A lábtenisz és asztalitenisz keveréke hamar sikerélményt ad, sőt függővé is tesz. A teqball fejleszti a focisták technikai tudását, de nem kell sportolónak lenni ahhoz, hogy élvezzük a játékot, amely a koncentrációt és az állóképességet is látványosan javítja – mondja Borsányi Gábor, a kitalálója. A többfunkciós teqboard ideális családi sporteszköz, mert gyerek és felnőtt együtt játszhat.

Teqball: függővé tesz

Az egyedi szabályrendszerrel rendelkező, futballalapú sportot, amely a láb- és az asztalitenisz keveréke, lehet egyéniben és párosban is játszani. Amikor egy-egy ember küzd egymás ellen, legfeljebb háromszor érinthetik a labdát, de ugyanazzal a testrésszel egymás után kétszer tilos hozzáérni. Párosban a csapatnak van összesen három labdaérintési lehetősége, de passzolni kötelező.

Technika

A teqball nem versenytársa, hanem jó kiegészítője a focinak. Sokszor lehet hallani, hogy régen a játékosok jobb technikai tudással rendelkeztek, mint ma. A legendás Puskás Öcsinek egy nap 1800-2000 labdaérintése is volt, manapság a futballistáknak jó, ha 2-300 van. A teqball-lal rövid idő alatt hatalmas érintésszámot lehet elérni, ennek köszönhetően előbb-utóbb minden testrésszel magabiztosan tudjuk kezelni a labdát.

Szerencse kizárva

A játék szabálya szerint a szerencsének nincs szerepe, ezért például csusza esetén meg kell ismételni a labdamenetet. A háló kétcentis kemény plexiből készült, amely kidobja a labdát és nem csurog le róla visszaadhatatlanul, ahogy a pingpongban. A teqballban mindig a jobb játékos győz.

Egy szett 12 pontig tart, amiből hármat kell nyerni. Adogatásra a teniszhez hasonlóan két lehetőség van. Olyan a pálya, hogy nincs biztos módja annak, hogy „megöljük” a labdát. Ha nagy erővel játszunk, kimegy vagy elakad, ezért nem igényel hatalmas erőkifejtést, viszont hosszú, látványos és élvezetes labdamenetek játszhatók. Két-három másodpercenként kapjuk a labdát, folyamatosan játékban vagyunk. Válogatott nagy-, kispályás és homokfocisták nyilatkozták: harminc perc teqball másfél óra kispályás labdarúgással ér fel. Minden testrészt megmozgat, fejleszti a koncentrációt, mert folyamatosan figyelni kell a játékra, a szabályokra. Azzal, hogy nem lehet hozzáérni az eszközhöz, fejlődik az egyensúlyérzék. Jó hatással van az állóképességre és folyamatosan zsírégető szakaszban (150-160-as pulzusszámmal) mozgunk.

Óriási élvezet

Hamar bele lehet jönni, negyedóra kell, hogy az asztal méreteit belőjük és a szabályok rögzüljenek, aztán már jön is a sikerélmény. Először mindenki azt gondolja, egyszerű, aztán rájön, hogy nem is annyira, de nem hiszi el, hogy nem tudja átküldeni a labdát a másik oldalra. Először egyszer, majd már többször is sikerül, utána aztán pedig már mindenki pontot és meccset szeretne nyerni. Óriási élvezet, függővé lehet válni. Csak egy társ kell, focizni pedig szinte mindenki szeret.

Összjáték

A hajlított eszközön a teqballon kívül teqteniszt, teqpongot, sőt már teqvolleyt is játszhatunk. A teqatch pedig főleg kisgyerekeknek ajánlott, mert jól fejleszti a labdaérzéket. Ideális családi sporteszköz, minden korosztály megtalálja a számára megfelelő játékot, ráadásul közösen élvezhető szórakozást nyújt.

 

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Bazsalikom, a fűszerek királya
A bazsalikom egyike a legkedveltebb és legnagyobb becsben tartott fűszernövényeknek, ami nem is csoda, mert aromája egyedülálló és nagyon különleges növény. Sokszor emlegetik együtt a rozmaringgal: „a bazsalikom a fűszerek királya”, a „rozmaring a fűszerek királynője”.
3 egyszerű diétás vacsora, ami hús nélkül is remek
Puffad a hasad? Segítünk kideríteni az okát!
Mindenki lapos hasra vágyik. És sokan igencsak kitartóak, ha áramvonalas testről van szó. Mégis, vannak helyzetek, amikor minden igyekezet dacára a has puffadt, feszes, még behúzni is képtelenség. Mi lehet az oka?
Egy hetes diéta eperrel: itt a pontos program
A május minden évben az eperről szól: gyakorlatilag alig akad olyan, aki nem szereti ezt a csodálatos, zamatos gyümölcsöt. Nemcsak finom íze, de az egészségre gyakorolt jótékony hatásai miatt is érdemes pár napos eperdiétát tartani. Alább egyhetes menüt ajánlunk, középpontban a szuper bogyós gyümölccsel.
Mutatjuk, hogy szépít meg a kávé! Most figyelj!
Összegyűjtöttük, mire használhatja szépségápolási rutinjában a kávét, illetve a kávézaccot.
Ezek a gyógynövények segíthetnek, ha allergiás vagy
A pollenszezonnal járó szénanátha hónapokig megkeserítheti az érintettek életét: bedugult, kipirosodott orr, gyakori tüsszögés, viszkető szemek… Számukra jó hír, hogy rengeteg olyan növény van, ami enyhíti a szervezet által adott túlzott reakciókat.
Így eddz, ha városban élsz!
Sok városlakó figyeli irigykedve a zöldövezetben, agglomerációban, vidéken lakókat: ők bezzeg mindennap kirándulhatnak, ha akarnak. Pedig a nagyváros is megannyi lehetőséget rejt, felfedezni valót kínál, szóval túracipőt fel, indulhat az urbánus túra!
Hasizom a konyhából: edd laposra a hasad!
Igaz a fitneszalaptörvény: a kockás izmok a konyhában készülnek. Hiába edzünk gyakran, ha az étkezésünkkel szabotáljuk a végeredményt. Együk okosan laposra a hasunkat!

Ajánlataink