A körülöttünk lévő rend vagy rendetlenség, káosz a lelkünk éppen aktuális állapotáról mesél. Ha rendet rakunk a lelkünkben, azzal a külső rendrakást is inspiráljuk, és fordítva: ha a környezetünkben rendet teremtünk, a lelkünk is megkönnyebbül, és új utak nyílhatnak meg előttünk.

Légy a rendrakás művésze, avagy harmónia a lakásban – és a lélekben

Ahogy a mondás tartja: „Ahogy fent, úgy lent, ahogy kint, úgy bent.” Eszerint, ami a külvilágban megjelenik, az a belső világunk tükre is. A rendrakás azért fontos, mert a rend harmonikus együttlétet jelent, amikor az emberek és a tárgyak úgy tudnak jelen lenni egy térben, hogy olyan érzetet keltenek, mint például egy csodás mintázatú kaleidoszkóp látványa. Nézzük a legfontosabb lépéseket!

rendrakás, szekrény, otthon

A rendrakás nem mindig könnyű, hiszen rengeteg, már nem használt tárgyhoz érzések is kapcsolódnak
Fotó: Shutterstock

 

A rendteremtés kihívásai

Ha szárnyal a lélek, akkor a környezetünk is ennek megfelelően alakul, rendeződik. Ez nem csupán rendezett környezetet jelent, hanem azt is, hogy jó érzés az adott térben lenni, élni, mert olyan tárgyak vannak körülöttünk, amelyeket szeretünk, és amelyek önmagunk – jelen pillanatban elérhető – legjobb változatának megélésére inspirálnak.

Előfordulhat azonban még a legrendezettebb otthonban is, hogy a tárgyak között akadnak olyanok, amelyek negatív, lehúzó energiát képviselnek. Lehet, hogy pusztán a színük, a formájuk miatt, de kapcsolódhatnak hozzájuk akár kellemetlen pillanatképek, érzések, gondolatok is a múltból. A valódi diszharmóniát azonban a mennyiség egy bizonyos szintjének meghaladása jelenti: tárgyak kupacban, halomban, a rendelkezésre álló lakótér nagyságára fittyet hányó, óriási gyűjtemények… Ebben az esetben a rendteremtés felér egy komoly kihívással.

 

Mit tartsunk meg?

Hogyan kezdjük el a rendrakást, és mit tegyünk, hogy ne alakuljon ki újra és újra összevisszaság, káosz az otthonunkban?

Sok felesleges dolog, kacat lehet, amitől érdemes lenne megszabadulni, ám azért, hogy a figyelmünk ne a kidobásra mint veszteségélményre helyeződjön, érdemes inkább arra koncentrálni, mi az, amit meg szeretnénk tartani. Marie Kondo, a rendrakás japán szakértője szerint a rendszerezés lényege az, hogy a dolgaink közül válasszuk ki azokat, amelyek örömet jelentenek a számunkra, és amelyeket használunk, és ezeket tartsuk meg. Ha például a ruhatárunkat szeretnénk selejtezéssel felfrissíteni, akkor érdemes minden egyes darabot a kezünkbe venni és megfigyelni, hogy milyen érzések, gondolatok jelennek meg eközben bennünk.

Válasszuk ki azokat, amelyeknek a látványa, a tapintása jó érzéseket vált ki belőlünk és szívesen viseljük őket, a többitől pedig váljunk meg.

 

„A gyűjteményem én vagyok”

Nagy rendetlenség vagy akár káosz többnyire akkor alakul ki a lakásban, amikor valamilyen dologból, például újságból, ruhából, kozmetikumból jóval nagyobb mennyiséget halmozunk fel, mint ami a rend, a harmónia fenntartása szempontjából kívánatos lenne, illetve amit a lakás méretei megengednek. Komoly gyűjtemények alakulhatnak ki így, amelyek nagy részét – vagy akár az egészet – nem használjuk. Kiselejtezésük vagy a teljes megszüntetésük nagy belső ellenállásba ütközhet, mivel pusztán a jelenlétüktől tudat alatt azt várjuk el, hogy valamilyen, az életben játszott szerepben erősítsenek meg minket – erre hívja fel a figyelmet Tisha Morris Rendterápia című könyvében.

Az újságokat gyűjtögető az információkat birtokló és áramoltató ember szerepét ölti magára. A kozmetikumokat felhalmozó a szép nő, a ruhásszekrényeket csurig megtöltő pedig a divatos nő figuráját erősíti.

A gyűjtögető embernek nem könnyű megválnia gyűjteménye becses darabjaitól, hiszen mindegyik az identitása részét képezi.

