Az izzadás az egyik legutálatosabb testi jelenség. Gyakran szépen felöltözve kell rohannunk egyik helyről a másikra, és mire az úti célunkhoz érünk, már szakad rólunk a víz. Az izzadás testünk bármely pontján jelentkezik is, csak kellemetlenséget okoz.

Izzadás: lehet ellene védekezni, de a hasznos a szervezetnek

Mi is az izzadás?

Egy felnőtt szervezetének 60-70 százaléka víz, ami egy átlagos, 70 kg-os ember esetében mintegy 42 liter vizet jelent. Ebből egy Magyarországon, tehát mérsékelt övi éghajlaton élő ember naponta 2-3 litert veszít a légzés, az izzadás és a kiválasztás következtében, szinte észrevétlenül, hisz a szomjúság már csak a legvégső esetben jelenik meg. A keringés, a légzés és az anyagcsere-folyamatok mellett fontos megfigyelni az izzadást is. Központi hőszabályozásunk mindenkori állapota határozza meg verejtékezésünk mértékét. Ezt tovább befolyásolják a környezet hatásai, a külső hőmérséklet, stresszállapotunk szintje, életkorunk, a keringetett vér víztartalma, sűrűsége, hormonális állapotunk és nemünk.

Az izzadásért felelős mirigyek és a testszag

Testünkben körülbelül 2,5 millió mirigy található, melyek között faggyúmirigyek, és az izzadásért felelős izzadságmirigyek is vannak. Ezek többsége koncentráltan helyezkedik el a talpon, a tenyéren, a hónaljnál és a genitáliás területeken. A testszag intenzitása egyénenként változó, attól függően, hogy milyen életkorban jár valaki, milyen intenzív a fagyúmirigyeinek működése, és hogy mennyi figyelmet fordít saját higiéniájára. A verejték a leghígabb mirigyváladék, jellegzetes szaga a szőrtüszők mellett található faggyúmirigyekből kiürülő zsírsavak következtében alakul ki. Pubertás korban kezdődik ezen mirigyek intenzívebb működése, ezzel magyarázható, hogy a kisbabáknak nincs izzadságszaguk, ám velük ellentétben a kamaszoknak gyakran igen orrfacsaró „illatuk” van. A testszag ellen lehet tenni gyakori mosakodással, hintőporozással és izzadás elleni kozmetikai készítményekkel.

Ha izzad a láb

A lábizzadás alattomos jelenség, a rosszul választott cipőnek, zokninak köszönhetően alakul ki. Az alkati tényezők is befolyásolják, van, aki örökletesen hozza magával a lábizzadás kellemetlenségeit, és van, akinél ez csak minimális problémát jelent. A verejtékezéshez nagymértékben hozzájárul a szintetikus anyagból vagy szintetikus béléssel készült cipő. Ha ez a cipő még csak nem is szellőzik, a lábgomba elszaporodásának szabad terepet biztosítottunk. Ezért mindig könnyű, jól szellőző bőrcipőt viseljünk, hozzá pamut- vagy cérnazoknit, amit csak alaposan megszárított lábra húzzunk fel.

Pótolja az izzadással elvesztett folyadékot:

  • igyon többet, mint amennyit kíván, mert a szomjúság nem jelzi a folyadékvesztést,
  • izotóniás italokkal, energiaitalokkal pótolja az elvesztett ásványi anyagokat,
  • kerülje a koffeintartalmú italokat.

Izzasztó helyzetek

Biztos sokan voltunk már olyan helyzetben, hogy hirtelen nem találtuk, mondjuk, a kocsikulcsot, és egy perc alatt szó szerint leizzadtunk. A megváltozott stresszállapotban hirtelen megemelkedik a pulzusszám, a vérnyomás, és a felgyorsult keringés miatt a verejtékmirigyek aktivizálódnak, izzadni kezdünk. Ezt leggyorsabban a tenyéren érzékeljük. Kifut belőle a vér, hideg lesz, ugyanakkor nyirkossá válik. A tenyérizzadás is az öröklött tényezők közé tartozik, ugyanúgy, mint a hajas fejbőr izzadása.

A változó kori hőingadozás

A változó kor, a menopauza problémái a nők 60-95 százalékát érintik. A hormonháztartás változásai miatt a szervezet hőszabályozó központjában is felborul az egyensúly. A tünetegyüttes részeként a menstruáció lassan elmarad, alvászavar, ingerlékenység és hőhullámokkal kísért hirtelen izzadás jelentkezhet.

Izzadás ellen:

zsályatea, csalános lemosó, diólevél-, izsóp-, tölgyfakéreg-, zsurlófőzet, hintóporos bőrápolás.

A sportos izzadás

A bőrfelületen található verejtékmirigyek a mozgás időtartamának és intenzitásának megfelelően aktív működésbe lépnek, a talpon, a hónaljon és a genitáliás területeken túl, a különböző hajlatokban, a karon, a lábszáron, az arcon, a homlokon, a halántékon és a nyakszirten is izzadságcseppek jelennek meg, s a verejtékezéssel számottevő mennyiségű sav választódik ki.

Egészséges izzadás

Az izzadás addig a pontig hasznos a szervezetnek, amíg káros folyadékvesztés nem alakul ki. A szaunában történő izzadás révén a bőr megtisztul, és feszesebbé válik. A meleg hatására felgyorsult vér- és nyirokkeringésnek köszönhetően a verejtékkel a szervezetben felgyülemlett salakanyagok is könnyebben távoznak a bőr pórusain át.

Általános testhigiénia:

  • naponta legalább egyszer tusoljon,
  • könnyű öltözéket viseljen, hogy az izzadást megelőzze,
  • kerülje a műszálas zoknit, fehérneműt, ruhát,
  • nagy melegben cserélje a fehérneműt,
  • az izzadságot mindig törölje le,
  • jó időben kerülje a zárt cipőt,
  • bőrből készült lábbelit válasszon.

Életet menthet ez a szappan – Fotó

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.