A 25 éves sorozat ikonikus szereplőinek stílusát idézik a ruhák.

Öltözz úgy, mint Rachel – Megérkezett a Jóbarátok kollekció

Múlt héten ünnepelte 25. születésnapját a Jóbarátok sorozat. Arról már írtunk, hogy Jennifer Aniston (vagyis Rachel), divatot teremtett a frizurájával a 90-es években, ám arra nem számítottunk, hogy az ikonikus sorozat nevével most ruhakollekciót dobnak piacra.

Sokan emlékeznek még, hogy a felszolgálói karrierje után, Rachen a Ralph Lauren divatháznál kapott munkát. Sőt, 1999-ben az egyik epizódban maga Lauren is szerepelt, amikor Rachel pletykálkodásának köszönhetően a divatcég munkatársai azt hitték, hogy Lauren és Phoebe csókolóztak. A sorozat ma is őrületesen népszerű, nem meglepő, hogy a márka a Jóbarátokat készítő Warner Bros céggel karöltve

2019-ben elkészítette a Jóbarátok kollekciót.
jóbarátok kollekció

Fotó: https://www.ralphlauren.com

A ruhákat a Bloomingdale’s áruházaiban lehet majd megvásárolni. Az egyik New York-i üzletben pedig kialakítják a sorozat ikonikus kávéháznak, a Central Perknek a mását. Az online rendelésekről egyelőre nincs információ. A leírás szerint a kollekció, a karakterek stílusát idézik, ám a jelenlegi trendeknek megfelelően.

jóbarátok kollekció

Fotó: https://www.ralphlauren.com

A ruhákat itt lehet megnézni.

via

 

 

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.