Fogalmazzunk meg elérhető célokat!

Azt szoktuk mondani, hogy az évkezdés tele van várakozással, lehet új terveket szőni, új célokat felállítani, fogadalmak születhetnek, elhatározhatjuk, hogy most aztán rendbe tesszük a dolgainkat. Ennek az öröme és a feszült várakozás akkor élhető át igazán, ha nem árnyékolja be depresszív érzelem. Ehhez az is szükséges, hogy a kitűzött célok elérhetőek legyenek, és az esetleges újévi fogadalmak ne váljanak rémisztő igává saját magunk számára, miután már megfogadtuk, és eltelt egy hét. Az, hogy mit is akarunk a jövőben, attól függ majd, mennyi és milyen pszichés energiát mozgósítunk, mennyire tartós a célképzetünk, és mennyire vesszük komolyan a döntésünket. Ismerjük az ilyen mondatokat: „Ma még ezt megeszem, de jövőre már komolyan lefogyok”, „Januártól majd rendszeresen futni járok a barátnőmmel”, „Jövőre sikert sikerre halmozok, és nem leszek többet vesztes”.

 

A realitás talaján

Ha végiggondoljuk, tulajdonképpen mindegyiknek az a lényege, hogy a fogadalmak lehetővé teszik az azonnali engedély megadását. Hiszen ha később már nem fogom azt a dolgot csinálni, akkor most még megtehetem – gondolhatnánk, miközben pszichológiailag ez kicsit másképpen fest. Néha a fogadkozás kissé túlméretezett. Ezt ugyan már akkor is látni, de varázslatos módon képesek vagyunk ilyenkor súlytalanná tenni a legnehezebb dolgokat is. Ha ezt a súlytalanítást és zsugorítást elvégezzük (tudattalan érzelmi mechanizmusaink segítségével), akkor már könnyű a dolgunk. Hiszen annyira egyszerűnek látszik, és elszántságunk komoly méreteket ölthet. Ám a realitás szomorú betolakodásával egy időben a megfogadott, súlytalanított „ügy” hirtelen növekedésnek indul, és érzelmi viszonyunk már nem olyan felhőtlen vele. A klasszikus leszokások (cigaretta, alkohol, túlevés) csak ritkán válnak valóra. Az új szokások (torna, kocogás) bevezetése pedig idő hiányában marad el. A pszichológiai tapasztalat az, hogy jobb egy kevésbé hangsúlyos döntés, mint egy igazi, komoly, új évben beváltandó fogadalom.

 

Saját magunk állítjuk elő a felmentéseket

A saját gyártású feszültségek sorát fogják növelni ezek a magunknak tett ígéretek, és Damoklész kardjaként lebegnek majd a fejünk fölött addig, míg egy racionálisnak tűnő indokkal meg nem szabadulunk tőle.

Biztosan ismerjük ezeket a felszabadító döntéseket is: „Most képtelen vagyok edzeni, mert olyan téboly van a munkahelyemen, hogy elképesztő”, vagy „Ha ilyen feszült vagyok, most biztosan képtelen lennék fogyókúrázni”. Ezekben a helyzetekben észszerűnek látszó és a realitásban bombabiztos, külső magyarázattal élünk. Az „Én megtenném, de olyan a helyzetem, hogy egyszerűen képtelenség” szituációk sokáig fennmaradnak, mert valódi pszichológiai céljuk – hogy a felmentést prolongálják korlátlan ideig – fontos. A tudattalan érzelmi mechanizmusok is ezek mentén mobilizálódnak majd. Fontos tudnunk, hogy ilyenkor a tudattalanunkban a valódi motiváció hiányzik, a valódi érzelmi válasz a „Nem akarom”. Tehát a cselekvésben és a tudatos módon megfogalmazható mondatokban hiába jelenik meg ennek ellenkezője, előbb-utóbb a valódi fog győzni. Azt is mondhatnánk, hogy ezekben a helyzetekben az önáltatás csapdájába esünk, ami ideig-óráig működik, azonban általában a visszarendeződés hamar bekövetkezik.

 

Varázslatra hiába várunk…

Ha a fogadalmak ráadásul egy kicsit boldogtalanabb időszakban születettek, akkor pszichológiai értelemben úgynevezett csodaváró szerepük is van. Amikor az ünnepek utáni érzelmi helyzet kielégületlenséget hozott, akkor az önmagunknak tett ígéret reményeket is megjeleníthet. A vágyak és a fantáziák szintjén persze mindenkinek mágikus hatalma van, vagyis bármit megígérhet önmagának. Csak kérdés, hogy ezek nem hoznak-e újabb csalódásokat.

Emlékszünk Bridget Jones újévben elkezdett naplójára, bugyit a szennyestartóba, cigaretta mérsékelve és pasik megválogatva… De az élet persze a maga módján folyik tovább, mindenki ugyanabba a környezetbe megy vissza, nagyjából ugyanazokkal az emberekkel találkozik, és ilyen módon a régi díszletek között kezdi az új felvonást.

Vannak olyan klinikai tapasztalatok, amelyekben látszik, hogy sokszor jellemző megoldás a kisebb mértékű fájdalomra egy nagyobb előidézése. Ilyen helyzet az, amikor valaki depressziósnak érzi magát, és úgy dönt, hogy akkor még elmegy fogorvoshoz is. Ezekben a helyzetekben világosan látszik a rosszat rosszal kioltani elv, ami azonban még nagyobb pszichés megterheléssel is járhat. A felszínen ugyan túlélhetővé teheti azt a délutánt, de hosszabb távon nem vezet máshoz, mint pszichés kifáradáshoz.

 

Készítsünk számvetést – akár írásban is!

Érdemes ugyanakkor reálisan szemlélni az előző évet, vagyis készíteni egy kis számvetést, gondolkodni azon, mi miért következhetett be. Ezt akár papírra is vethetjük. Sokszor érdekes az eredmény, nem is gondolnánk, hogyan festenek a dolgaink, ha leírva látjuk őket. Ebben a formában azonban kezelhetővé válnak mint problémák, lehet rajtuk gondolkodni és a legjobb megoldást kitalálni. Ez a fajta problémamegoldó gondolkodás kiránthat valakit abból az inaktív, depresszív pozícióból, amiben érzi magát, és amelynek az egyik fő jellemvonása az, hogy tehetetlenséget és enerváltságot is sugall.

Ha ilyen módon kézbe vesszük például az érzelmi viszonyainkat, átélhetjük a bevonódás és a kontroll érzését. Ez azért nagyon fontos, mert így csökkenthetjük a kásaheggyé magasodó problémákat és a perspektívátlanság érzését.

 

EZ IS ÉRDEKELHET:

• Rutinból erőt: hétköznapi szokások, amik segítik az életmódváltást
• 5+1 tipp a téli elhízás megelőzésére
• Fogadom, hogy mozgásfüggő leszek!
• A 6 legjobb fogyókúrás tanács nőknek