címke: csajok
6 éve
Mit akar ez jelenteni? Hallom, ahogy felszisszennek az örök kételkedők. Azok, akik cinikus megjegyzéseket tesznek arra, aki képes egész nap kedvesen mosolyogni, aki nem megy bele minden vitába, aki nem vesz részt a munkahelyi pletykákban. A harmónia valahol itt kezdődik, nem azzal foglalkozol, hogy miként élnek, viselkednek mások.
6 éve
Naponta legalább hét, de inkább nyolc óra kielégítő, pihentető alvásra lenne szükségünk ahhoz, hogy egészségesek, nyugodtak, kipihentek és nem utolsósorban formásak legyünk. Az alvás hiánya ugyanis súlygyarapodáshoz vezethet, mivel a kimerült, fáradt szervezet szénhidrátért kiált. Akadályozza meg ezt, és biztosítson önmaga számára plusz egy óra pihenést minden éjjel.
6 éve
Gyakran érezzük úgy, hogy a nap 24 órája túl kevés. Ilyenkor jön a jól ismert siránkozás: „Bárcsak több időm lenne!” Vannak bevált technikák, hogyan tudjuk becsapni magunkat: korábban kelünk, nem töltünk felesleges perceket a tévé és a számítógép előtt, lemondunk baráti találkozókat, elhalasztjuk az edzést. Igen ám, de ezeknek a dolgoknak a hiánya rosszkedvűvé teszi az embert. Ehelyett inkább azt kellene megtanulnunk, hogy szabadítsunk fel plusz 15-30 percet az időnkből az élet minden területén.
Az őszi elején még mindig vágyunk a friss, nyári ízekre, ezrét érdemes minden étkezésünket kiegészíteni egy finom idénysalátával. Ezekkel nem csak az ételeinket dobjuk fel, de a szervezetünket is feltöltjük vitaminokkal.
A sütőtök nem csak finom, hanem alacsony kalória- és magas rosttartalma miatt ha fogyni szeretnél egy szuper alapanyag.
A változó kor számos kellemetlen tünettel jár, mint a hangulatingadozás, hőhullám, álmatlanság. De vajon mi köze a vérnyomásunkhoz?
Az orvosi masszázsként is emlegetett fizioterápiás módszer a mozgásszervi betegségek kezelésére, önállóan vagy gyógytorna kiegészítéseként, de a megelőzés tekintetében is fontos lehet. Eláruljuk, hogy pontosan milyen problémáknál érdemes szakembert felkeresni.
A jóga egyik szépsége, hogy szó szerint bárhol végezhetjük.
Számos remek karfiolos recept után most egy újabb szuper ötlet! Így kápráztasd el a családodat ezzel az ínycsiklandó étellel!
Az egzotikus gyümölcs, és annak felhasználásával készült készítmények rendszeres fogyasztása nemcsak az érzékszerveinket kényezteti: szervezetünkre gyakorolt pozitív hatásai az egészségünket is fokozzák.
A jegygyűrű évszázadok óta fontos szimbóluma a házasságnak és az elkötelezettségnek. Ahogy az idők során a szokások és hagyományok változtak, úgy alakult a jegygyűrű jelentése is, azonban alapvető szimbolikája ma is megmaradt. Ebben a blogban áttekintjük, mit jelképez a jegygyűrű, és hogyan illeszkedik ez a mai kor elvárásaihoz.