
Könnyű, természetes, és pár perc alatt elkészül – próbáld ki, és szeretni fogod!
3 diétás recept cukkiniből, amit imádni fogsz
A cukkini most három különböző, mégis egyszerű formában mutatja meg, mit tud.
Rosalia Borpiknik, a nyárindító óriás piknik Budapest szívében
Ki ne emlékezne a friss fű illatára, a piknikplédekkel tarkított ligetre és a poharak csilingelésére? Nemsokára újra kezdetét veszi az óriás kerti parti a Városliget hatalmas fáinak árnyékában, ami idén először 4 napon át várja a borozgatni és lazítani vágyókat.
Egészségesen finomat – Így készült a diétás répás cupcake
A répás sütemények régóta kedvencei az egészségtudatos sütögetőknek, hiszen a sárgarépa természetes édessége, nedvessége és tápanyagtartalma kiváló alapot ad egy puha, szaftos muffinhoz. De mi történik, ha a klasszikus receptet egy kicsit újragondoljuk?
Szabadulj meg a hasi zsírtól - 7 napos egyszerű mintaétrend
Eleged van a makacs hasi zsírból, ami nemcsak esztétikailag zavar, de az egészségedre is veszélyt jelenthet?
Zsírégetés edzés nélkül? Ez a félperces trükk tényleg működik
Elég volt a kimerítő edzésekből és a szigorú diétákból? Egy mindössze 30 másodperces napi trükk segíthet beindítani a zsírégetést – ráadásul otthon, különleges eszközök nélkül. A megoldás meglepően egyszerű, mégis hatásos.

Ajánlataink