címke: anyaság
Új sorozat!
Anyának lenni talán a világ legnagyobb kihívása. Kemény, 24 órás műszak. Minden édesanya egy kicsit szakácsnő, takarítónő, felszolgáló, cukrász, orvos és pedagógus is úgy, hogy végzettség sem kell hozzá. Én legújabban gyermekpszichológusnak „csaptam fel” néha több, néha kevesebb sikerrel „testvérharc” témában.
Parák helyett
Sokan ismerik azt a kérdésekkel, és szorongással teli időszakot, amit a szülés követ. Aggódunk a kisbabáért, görcsölünk, hogy mindent jól csinálunk e, és közben a testünk különös tünetei miatt is félelem alakul ki bennünk. Ilyenkor nagy mennyiségű vér távozik a szervezetből, jó lenne tudni, hogy mikor kóros, és mit tehetünk a fertőzések ellen.
1
Amellett, hogy finom, a diétát is támogatja, úgyhogy a szezonban megéri sokat fogyasztani belőle, mégpedig a következőképpen.
Kedvetlennek és állandóan kimerültnek érzed magad? Lehet, hogy te sem tudod leküzdeni a hosszú téli hónapok után jelentkező tavaszi fáradtságot.
Salátát eszel salátával, megvonod magadtól a finom falatokat, még némi sportra is ráveszed magad, a mérleg mégsem mozdul. Vagy ha igen, akkor is csak felfelé. Mit csinálhatsz rosszul? El sem hiszed, milyen apróságokon múlhat a fogyókúra sikere.
A bazsalikom egyike a legkedveltebb és legnagyobb becsben tartott fűszernövényeknek, ami nem is csoda, mert aromája egyedülálló és nagyon különleges növény. Sokszor emlegetik együtt a rozmaringgal: „a bazsalikom a fűszerek királya”, a „rozmaring a fűszerek királynője”.
Régóta bizonyított tény, hogy azoknál, akik kerülik a húsfogyasztást, vagy legalább csökkentik annak mennyiségét, azoknál bizonyos betegségek ritkábban fordulnak elő.
Mindenki lapos hasra vágyik. És sokan igencsak kitartóak, ha áramvonalas testről van szó. Mégis, vannak helyzetek, amikor minden igyekezet dacára a has puffadt, feszes, még behúzni is képtelenség. Mi lehet az oka?
A május minden évben az eperről szól: gyakorlatilag alig akad olyan, aki nem szereti ezt a csodálatos, zamatos gyümölcsöt. Nemcsak finom íze, de az egészségre gyakorolt jótékony hatásai miatt is érdemes pár napos eperdiétát tartani. Alább egyhetes menüt ajánlunk, középpontban a szuper bogyós gyümölccsel.
Összegyűjtöttük, mire használhatja szépségápolási rutinjában a kávét, illetve a kávézaccot.