A jó alvás fontos szerepet játszik a fogyásban. Ám fordítva is igaz: a megfelelő diéta elősegítheti, hogy mélyen aludj. Így az étrended és az alvási szokásod egymást erősíthetik.

Végre egy diéta, ami segít, hogy jobban aludj

Egy nemrégen készült kutatás szerint, a fehérjében gazdag étrend javítja az alvás minőségét, így másnap nem érzed magad olyan kimerültnek. Wayne W. Campbell, az amerikai Purdue University munkatársa és csapata két vizsgálatot is elvégzett, hogy ezt igazolják. Az egyik vizsgálat arra a következtetésre jutott, hogy a fehérje forrása nem befolyásolja annyira az alvás minőségét, mint az, hogy a napközben elfogyasztott kalóriák hány százaléka származik fehérjékből. A második tanulmány azt bizonyította be, hogy a sok fehérjét fogyasztók jobban alszanak, mint azok, akiknek az étrendje nem bővelkedik ebben a tápanyagban.

Mindegy a forrás, de a mennyiségre érdemes odafigyelni

Az első tanulmányban 34 elhízott felnőttet vizsgáltak, akiknek az étrendjében a fehérje vagy marha- és sertéshúsból, vagy szójából és hüvelyesekből származott. Mindkét csoportot további 3 alcsoportra osztották, amelyekben a naponta bevitt kalóriák 10, 20 vagy 30 százaléka származott fehérjéből. Az alvás minőségét önbevalláson alapuló pontrendszer segítségével mérték fel: nemcsak az alvás hosszát rögzítették, hanem azt is, hogy használt-e az illető alvást segítő szereket, hányszor ébredt fel az éjszaka folyamán, milyen mélyen aludt és mennyi ideig tartott, hogy elaludjon. Az eredményekből az derült ki, hogy míg a fehérje típusa nem befolyásolta az alvás minőségét – mind a hús-, mind a hüvelyes-fogyasztók hasonló pontszámokat kaptak -, a 20 százaléknyi fehérjét fogyasztók alvása jobb volt azokénál, akik fele ennyi fehérjét ettek. Az alvás minősége azonban nem javult tovább, ha 20 helyett 30 százaléknyi fehérje került az étrendbe.

fehérje, makrotápanyag

Fotó: Shutterstock

Csökkent a rosszul alvók száma

A második kutatás során 44 túlsúlyos és elhízott felnőttet vizsgáltak, akik 4 hónapig magas fehérjetartalmú, vagy normál mennyiségű fehérjét tartalmazó étrendet követtek. Az étrendben szereplő ételek mindkét csoport esetében ugyanazok voltak, kivéve, hogy a fehérjedús diétát követőkében tejfehérje-por, míg a normál mennyiségű fehérjét fogyasztók étrendje szénhidrát-port tartalmazott. A diétázók proteinbevitelét a testsúlyuknak megfelelően állapították meg, a magas fehérjetartalmú diétát követők étrendjében körülbelül kétszer annyi fehérje volt, mint a másik csoportéban. Az alvás minőségét a másik vizsgálathoz hasonlóan mérték fel, de a hónapfordulókon összegzésre kérték. A magas fehérjetartalmú diétán élők a rossz alvásra kapott pontszám csökkenéséről számoltak be a tanulmány időtartama alatt – a vizsgálat végére a felére csökkent a rosszul alvók száma. A normál mennyiségű fehérjét fogyasztók csoportjában viszont megugrott a rosszul alvók száma a kutatás végére.

Miért segít a fehérje?

De vajon miért segít aludni a fehérje? A szakértők szerint azért, mert fogyasztása befolyásolja azokat az ingerületátvivő anyagokat és egyéb biomarkereket, amelyek az alvás-ébrenlét ciklusáért felelősek. A magasabb fehérjebevitel az inzulinszintet és a szervezetben jelen levő aminosavak összetételét is módosítja, amelyek pedig az alvást szabályozó szerotonin és melatonin szintjére vannak hatással. Bár Campbell vizsgálatai nem mérték ezeket a biomarkereket, nagy valószínűséggel ez lehet a magyarázat az eredményekre.

EZ IS ÉRDEKELHET:

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.