Sokszor halljuk, hogy a közösségeknek mekkora erejük van, de addig nem hisszük el, amíg nem tapasztaljuk a saját bőrünkön. Viki többek között a csoportos óráknak tudja be a sikeres fogyását, mert erőt és kitartást adott neki minden egyes alkalom, amikor az edzőtársai megdicsérték- minderről a Fanny magazinnak mesélt.
Ülőmunka miatt hízott meg
Viki szerencsésnek vallja magát, mert jó genetikát hozott a családjából.
– Aktív, állandóan izgő-mozgó gyerekkorom volt – meséli. – Nagyon vékony kislány voltam, az apai nagymamám alkatát örököltem. Sokszor azon versenyeztünk, hogy ki, hány kiló, 45 vagy 46?! Érettségi után, ahogy lenni szokott, nekem is elkezdődött a nagybetűs, felnőttkori élet. Egy ideig takarítónőként dolgoztam egy gyárban, 2018-ban pedig áthelyeztek a cégen belül egy másik munkakörbe, ami végig üléssel jár. Ráadásul akkoriban volt egy kolléganőm, aki fantasztikus süteményeket készített, így a sok ülés mellett nem volt nehéz meghízni. A következő januári orvosi vizsgálaton, az üzemorvos meg is jegyezte: „összeszedtük” magunkat, a plusz kilóimra célozva. Egy-másfél év alatt feljött 15-20 kiló. Egy ideig nem foglalkoztam a kerekedő testemmel, egyszerűen észre se vettem. Talán amiatt is, mert megnyugodott a lelkem, amiért kicsit jobb fizetéssel új munkát kaptam, és valahogy nem érdekelt a külsőm. Egészen addig a pontig, amikor egyszer mérlegre álltam és teljes sokkba kerültem.
„Rosszul voltam a tükörképemtől”
Miután elképedt a saját súlyán, annyira kiborult, hogy egy darabig tükörbe se mert nézni.
– Főként a hasamra híztam, de az arcomon is látszott, hogy kikerekedett – emlékszik vissza. – Egy ideig halogattam a váltást, de aztán elértem egy olyan súlyt, amire azt mondtam, hogy elég volt, kezdenem kell magammal valamit. Régóta ismerem Nórit, mert a nővérem csoporttársa volt a főiskolán. Mindig is követtem a munkásságát. Nem volt kérdés, hogy hozzá kell járnom, mert ismerem, tudom, hogy milyen jó ember. A saját érdekemben döntöttem úgy, hogy felkeresem és teszek azért, hogy ne legyek rosszul a tükörképemtől. 2023 márciusában kezdtük el a közös munkát, ami heti négy edzéssel indult, vegyesen személyi edzéssel és csoportos órákkal. Az első pillanattól fogva imádom ezeket az alkalmakat. Nóri csupaszív lány, eleve a fogyás története is inspiráló, de ő maga is szuperül tud motiválni. Utólag jöttem rá, hogy mennyire hiányzott a sport az életemből. Három műszakos munka mellett se hagynék ki egy alkalmat sem.
A fogyás alatt nehezen mondott le a nassiról
Vikinél hamar jöttek a változások, már néhány hónap után többen észrevették, hogy fogyott.
– Az egyetlen nehézség az volt, hogy lemondjak a nasikról – árulja el. – Korábban, munka közben nem tartottam mértéket édességek, sütemények terén. Most már figyelek rá, hogy olyan csipegetnivalót fogyasszak, ami egészséges. Amint átálltam a sok zöldségre, gyümölcsre, valahogy nem is hiányoztak a régi ízek. Ritkán rám tör, hogy megennék egy kis csokit, de egy picike darab után, azt érzem, hogy elég. A szüleimmel élek, közös háztartásban vagyunk. Van, hogy sikerül olyan menüt összeállítani, amit kis változtatással mindannyian el tudunk fogyasztani, de ha szükséges, magamnak külön főzök. Óriási meglepetés számomra, hogy időnként, ők is kérnek salátát, ami korábban egyáltalán nem volt rájuk jellemző. Amióta lefogytam, sokkal energikusabb vagyok, jobb a közérzetem, merek tükörbe nézni és tetszik is, amit látok. Büszke vagyok magamra, amiért elértem, amit szerettem volna és azóta is tudom tartani.
EZ IS ÉRDEKELHET:
- „Öt éve állandóan edzek” 35 kilót fogyott Dorottya
- Több mint 40 kilót adott le Ágnes: „Van kiút a zsírbörtönből!”
- Több, mint 70 kilót fogyott Zsófi „Tudtam, kell majd a hasplasztika”
- Ilyen könnyű még nem volt a fogyás: Emőke és Peti módszere nem csak hatékony, de mókás is!