címke: egészség

6 éve
A szakemberek jó ideje kongatják a vészharangot, hogy a túlevésből baj lesz. Az egészségügyi világszervezet (WHO) felmérése szerint Magyarországon egyre több a túlsúlyos, számuk húsz év alatt, 2010-re megduplázódott. Kínzóan kellemetlenek a számok a fiatalok körében is, mondják a szakértők, ugyanis az 53 ország átlagához képest, ahol felmérést végeztek, Magyarországon kiemelkedően magas a túlsúlyos fiatalok száma.
6 éve
Szinte lehetetlen feladatra vállalkoztunk: összegyűjteni a legegészségesebb élelmiszereket. Azért nem egyszerű ez, mert a sokféle egészséges étel közül aligha választhatjuk ki a legjobbat – mindegyik más okból értékes és hasznos az emberi szervezet számára. Hogy könnyebb legyen a választás, öt kategóriába soroltuk az élelmiszereket: gyümölcsök, zöldségek, húsok, gabonafélék és tejtermékek.
6 éve
Vannak olyan egészségügyi problémák, amelyekről a legtöbb ember inkább nem beszél, még a kezelőorvosa előtt sem. Pedig higgyék el, nincs tabu téma, amikor az egészség és a jó közérzet van veszélyben. Tünetek, amelyekről akkor is beszélni kell, ha kellemetlennek érzi.
6 éve
Nem megy a fogyás? Vagy a hízás? Kimerült, fáradt, vagy éppen ellenkezőleg? Úgy pörög, mint a forgószél, még aludni sem tud? Dióméretű, pillangó formájú szervünk, a pajzsmirigy lesz a bűnös. Sok bajt tud okozni, ha nem optimálisan működik. Térképezzük fel, mit kell tudni erről a fontos szervünkről.
6 éve
Az elcseppenő vizelet, a gyakori vizelési inger, a fájdalmas vizeletürítés olyan problémák, amelyekkel a legtöbb nő legalább egyszer találkozik élete során. Sokan szégyenkeznek, és ezért nem is tudják a helyén kezelni ilyen jellegű gondjaikat. Jó hír, hogy a legtöbb elváltozás könnyen gyógyítható. Segítünk, hogy megoldást találjon sürgető problémáira.
Egy korty, és pörög az anyagcsere – így készíts gyömbérshotot otthon
A gyömbér nemcsak fűszer, hanem igazi szuperélelmiszer: serkenti az anyagcserét, erősíti az immunrendszert, és egy frissítő házi shot formájában a diéta és a fitnesz program tökéletes kiegészítője lehet.
Ez az almás süti még diéta mellett is belefér – és mennyei finom!
Az alma és a zab találkozásából született ez a puha, omlós finomság, ami még az alakodra is vigyáz.
Diétás ropogtatnivaló: házi répachips
Egészséges snackre vágysz, ami belefér a diétába is? A házi répachips pár perc alatt elkészül, és garantáltan bűntudat nélkül ropogtathatod.
A változókor titkos tünete: ezért szökik fel a vérnyomásod
A változókor számos kellemetlen tünettel járhat, mint a hangulatingadozás, hőhullám vagy álmatlanság. De vajon tudtad, hogy mindez a vérnyomásodra is hatással lehet?
Őszi ízorgia: saláták, amikbe beleszeretsz
Az ősz a színek, ízek és vitaminok időszaka. Ha szeretnél változatos, tápláló és könnyen elkészíthető salátákat az asztalodra, ezek a receptek tökéletesek: lédús sült paradicsom, fűszeres édesburgonya, ropogós céklacsipsz, grillezett ananász – mindez egy tálban, hogy a hűvösebb napokon is tele legyél energiával és vitaminnal.
5 magyar étel, amit soha ne egyél vacsorára, ha diétázol
Ha fogyni szeretnél, nem mindegy, mi kerül a tányérodra este. Vannak magyar ételek, amelyek bármilyen finomak is, vacsorára igazi kalóriacsapdát jelentenek. Mutatom az 5 legrosszabbat, amit jobb, ha elkerülsz, ha tényleg látni szeretnéd az eredményt a diétádban.
Érzékeny bőr nyáron: így ápold biztonságosan
A nyár a szabadságról, a napsütésről és a könnyedségről szól – de a bőrünk számára ez az időszak gyakran komoly kihívást jelent.
Borok, ízek, élmények: jön a Budapest Borfesztivál
Idén szeptemberben ismét poharainkat emeljük Magyarország legelőkelőbb borfesztiválján. A Budapest Borfesztivál négy napon át, szeptember 11. és 14. között a Budavári Palota történelmi falai között kínál felejthetetlen élményt a bor, a gasztronómia és a kultúra szerelmeseinek.