A laktózérzékenyeknek sem kell lemondaniuk erről az isteni édességről. A palacsinta tej nélkül olcsóbb, az íze pedig ugyanolyan finom, mint a hagyományosé.

Tej nélkül is lehet isteni a palacsinta!

HOZZÁVALÓK:

  • 1db tojás
  • 12dkg liszt
  • 3dl totu
  • 1dl szóda
  • 1csip
  • olaj
  • 1dl ásványvíz

Elkészítés

  1. Kimérjük a hozzávalókat és a szódán kívül mindent csomómentesre keverünk.
  2. Ezután pihentethetjük kicsit, majd lassan annyi szódát adagolunk, folyamatos keverés mellett a tésztához, hogy palacsintatészta sűrűségű masszát kapjunk. Figyeljünk arra, hogy ne legyen túl híg a massza!
  3. Egy tapadásmentes palacsintasütőt melegítsünk elő (nem kell túl forróra) és kenjünk ki némi olajjal, ezután egy kisebb merőkanálnyi masszát oszlassunk el egyenletesen a serpenyőben. Vigyázzunk, mert ez a palacsinta nem pirul meg könnyen, inkább hagyjuk kicsit fakóra, mert kiszáradhat!
  4. Ha az egyik fele megsült, fomegfordítjuk, és kb. még fél percig sütjük.
  5. Megkeressük a kedvenc lekvárunkat, vagy a csokis mogyorókrémünket, megtöltjük, és jó étvággyal elfogyasztjuk!

Mi a tejcukor- (vagyis laktóz) érzékenység?

A tejcukor emésztésének zavara az azt lebontó laktáz enzim hiányának vagy csökkent aktivitásának következménye. Jellemző tünetei a puffadás, a hasi fájdalom, a hasmenés. Gyakorisága 7-20 százalék körüli a világban, hazánkban a felnőtt lakosság majdnem harmadát érinti.

EZ IS ÉRDEKELHET:

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.