Anyai jó tanácsokra az élet minden területén számíthatunk, és ahogy múlik az idő, kénytelenek vagyunk belátni, hogy bizony sok mindenben igaza volt a mamának. De vajon mindent az anyukák tudnak jobban? Mi a helyzet például az egészséget érintő intelmekkel kapcsolatosan? Ott is szentírásnak vehetjük édesanyánk szavait? Utánajártunk, mely gyakran hallott intelemnek van valós alapja, és mi az, ami pusztán csak megszokásból elrebegett vagy éppen határozottan közölt tévedés.

„Ne legyen  kint a derekad, felfázol” – Anya jobban tudja – vagy mégsem?

„Hideg  van, szárítsd  meg  jól  a  hajad, mert  megfázol”

Ez olyan tévedés, amit anyáink, nagyanyáink, de talán még mi magunk is gyakran emlegetünk. Félreértés ne essék, senkit sem küldünk ki a hidegbe frissen mosott hajjal, de megfázni biztosan nem fognak, még ha így tesznek is. A hideg ugyanis nem elég egy jó kis megfázáshoz, ahhoz „találkozni kell” valamilyen vírussal is. Kétségtelen azonban, hogy a stresszorok – mint például a hideg – csökkentik az immunrendszer hatékonyságát, így valóban megnőhet a betegség kialakulásának esélye.

„A gyömbér megnyugtatja  a háborgó gyomrot”

Ez bizony igaz, még ha a gyerekek nem is rajonganak a gyömbér ízéért. A gyömbér kalciumot, vasat, magnéziumot, foszfort, káliumot, ásványi sókat, A-, B-komplex- és C-vitamint tartalmaz. serkenti az emésztést, enyhíti a gyomorgörcsöt, a hasmenést, és hatásos émelygés ellen. Megfázás, köhögés, fájó torok esetén is a legjobb, ha gyömbérteát iszunk. Forraljunk két csésze vizet két evőkanál reszelt, friss gyömbérrel 5 percig. Öntsük csészébe, és ízesítsük mézzel és citrommal. Az igazsághoz tartozik azonban, hogy lassan kortyolgatva minden szénsavmentes ital csökkentheti a hányingert, viszont a szénsavas, cukros, gyömbéres üdítők semmiféle jótékony hatással nem bírnak.

„A kávétól  nagyra nősz”

Ugye, emlékeznek még az óvoda, iskola menzáján ivott tejeskávéra? és az otthoni, valamivel jobb minőségű, híg kávéra, amit lelkesen próbáltak a szülők megitatni a gyerekekkel? Nos, a kávé – a koffein – gyerekkorban kimondottan ártalmas és semmi köze a növekedéshez. Növeli viszont a szorongást, megemeli a pulzusszámot, gyomorfájást, fejfájást és alvási zavarokat okoz.

„Ne legyen  kint a derekad, felfázol”

Részben jogos az aggodalom, de azért ennél kicsit bonyolultabb a helyzet. A felfázásként emlegetett húgyúti és kismedencei gyulladások nyáron sokkal gyakoribbak, mint télen, és az ok többnyire a vírusos vagy bakteriális fertőzés, nem a hideg. Mégsem ajánlott „szabad” derékkal mászkálni: egyrészt védeni kell a petefészket, vesét, másrészt felesleges a fertőzéseknek támadási felületet adni azzal, hogy gyengítjük a szervezetet.

„A kávétól  nagyra nősz”

Ugye, emlékeznek még az óvoda, iskola menzáján ivott tejeskávéra? És az otthoni, valamivel jobb minőségű, híg kávéra, amit lelkesen próbáltak a szülők megitatni a gyerekekkel? Nos, a kávé – a koffein – gyerekkorban kimondottan ártalmas és semmi köze a növekedéshez. Növeli viszont a szorongást, megemeli a pulzusszámot, gyomorfájást, fejfájást és alvási zavarokat okoz.

„Ne  ülj  hideg  felületre, mert  aranyeret kapsz”

Ez nem igaz. Az aranyér a végbélnyílás körüli érfonatok kitágulása. Oka lehet a mozgásszegény életmód, a kevés rostot tartalmazó étrend és a nem elegendő folyadékfogyasztás. nem a hideg felület okozza az aranyeret, hanem a hosszú órákig tartó ülés, hiszen ilyenkor nő a végbél környéki vénákban a vérnyomás.

Tények és tévhitek a fogamzásgátlásról

Savasodás, lúgosítás – tények és tévhitek

Tévhitek és igazságok a hidratálókról

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.