Nem kell egészen Indiáig utaznunk, hogy megkóstoljuk e hatalmas ország konyhájának legfinomabb fogásait. Otthon is remek egytálételeket készíthetünk, ha keleti ízekre vágyunk. Jó, ha minél gyakrabban teszünk így, hiszen az indiai konyha fűszerei rendkívül egészségesek.

Indiai ízek a magyar konyhában – 3 szuper recept

 

DF-tipp:

Az indiai fűszerkeverékeket otthon is elkészíthetjük a megfelelő alapanyagokból. A garam masala fűszerkeverékhez például nem kell mást tennünk, mint zsiradék nélkül, pár perc alatt, folyamatos keverés mellett megpirítani 1 teáskanál kardamomot, 1 evőkanál szemes borsot, 2 teáskanál őrölt római köményt, 1 evőkanál őrölt fahéjat, 1 evőkanál szegfűszeget, 4 evőkanál egész koriandert, pár darab babérlevelet, végül, ha már levettük a tűzről, 1 evőkanál szárított, reszelt gyömbért. Az egészet kézi darálóban vagy mozsárban megőröljük.

Vöröslencse-leves édesburgonyával

Hozzávalók:

  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 1 teáskanál római kömény
  • ¼-½ teáskanál reszelt gyömbér
  • 1 evőkanál currypor
  • 1 vöröshagyma, aprítva
  • 2-3 gerezd fokhagyma
  • 1 sárgarépa, kockázva
  • 2 édesburgonya, kockázva
  • 3 csésze víz
  • 1 l zöldségalaplé
  • 1,5 csésze vörös lencse
  • petrezselyem a díszítéshez (opcionális)

Elkészítése:

Egy nagyobb, leves készítésére alkalmas lábosban melegítsük fel az olívaolajat. Szórjuk rá a köményt, a gyömbért, a curryport, kevergessük egy-két percig, majd adjuk hozzá a hagymát és pirítsuk üvegesre. Dobjuk bele a zúzott fokhagymát is, pirítsuk aranysárgára, majd következhet a sárgarépa és az édesburgonya. Kevergessük pár percig, majd öntsük hozzá a vöröslencsét, a zöldségalaplevet és a vizet. Fedjük le, hagyjuk felforrni, majd vegyük le a fedőt és kis lángon főzzük tovább, időnként megkeverve, körülbelül 25 percig. Ha kész, egy botmixer segítségével pürésítsük a levest. Tálaljuk petrezselyemmel díszítve, ízlés szerint szórjuk meg egy kevés csilivel.

Krémes paszternákos rizs

Hozzávalók:

  • 2 közepes paszternák, hámozva, kockákra vágva
  • 1 evőkanál + 2 teáskanál olívaolaj
  • 1 csésze hosszú szemű barna rizs
  • 2 csésze + 2 evőkanál zöldségalaplé
  • 1 közepes vöröshagyma, nagyobb darabokra kockázva
  • 1 közepes zöld kaliforniai paprika, kockázva
  • 3 púpos evőkanál reszelt mandula
  • fekete bors, só ízlés szerint

Elkészítése:

Melegítsük elő a sütőt 220 fokra. Egy nagyobb tepsit béleljünk ki sütőpapírral, helyezzük rá a kockákra vágott paszternákot, hintsük meg a 2 teáskanál olívaolajjal, sóval, borssal ízesítsük. Süssük körülbelül 30 percig, félidőben forgassuk meg. Ha kész, hagyjuk kihűlni. Míg hűl, főzzük meg a rizst másfél csésze zöldséglében és 1 evőkanál olívaolajjal. Mialatt megfő a rizs, kevés olívaolajon pirítsuk üvegesre a hagymát, öntsük fel ½ csésze zöldségalaplével, adjuk hozzá a zöld paprikát és főzzük, míg a zöldségek teljesen megpuhulnak, majd vegyük le a tűzről.

Ha kihűlt a paszternák, keverjük össze 1 evőkanál zöldségalaplével, botmixer segítségével pürésítsük. A pürét tegyük egy kisebb tálba, majd keverjük össze a rizzsel és adjunk hozzá a maradék 1 evőkanál zöldségalaplevet. Ha alaposan elkevertük, szórjuk meg a mandulaszirmokkal, a hagymás-zöldpaprikás egyveleggel. Amennyiben szükséges, sóval, borssal ízesítsük.

Szórjuk meg kedvenc fűszereinkkel, például kakukkfűvel. Önmagában is nagyon finom és laktató, de tálalhatjuk köretként is.

