Az első napsugarak felbukkanása után előkerülnek a grillsütők, a nyársak és a legújabb receptek is. Szabadban sütni az egyik legjobb nyári társas program, a grillen sütés pedig az egyik legegészségesebb módja a húsfogyasztásnak. Ízletes és kalóriaszegény.

Grillezés A-tól Z-ig – nem csak profiknak

Előkészületek

Bármilyen húst is vásárolunk, érdemes több napon keresztül pácolni. A csirke és pulyka mellett egészséges fogás lehet egy-egy szép szelet marhahús, például hátszínből vagy fehérpecsenyéből. Érdemes kipróbálni a halféléket is, hiszen az egyben grillezett makréla vagy egy vastag lazacfilé különleges aromát kap a grillen. Sokan műanyag edényben tárolják a pácolt húsokat a hűtőben. Jobb választás az üvegedény. Ebbe halmozzuk fel az egyenletes vastagságúra szelt és bepácolt húsokat, amelyeket még a pácolás előtt kicsit bevagdostunk az inas részeken, hogy a páclé mindenhol érvényesüljön. Így elkerülhető az is, hogy a grillezés során hirtelen összeránduljanak. Fontos még, hogy ne áztassuk el az olajban a húsokat. Az olaj ugyanis gyorsabban megég, mint ahogy a hús megsül.

Sózni vagy nem?
A pácba lehetőség szerint ne tegyünk sót. Ez abban az esetben persze nehezen kivitelezhető, ha előre készített fűszerkeveréket, páckeveréket használunk, ezekbe ugyanis gyárilag tesznek sót. A só azonban elvonja a húsból a víztartalmat, a hússzeletek a pácolás során levet eresztenek, kiszáradnak. Ha lehetséges, csak sütés előtt sózzuk a húst, akkor is csak mértékkel. A legjobb, ha az ételeket friss fűszerekkel ízesítjük.

Technikás sütés

  • Süthetünk közvetlenül a grillrácson vagy rostélyon, illetve használhatunk sütőtálcát is. Közvetlenül a rácson finomabbra sül a hús és gyorsabban elkészül. Fontos, hogy sütés előtt olajozzuk le a rostélyt, hogy a szeletek ne ragadjanak rá.
  • Ha a szaftosabb, puhább húsokat kedveljük, alkalmazzuk a fóliában sütést. Csomagoljuk be légmentesen egy darab fóliába a hússzeleteket és így helyezzük a tálcára vagy a rácsra. Kicsomagolva illatos, gőzölgő, omlós húst tehetünk a tányérra.
  • Nagyon fontos, hogy sütés közben soha ne szurkáljuk villával a húst, mert így kifolyik a leve, és percek alatt kiszárad. A forgatáshoz használjunk lapátot vagy húsfogót.
  • A húsoknak jót tesz, ha egy kicsit „tető alatt” is sülhetnek. Szerencsés, ha valakinek fedeles grillsütője van. Akinek azonban nincs, keressen a konyhában egy nagyméretű fedőt, és a sütés elején pár percig fedő alatt süsse a húst. Puhább és omlósabb lesz, nem szárad ki hirtelen.
csirke, grillezés, zöldség

Nagyon fontos, hogy grillezés közben soha ne szurkáljuk villával a húst
Fotó: Shutterstock

  • A húsokat sütés előtt legalább fél órán át hagyjuk szobahőmérsékleten, hogy a hűtő után egy kicsit átmelegedjenek.
  • A halak gyorsan átsülnek, hiszen nagyon magas a víztartalmuk. Azonban éppen ezért könnyen széteshetnek, törhetnek. A pácuk legyen könnyű: kevés olívaolaj, citrom, fokhagyma. Sütőpapírba csomagolva süssük a halat, majd amikor kész, csurgassunk rá kevés vajat, és locsoljuk meg friss citromlével.

Pácok, köretek

Köretként legtöbbször a szénen sült vagy a fóliába csomagolt burgonya kerül a tányérra. Pedig rengeteg zöldség-, sőt gyümölcsféle vár arra, hogy kipróbálják magukat a grillrácson.

Az olyan zöldségeket, mint a padlizsán, a cukkini, a paprika, a hagyma, a gomba vagy az édesburgonya, remekül lehet grillezni. Szintén nagyon finom a grillezett paradicsom. Ezeket sütés előtt mindössze fél órával kenjük be páclével, de süthetjük őket egyszerűen olívaolajjal vagy vajjal lekenve is. A zöldségek pácolásához használjunk kevés olívaolajat, citromlevet, pépesített fokhagymát vagy mustárt. Megszórhatjuk zöld fűszerrel is, de ezt csak a sütés végén, mert a zöld fűszerek – frissek és szárítottak egyaránt – nagyon gyorsan megégnek. A zöldségeket húzhatjuk nyársra is. Tegyünk közéjük a pikantéria kedvéért egy-egy szelet szalonnát vagy kolbászt.

A zöldségeken kívül gyümölcsöt is kínálhatunk köretként. A grillezési folyamat karamellizálja a gyümölcsökben található természetes cukrot, ezáltal igazán omlóssá, porhanyóssá válnak. Édességül remekül passzol a fűszeres húsok vagy halak mellé. Próbálja ki a karikákra vágott ananászt, a felcikkezett almát vagy barackféléket, de a sült körte is nagyon finom!

