címke: baba

Napozás
Miközben ma már a gyenge napsütés is rendkívül veszélyes UV-sugárzást jelent a bőrnek, addig a szervezet számára nélkülözhetetlen D3-vitamin előállításához mindenképpen kell a napfény. Akkor mi legyen a napozással?
És mikortól?
A kisbabáknak a legmegfelelőbb táplálék az anyatej. Féléves kor körül azonban el lehet kezdeni a hozzátáplálást, hiszen ebben a korban az emésztőrendszer már meg tudja emészteni az egyszerűbb ételféleségeket.
5 éve
Egy újszülött mellett elképzelhetetlennek tűnik, hogy a mozgást is beépítsük a napirendünkbe, hiszen minden percünket leköti a csöppség. De ha lenne is szabadidőnk, akkor sem szívesen hagynánk magára a babánkat. A megoldás egy olyan óra, ahova őt is magunkkal vihetjük. Ráadásul a kanga baba-mama torna nemcsak a mamának jó, hanem a picinek is, mély álomba ringatja.
Marianna 26 kilót fogyott: „Újra érzem, hogy nő vagyok”
Fontos, hogy a gyerekek, kamaszok milyen környezetben nőnek fel, és milyen nőképet látnak maguk előtt. Marianna (50) ebből a szempontból is gondos anya, aki még a fogyásnál is ügyelt arra, hogy jó példát mutasson.
Hogyan ehetünk birsalmát, ha diétázunk?
Savanykás ízű, nehezen tisztítható gyümölcs – mégis, a birsalma az egyik legegészségesebb őszi csemege. Érdemes esélyt adni az illatozó, aranysárga almának.
A legjobb trükkök, amivel megerősítheted a gyerek immunrendszerét
Nagyon fontos, hogy a hűvösebb hónapokra alaposan és tudatosan állítsuk össze a gyerekeink étrendjét, hogy megerősítsük az immunrendszerüket.
Ez az ősz legjobb zsírfaló itala, éjszaka segíti a fogyást
Maradj formában ősszel is. A legjobb, ha mindig frissen készíted el és minden nap iszol belőle egy keveset. Hidd el a látványos hatás nem marad el.
Hihetetlen, milyen egészséges! Nagyanyáink titkos alapanyaga: Jászvaj
Folyékony arany, amelynek nem csak az íze mennyei, de az egészségünkre is fantasztikus hatással van.
3 remek őszi recept, ami felgyorsítja a fogyást
Itt az ősz, és vele együtt a gombás, padlizsános, almás, fahéjas finomságok szezonja. Válogatásunkban olyan diétás fogásokat gyűjtöttünk össze, amik nem csak segítik a fogyást, de igazi őszi ínyencségekkel készültek. Érdemes őket kipróbálni!
Palvin Barbi 31 évesen is bombaformában, kiderült a titka
Október 8-án ünnepli születésnapját hazánk népszerű modellje, Palvin Barbara, akiből már többen próbálták kiszedni a szépségtrükkjeit, és bomba alakjának titkát.
Fitness lady lett a nagymama, Gabi 50 évesen kezdett versenyezni
Sokan alig akarják elhinni, hogy Koltai Gabriella túl van a hatodik X-en. Az pedig még meglepőbb, hogy csak 40 éves kora után kezdett el edzőterembe.