Indiai zöldségleves

Hozzávalók:

  • 1 l alacsony sótartalmú zöldségalaplé
  • 2,5 dl víz
  • 2 teáskanál olívaolaj
  • 1 nagyobb sárgarépa, kockákra vágva
  • 2 vöröshagyma, kockázva
  • 2 csésze kelkáposzta, szára eltávolítva, levelei apróra szaggatva
  • 2 ½ csésze főtt árpa
  • 45 dkg konzerv csicseriborsó
  • 1 teáskanál zúzott fokhagyma
  • ½ teáskanál reszelt gyömbér
  • ½ teáskanál kurkuma
  • ½ teáskanál só

A fűszerkeverékhez:

  • ¼ evőkanál római kömény
  • ¼ teáskanál paprikaőrlemény
  • ¼ teáskanál koriander
  • ¼ teáskanál garam masala fűszerkeverék

Elkészítés:

Melegítsük fel az olajat egy közepesen mély edényben, dobjuk rá a hagymát, a sárgarépát, főzzük, míg megpuhulnak a zöldségek. Reszeljük le a fokhagymát, a kurkumát és a gyömbért, majd tegyük félre. Keverjük össze a római köményt a paprikával, a korianderrel és a garam masalával. Az így elkészült fűszerkeveréket, a reszelt fűszereket és a csicseriborsót öntsük az edénybe a hagyma és a sárgarépa mellé. Keverjük össze alaposan, öntsük fel a zöldségalaplével és a vízzel, főzzük körülbelül 10 percig, majd dobjuk rá a kelkáposztát és főzzük további 10 percig. Ízesítsük sóval. Tálalás előtt adjuk hozzá a főtt árpát – korábban ne, hogy ne főjön el.

Díszíthetjük kevés natúr görög joghurttal, friss korianderrel. Kínáljuk tradicionális indiai naan kenyérrel.

Indiai sültcsirke-tál

Hozzávalók:

  • 1 ½ teáskanál repceolaj
  • 1 kisebb vöröshagyma, kockázva
  • 2 teáskanál currypor
  • 1 konzerv/400-425 g lencse
  • 400 g paradicsom (konzerv is jó)
  • 800 g sült csirke, bőr nélkül, hús leszedve a csontról
  • só, ízlés szerint
  • ¼ csésze natúr joghurt

Elkészítés:

Melegítsük fel az olajat egy nagyobb tepsiben, pirítsuk üvegesre a hagymát 3-4 perc alatt. Szórjuk meg a curryporral, folyamatos keverés mellett hagyjuk tovább főni 20-30 másodpercig, majd öntsük hozzá a lencsét, a paradicsomot, a kockára vágott, előzőleg megsütött csirkét. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Főzzük, míg teljesen átmelegszik, majd joghurttal leöntve tálaljuk.

Tudta?

A kurkuma nem csak nagyon különlegessé, finommá teszi ételeinket, de önmagában is rendkívül egészséges. Telis-tele van antioxidánsokkal, gyulladáscsökkentő hatása ismert, segíthet az Alzheimer-kór vagy különböző daganatok kialakulásának megelőzésében. Erősíti az immunrendszert, csökkenti a koleszterinszintet, enyhíti a menstruációs görcsöket, de ízületi fájdalmak, felfúvódás kezelésére is alkalmas.

 

DF-tipp:

Már napi egy-két teáskanálnyi kurkuma elfogyasztásával sokat tehetünk az egészségünkért. Keverjük levesbe, főzelékbe, hintsük meg vele a köretet vagy a húsételeket. És ez a fűszer nem csak finom, de szép is: dísznövényként is a konyhánk része lehet.

 

Tudta?

A kardamom nem csak migrénes fájdalom enyhítésére alkalmas, de a szépségiparban is megérdemelt helye van. Tonizáló hatása miatt több kozmetikai termék alapja.

Minta: Ilyen egy 1500 kalóriás napi menü

10 nap, 10 különböző reggeli recept – 1. rész

 

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Munka és életmód: így őrizheted meg az egyensúlyt Nyíregyházán
Szeretnél munkát váltani Nyíregyházán anélkül, hogy feladnád az egészséges életmódot? A Jooble segít olyan állást találni, amely figyel az egyensúlyodra is.
Nemcsak fogyni segít az eper! Érdemes többet enni belőle
Amellett, hogy finom, a diétát is támogatja, úgyhogy a szezonban megéri sokat fogyasztani belőle, mégpedig a következőképpen.
Répa vagy szalonna? - A kismama étrendje és ízérzékelés a pocakban
A kismama étrendje nemcsak egészséget, de ízlést is formál. Tudj meg többet a magzati ízérzékelésről és annak hatásairól!
Szőrös kutyatej: a természetes fájdalomcsillapító növény!
Fedezd fel a szőrös kutyatej gyógyhatásait! Gyulladáscsökkentő, immunerősítő, fájdalomcsillapító és vírusölő szerként is hatásos.
Most nyílik a bodza, tedd el télire cukor nélkül
Te is imádod a bodza szörpöt, de megrémiszt, mennyi egészségtelen fehér cukor kell bele? Mutatjuk, hogy készítsd el a diétás változatot.
Fogyás cukrászként: Benjamin fogyás története!
Nagy Benjámint édesanyja életmódváltása és fogyása ösztönözte arra, hogy ő is belevágjon a nagy kihívásba. Azóta kölcsönösen inspirálják egymást, sőt, edzésre is közösen járnak…
Diétás napok, isteni ízekkel– levestől könnyebb az élet
A levest nemcsak a tested melegítésére fogyasztod, hanem egyúttal folyadékpótlásra és energiabevitelre is kiváló megoldás.
Hizlaló zöldségek, ezektől óvakodj, ha diétázol
Jobb, ha körültekintő vagy, mert ha ezeket választod a diétádhoz, súlyod nemhogy csökkenni nem fog, de több kilót fel is szedhetsz magadra. Érdemes mindig utánajárni, mitől kell óvakodni!

Ajánlataink