Pácvariációk

Gyömbéres pác sertéshúshoz
Hozzávalók:
2 evőkanál olívaolaj, 2 evőkanál reszelt gyömbér, 1 dl narancslé, 1 evőkanál méz, bors, 2 gerezd fokhagyma, 1 evőkanál balzsamecet.

Citromos pác halakhoz
Hozzávalók:
1 citrom reszelt héja (sütés után a levét csurgassuk a halra), 3-4 gerezd fokhagyma, 2 evőkanál olívaolaj, bors.

Pikáns mustáros pác szárnyasokhoz, sertés- és marhahúshoz
Hozzávalók:
2 evőkanál olívaolaj, 2 evőkanál mustár, 1 mokkáskanál erőspaprika-krém, 2-3 gerezd fokhagyma összezúzva, bors, rozmaring, kakukkfű, metélőhagyma vagy újhagyma.

Tipp

Kukoricázzunk!
Nem véletlenül rajonganak Amerikában a grillezett csöves kukoricáért! Próbáljuk ki mi is. Főzzük elő, majd vajjal lekenve forgassuk át a grillrácson. Köretként, de önálló fogásként is nagyszerű csemege. Fogyasszunk hozzá friss salátát.

Sajttal töltve
A sajtban rengeteg lehetőség rejlik. A gomolya, a kecskesajt vagy a camembert, sőt, akár a füstölt mozzarella, remek választás, ha grillpartiról van szó. Keressünk olyan camembert, amely fadobozba van csomagolva. Ha ilyet nem találunk, csomagoljuk a sajtokat sütőpapírba, rejtsünk a csomagba kis fokhagymagerezdeket, és pár perc alatt grillezzük meg. A csomagot kissé megnyitva remek mártogatóst kapunk! Mártogassunk bele friss zöldségféléket vagy akár savanykásabb ízvilágú gyümölcsöket.
Amennyiben van vegetáriánus a társaságban, lepjük meg sajtos paprikával vagy paradicsommal. A paprikát vágjuk félbe, a paradicsomot szabadítsuk meg a kalapjától és vájjuk ki. A mélyedéseket töltsük fel sajtdarabkákkal, majd a grillrácson süssük meg. Tálalás előtt szórjuk meg friss petrezselyemmel vagy metélőhagymával.

A fürdőruha, amiért idén fél Hollywood megbolondul

Még az edzőterembe is lesifotósok zaklatták Diana hercegnőt

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Egészséges vagy felejtős a szója? Ezt tudnod kell!
A szója sokáig nem hiányozhatott az egészséges életmódot követők étrendjéből. Az utóbbi években azonban egyre többször jelentek meg olyan hírek, tanulmányok, amelyek cáfolták a szója egészségre gyakorolt jótékony hatásait.
Hasznos gyógynövény: Így használd a pitypangot a diétádhoz
Kevesen tudják, hogy a mezők egyszerű kis virága, a gyermekláncfű ehető növény. Pedig érdemes közelebbről is megismernünk, mert méregtelenítő hatásának köszönhetően rengeteg bajtól megszabadíthat.
Szeretnél igazán hatékonyan edzeni? Ezekre a szabályokra figyelj!
Akár régi, rutinos, akár új edzőtermi látogató vagy, akár gyorsulni, erősödni vagy éppen fogyni szeretnél, a motiváció időnként alábbhagy. Hogy átlendülj a holtponton, vagy, hogy még többet kihozz izzasztó edzéseidből, érdemes pár jó tanácsot megfogadnia. Nem nehéz vagy bonyolult trükkök ezek, azonban jelentősen növelhetik a sportolás hatékonyságát.
Ezek a legjobb tavaszi vitaminbombák, így fiatalítsd meg a tested
A téli hideg időben lemerülnek szervezetünk vitaminraktárai, így tavaszra legyengül az immunrendszer. A friss zöldségek és gyümölcsök azonban óriási energiával töltik fel testünket!
Maradj fitt a mobiloddal: öt applikáció, ami segít ebben
Az okostelefonunk mindig a zsebünkben van. Miért ne használnánk arra is, hogy segítsen az egészséges életmód kialakításában?
Epres álom sütés nélkül, és nincs benne cukor!
Ez a csodálatos epres süti nem csak az ízlelőbimbóidra lesz kedvező hatással, de az alakodat sem kell féltened, ráadásul percek alatt elkészíthető!
A barátai sem ismerték meg Gábort, annyit fogyott! Mi a titka?
Egész nap nem evett, este viszont már alig látott az éhségtől. Nem mozgott, állandóan az autóban ült, így szép lassan rakódtak egymásra a fölösleges kilók... Egy magánéleti válság kellett hozzá, hogy Miklay Gábor drasztikusan változtasson az életmódján.
Tavaszi gyümölcsdiéta, így érdemes belevágni!
Finomak, lédúsak és egészségesek... Használd fel az évszak ajándékait, és fogyj egészségesen!

Ajánlataink