Megdöntötte Usain Bolt rekordját, az ötödik olimpiájára készülő Allyson Felix. Azt mondja, ő csak próbál egyensúlyozni az anyaság, és a hivatás között, ahogyan minden más nő.

10 hónappal a szülése után, Allyson Felix megdöntötte Usain Bolt rekordját

Katarban minden a most zajló atlétikai világbajnokságról szól, na és persze Allyson Felix hatalmas rekordjáról. A 33 éves, négy olimpiát is maga mögött tudó amerikai sportoló, tíz hónappal ezelőtt, adott életet gyermekének, a napokban pedig megszerezte a 12. aranyérmét is, amikor megnyerte a 4X400 méteres férfi-női vegyes váltót. Így pedig Allyson a legtöbb aranyérmet birtokolja a vb-k történetében, és nem mást utasított maga mögé, mint Usain Boltot.

„Úgy gondolom, hogy sok anya érzi azt, amit én most. Szülés után próbálsz visszatérni a munkába, fáradt vagy és kimerült, de mindent megteszel, hogy megtaláld az egyensúlyt a család és a hivatás között. Szóval nincs különbség köztem, és a többi anyuka között”- mondta még a felkészülési szakaszban Allyson Felix a People magazinnak.

Allyson Felix

Fotó: Shutterstock

A sportoló tíz hónapja adott életet első gyermekének, ám a szülés közben komplikációk léptek fel. Allyson preeclampsiában, vagyis terhességi magas vérnyomás betegségben szenvedett. Kislánya koraszülött lett, a terhesség 32. hetében császármetszésel jött a világra.

A preeclampsia (terhességi mérgezés) egy, a terhességre-specifikus, több szervet érintő betegség. Az összes terhesség kb. 5-7 %-át érinti. A diagnózis a terhesség 20. hete után kialakuló magas vérnyomás és proteinürítés esetén állítható fel.

Rekord: A nő, aki négy órán át kitartotta a planket

3 gyermekét tolta a babakocsiban, így ért célba a maratonista anyuka

108 kiló volt, most félmaratont fut az egykori dundi lány

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.