Érdemes tudatosítanunk, hogy a gyűjteményünk valójában mit jelképez: azt a személyiséget, amely hozzá köthető, nem a gyűjteményen keresztül, hanem más módon jó megélnünk.

 

A rendrakás során felbukkannak az elrejtett emlékek

Amikor elhatározzuk, hogy végre belevágunk a rendrakás folyamatába az otthonunkban, azzal a belső rend megteremtésre is igent mondunk!

Amikor megszüntetjük a káoszt például a szekrényeinkben, könnyen szembetalálhatjuk magunkat múltunk elfeledett „csontvázaival”. Azokat a tárgyakat, amelyekhez fájdalmas történetek fűződnek, hajlamosak vagyunk elrejteni valamelyik fiókba, szekrénybe: ott lapulnak, ahogy a hozzájuk fűződő emlékek is a lelkünk mélyén. Amikor úgy érezzük, hogy ideje elővenni őket, velük együtt a kapcsolódó lelki tartalmak is a felszínre kerülnek. Ezért sokszor nem könnyű belefogni a rendrakásba, halogatjuk, és ha végre elkezdjük, akkor is lehet, hogy lesznek olyan pillanatok, amikor megállunk, és a múltunkkal hosszan szembenézünk. Bizonyos történetek ilyenkor újra pörögnek, érzelmek, gondolatok idéződnek fel. Fontos, hogy adjunk magunknak elegendő időt a feldolgozásra, az elengedésre! Mivel e tárgyak mögött sok érzelmi energia húzódik meg, ezért ezeket – például a fotókat – érdemes a rendrakás végére hagyni. Lehet, hogy a múltunkat ily módon magunk mögött hagyni nem éppen kellemes feladat, de megéri.

Nemcsak az otthonunk lesz harmonikus, rendezett, hanem a lelkünk is megkönnyebbül, és ennek hatására akár új utak is megnyílhatnak előttünk az életben.

 

Hasznos tippek:

  • Érdemes tárgykategóriák szerint rendet rakni.
  • Mindig mindent a helyére rakva, fenntarthatjuk a rendet.
  • A jó állapotban lévő felesleges holmit ajándékozzuk el, vagy adjuk segélyszervezetnek.

 

Ez is érdekelhet:

 

 

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Isteni húsvéti piskótatekercs, glutén- és cukormentesen
Húsvétkor sem kell feltétlenül feladnunk a diétánkat, hiszen számtalan finomság készülhet cukor nélkül, gluténmentesen.
Szuper karcsúsító receptek karfiolból! Így élmény fogyni
A karfiol az egyik legnépszerűbb zöldségünk, nem véletlenül. Sokoldalúan felhasználható, számos elkészítési módját ismerjük, ráadásul magas vitamin- és ásványianyag-tartalmának köszönhetően segít az egészség megőrzésében.
Ez a húsvét diétás kedvence: avokádóval töltött tojás
Az avokádó és a tojás egészségre gyakorolt kiváló hatásain túl az is mellette szól – főleg, ha a testsúly csökkentése a cél –, hogy zsírtartalma miatt hamar teltségérzetet okoz.
Cukormentes kókuszkeksz, ebből bármennyit ehetsz
Reggelire és kávé mellé is remek. Glutén,- és laktózmentes. Elkészítése gyors és könnyű. Bárhová magaddal viheted, Így mindig lesz nálad egy kis diétás nasi.
Minden, amit egy diéta előtt nagyon fontos tudnod!
Jó, ha tudja, hogy ha belevág egy diétába, nem csak a kilók fogyatkozására számíthat, sok egyéb kísérő jelenséggel is találkozik majd. A nehézségek jó esetben csak átmenetiek, a pozitívumokat pedig ügyesen használja ki és élvezze!
Ébresztő! - Tavaszi méregtelenítés a legjobb zöldségekkel
Várd könnyedén, energiával telve a tavaszt! Ehhez szükség lesz egy komolyabb méregtelenítő programra, amelynek segítségével megtisztíthatod a szervezeted, megszabadulhatsz a lerakódott méreg- és salakanyagoktól. Legalább 3 napon át tarts zöldség- és gyümölcskúrát. Az alábbi 15 zöldség- és gyümölcsféléből válogass, így biztos lehetsz a sikerben.
Itt a nők új kedvence a spenótos sajtfasírt
Ez az előétel egészséges, eszméletlen finom, és nem hizlal: alig van benne szénhidrát!
Végre kiderült mi a sikeres diéta titka
Márciusban már csak emlék a legtöbb újévi fogadalom – köztük a fogyókúrára vonatkozó, önmagunknak tett ígéret is. Vagy mégsem? Íme, hét tipp, hogy sikeres legyen az életmódváltás, akár év közben is.

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.