„Sosem tudtam bánni a pénzzel. Kifolyik a kezemből a pénz. Mindig is csórók voltunk, már a nagyszüleim is.” Ha ismerősek ezek a mondatok, és gyakran mondogatja őket, sürgősen törölje ki az ilyen kijelentéseket mindennapi beszédéből. ezeket a negatív pénzmantrákat többségünk generációk óta cipeli, és minél többet mondogatjuk, annál inkább önbeteljesítő jóslatként működnek. Nagyon lényeges, hogy megváltoztassuk a viszonyunkat a pénzhez.
Ne célnak tekintsük, csak egy nagyszerű eszköznek, amellyel megvalósíthatjuk kisebb-nagyobb terveinket, legyen szó a számláink kifizetéséről vagy az álomnyaralásról. Ha a spórolásra sikerül úgy gondolni, mint egy rafinált és kreatív társasjátékra, ahol latba kell vetni az összes képességünket, és nem úgy, mint a nyomor elkerülésének egyetlen módjára, akkor máris nagyot léptünk előre. Akkor is használjunk más, új kifejezéseket, ha a lényegét tekintve valóban a túlélésről van szó egyelőre.
Soha nincs elég pénz
Ez a leggyakoribb tévhit. Ahelyett, hogy a valósággal néznénk szembe, azzal, hogy mégis mennyi van, az irányít bennünket, hogy mit szeretnénk, mennyi legyen. Ma mennyi pénz van a tárcájában? Mennyi van otthon? Mennyi parkol a bankszámláján? És mennyi a titkos tartalék? Számolja csak össze. Mert ebben a pillanatban ennyi pénze van. sem több, sem kevesebb. Tud ez az összeg nagyobb lenni ebben a pillanatban? Nem valószínű.
Akkor ezt a valóságot kell tudomásul venni: most ennyi pénzem van. mivel nem tud több lenni, kár arra fecsérelni értékes energiákat, hogy azon aggódjunk, miért nincs elég pénzünk. Fordítsuk meg a gondolkodás irányát, és nézzük azt, hogy mire elég ez a pénz, amennyi van. Hogyan lehetne vele okosan úgy játszani, hogy minden hónapban keletkezzen legalább egy ezres, egy ötezres vagy egy tízezres tartalék, ki hol tart éppen. Vagy több!
Rossz szokások helyett jó szokások
Kutatásokból kiderült, hogy minden harmadik nő bűntudatot érzett, ha egy héten belül kétszer is vásárolt magának valami csekélységet. Az érzelmi vásárlás nagyon jellemző a nőkre, örömükben jutalmazzák, bánatukban vigasztalják magukat. Sokszor csekélyke összegű kacatokról van szó, olyan dolgokról, amelyekre nagyjából semmi szükség. De sok kicsi sokra megy. Ha csak egy ezrest költ hetente az efféle kacatokra, az havonta 4000, egy évben 48 000 forint, húsz év alatt majdnem 1 millió! Azt felejtjük el mindig, hogy hosszú távon ezeknek az apróságoknak komoly kihatásuk, következményük van, hiszen hosszú távon érhetne be a gyümölcs. És akkor most csak egy ezressel számoltunk, de aki megteheti, hogy esetleg hetente meglepi magát egy huszonötödik akciós pólóval, felsővel, papuccsal, sállal, az néhány év alatt akár több millió forintot is költhet feleslegesen.
Ruhákra költünk, amelyeket aztán fel sem veszünk, mert elununk, kidobunk. A pillanatnyi örömért. Ami fontos ugyan, de lehet, hogy sokkal nagyobb örömöt szerezne az a tudat, hogy biztos lábakon állunk anyagilag, takarékoskodunk komolyabb célokért, lakásért, nyugdíjas éveinkre. Mert az öregség, ha most messze is van, akkor is el fog jönni.
