Egy kis újítás sosem árt! Ezt az ínycsiklandó főzeléket most mindenképpen ki kell próbálnod, ugyanis a puy lencse nemcsak egészséges – mivel tele van fehérjével – de párolás közben még az alakját is megtartja, és egyáltalán nem fő szét.

Megújult a szilveszteri lencse, ezt a recepted imádni fogod

Te hallottál már a zöld puy lencséről – más néven francia lencséről? Ráadásul amellett, hogy hihetetlenül gusztán néz ki a tányérodon, a különleges indiai fűszerekkel mennyei ízekben lesz részed.

Isteni lencsefőzelék, keleti fűszerekkel

Hozzávalók:

  • 30 dkg zöld lencse (francia lencse), de vörös lencsével is finom vagy fekete beluga lencsével
  • 1 nagy fej vöröshagyma, felkockázva
  • 2 gerezd fokhagyma, reszelve
  • 1 evőkanál kakukkfű
  • 1 púpozott evőkanál kurkuma
  • másfél liter húsleveslé
  • 10 + 5 dkg evőkanál vaj
  • fél teáskanál őrölt kardamom
  • fél kávéskanál őrölt fahéj
  • fél kávéskanál őrölt szegfűszeg
  • csipet szerecsendió
  • 3 dl zsíros kókusztej
  • Só, őrölt bors, ízlés szerint

Így készítsd el:

1. A vajon pirítsd le a finomra vágott hagymát, majd tedd hozzá a két gerezd zúzott fokhagymát is.

2. Ezután mehet az alapba a kakukkfű és a kurkuma, még 1 percig hagyd pirulni, hogy kioldja a forró zsiradék a fűszerek ízét.

3. Öntsd fel a hagymás alapot a húslével, mehet bele a lencse is. Várd meg, míg felforr, majd vedd alacsony lángra, és fedő alatt 20-25 percig főzd, hogy a lencse megpuhuljon.

4. Közben egy kis lábosban olvaszd fel a maradék vajat, keverd bele a fahéjat, a szegfűszeget, a kardamomot, a sót, a borsot és a szerecsendiót. Folyamatosan kevergesd két percig.

5. Mehet a lencséhez, majd öntsd bele a kókusztejet is. Emeld fel a hőfokot közepes lángra, és főzd további 15 percig.

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.