Irány az Alpok!
Vaskó Tamás tízévesen nem fára, hanem már sziklákra mászott, több évtizedes tapasztalatát pedig már másokkal is megosztja – mint például a Diéta&Fitnesz magazinnal. Tamás régi barátom, és annak ellenére, hogy tudja, soha életemben nem voltam még túrázni, összecsomagolt és elvitt Ausztriába az Alpokhoz, Rax területére, hogy két kötélen lógva sziklát másszak vele.
Mit vigyünk magunkkal?
Egyik sportban sem nélkülözhetjük a jó minőségű felszerelést, olyan esetekben pedig, amikor a testi épségünk múlhat rajta, főleg nem szabad a spóroláson gondolkodni. Ajánlott hosszú nadrágban, sportruházatban, esetleg szabadidőruhában érkezni. A cipő legyen kényelmes, stabil, masszív, és tartsa jól a bokát. Ha nincs bakancsunk, egy jobb minőségű terepfutó cipő is alkalmas lehet az első mászásra – később azért ajánlott beszerezni egy túrabakancsot is.
Vigyünk egy sportkesztyűt is, hogy könnyebben tudjunk kapaszkodni majd a drótkötélbe, és hogy a sziklák ne sértsék fel a tenyerünket. Ezen felül szükségünk lesz még egy esőkabátként funkcionáló széldzsekire is, valamint egy vízhatlan túrahátizsákra. Ebbe pakoljunk fél liter vizet, egy banánt, szendvicset vagy épp felvágott, nyers zöldségeket. Ha ezzel megvagyunk, jöhet a biztonság! Válasszunk egy, a fejünkre tökéletesen passzoló bukósisakot, amely megvéd majd bennünket az úgynevezett objektív veszélyektől, vagyis a felénk hulló kavicsoktól, kövektől. Kell egy méretre állítható beülő, és Y biztosító kantár „via ferrata” utakhoz, amivel a sziklafalon futó drótkötélre tudjuk magunkat kibiztosítani.
Az első lépések
Talán a legelső lépéseket megtenni a legnehezebb: kitalálni, hogyan kapaszkodjunk, kigondolni, melyik lábunkkal hová lépjünk, hogyan bízzunk meg a minket biztosító felszerelésben, és hogyan ne essünk pánikba attól, hogy a talaj egyre távolabb kerül. Ha sikerül elkapni a ritmust, és elhessegetjük magunktól a legapróbb félelmünket is, akkor már könnyedebben fogunk haladni, és nem arra koncentrálunk, hogy milyen magasan járunk. minél magasabb termetűek vagyunk, annál könnyebben tudjuk átlépni a nagyobb réseket, szakadékokat… nekem, a 160 centiméteremmel néha meggyűlt ezzel a bajom. Olyankor erősen meg kellett kapaszkodnom a mellettem futó drótkötélbe – amelyhez az Y biztonsági kötéllel ki voltam biztosítva – és karizomból megtartottam magamat, amíg az egyik lábamra biztonságosan rá tudtam nehezedni. Sosem hittem volna, hogy ezt is meg tudom majd tenni.
Vigyázat, létra!
A via ferratákat A-tól E-ig elnevezett kategóriákba sorolják: az A a kezdő, az E az extrém nehéz. Mi egy B szintű pályán kezdtünk, ami azt jelenti, hogy a sziklák mellett egy 15, majd 30 méteres vaslétrán is fel kellett másznunk. Én már eleve rosszul vagyok, ha egy padláslétrán kell felmennem, hát még, ha mindezt 350 méter magasan kell megtennem függőlegesen a levegőben lógva! Ennél a pontnál egyszer éreztem, hogy jön a hiszti, a pánik és az erős késztetés, hogy visszaforduljak. Ehhez persze az is hozzájárult, hogy egy osztrák férfi mellettünk mászott fel biztonsági kötél és sisak nélkül a puszta kezével a sziklákon.
Lefelé könnyebb?
Amikor remegő lábakkal és dobogó szívvel felértünk a csúcsra, azt a rossz hírt kaptam, hogy vissza is kell mászni. Amíg felfelé haladunk, igazából nem is vesszük észre, hogy milyen magasan és meredeken vagyunk. Lefelé azonban ez már tudatosul bennünk. Ekkor két lehetőségünk van: vagy háttal lefelé menni úgy, mint ahogy jöttünk, vagy pedig gatyaféken kapaszkodva leszánkázni, bízva abban, hogy nem lyukad ki a nadrágunk, mire leérünk. A második opciót kipróbálva éreztem, nem ez a legjobb módja annak, hogy lejussak a hegyről – hozzáteszem, amennyi követ Tamás fejére löktem eközben, ő is jobbnak látta, ha megfordulok. tehát ha sziklamászásra adjuk a fejünket, ne csak arra gondoljunk, hogy fel kell másznunk, hanem hogy ugyanazt a távot visszafelé is meg kell majd tennünk.
50 TIPP, AMELLYEL ELKEZDHETI A FOGYÁST… MOST!
KAR, HAS, FENÉK – ÍGY FORMÁLJA TESTÉT VÍZISPORTOKKAL
