„Az utóbbi három évben az együttléteink gyakorisága a nulla felé tendál… nem tudom, de valahogy egyikünk sem akarja igazán. De szeretjük egymást, csak ez a dolog lemarad. Néha bánom, de annyira nem hiányzik, mert elsodor az élet, és örülök, ha ágyba zuhanhatok este…”

Vágy nélküli kapcsolatok

A rutin és az unalom

Egy hosszú kapcsolatban a hónapok múlása nyilván csökkenti az érdekességet, a kíváncsiságot a másik irányában, a varázst, ami az első időkben automatikusan jelen van. Ha már nem annyira fontos, hogy mit is gondol a másik, hogyan néz ki és mit is szeretne, akkor érdemes elgondolkodni. mikor a beszélgetések kezdenek kiüresedni, és csak a praktikus dolgokra szorítkoznak, a kérdések és az érdeklődés elmarad, az általában már jelzés értékű. A „Hova menjünk? Nekem mindegy” párbeszédek pszichológiailag mutatják, hogy a kölcsönös vágyak és az erőfeszítések kezdenek eltűnni. Ha mindig ugyanaz minden, az valóban unalmassá válhat. A hétvége rutinná alakul, nincs benne semmi érdekes, előbb-utóbb pedig felötlik mindenkiben, hogy ez borzasztó szituáció és változtatni kellene. A változáshoz azonban mindkét fél kell, mert ha csak az egyik erőlködik, míg a másik passzív marad, abból ellentétek és indulatok alakulhatnak ki.

Egy kapcsolatban a legkönnyebb a programokon változtatni, és ha ez sikerül, az azt is jelenti, hogy az érzelmekkel még minden rendben van. Amerikai filmek tucatjai szólnak arról, hogy a kiszikkadt házasságot hogyan lehet megmenteni egy kis izgalommal, érdekességgel és vonzó programokkal. A nők ilyenkor változtatnak hajszínt és öltözködési stílust, és új varázst igyekeznek kelteni. Egy kapcsolat életében nem törvényszerű az unalom. Ha mindketten figyelnek arra, hogy az élet érdekes és változatos legyen, a kommunikáció színes és nem szűkszavú, a szexuális élet izgalmas és kívánatos, akkor nem kell tartaniuk ettől. Ez persze állandó jelenlétet és pszichés erőfeszítést igényel, tehát idő- és munkaigényes, sőt olykor fárasztó is. De ha valaki már úgy néz a párjára, hogy percekig kell töprengenie, mire meglátja azt, akibe beleszeretett, akkor viszont tenni kell valamit.

Az élet terhei és a fáradtság

Ma a fogyasztói társadalom keretei között az emberek nagy része napi 10-12 órát dolgozik rendszeresen. Az egzisztenciális szorongások, a céges gondok, a félelem a munkahely elvesztésétől mind teher, ami stresszt okoz. Vannak, akiknél ez inkább inspiráló, mert a szexualitást olyan területnek tartják, amely segít a feszültségek levezetésében, vagyis a hajszolt életforma nem írja felül a hajdani vágyakat. Azonban nem mindenki ilyen. Vannak, akiknél a krónikus fáradtság és a stressz nem oldható, és teljesen bezárkóznak, elfordulnak egyéb emberi kapcsolataiktól is, mert csak egyedüllétre vágynak.

Ezekben a helyzetekben a szexualitás szinte teljesen visszaszorulhat, mert a kezdeményezések elmaradnak, és az ágy csupán a „fáradt bezuhanás” színterévé válik. Akik az utóbbi csoportba tartoznak, sokáig nem szembesülnek a valósággal, csak általában olyan későn, hogy az már hónapokat is jelenthet egy lényegében „absztinens” állapotban. Erről a pontról újra megindulni, és a kapcsolat szexuális részét újra restaurálni persze nehezebb, de meg kell tenni. Az élet sebessége nem csökken és a terhek nem lesznek könnyebbek, úgyhogy érdemes azon elgondolkodni, megéri-e feláldozni ezt az érzelmileg oly fontos örömforrást. Ha egyenleget vonunk, a képlet nyilván azt mutatja majd, hogy figyelni kell a meghozott áldozatokra, vagyis törekedni kell arra, hogy teljes életet tudjon élni a párjával. A stresszoldás, a pihenés és az aktív mozgás sokat segíthet abban, hogy újra azt érezhesse valaki, a teste feletti kontrollt már nem engedi ki a kezéből.

Nem véletlen, hogy ennyi potenciajavításról szóló hirdetés fut a médiában. Világméretű jelenség ez, és nem valószínű, hogy hirtelen a felnőtt korosztály nagy része szexuálisan inaktív lett, és ennek mindenütt szervi okai vannak. Egyfajta lelki reakciót látunk, amit kezelni kell, és érdemes is, mert az örömforrások számát nem szabad csökkenteni.

3X20 PERC A BOLDOG PÁRKAPCSOLATÉRT

5 TANÁCS, HA KIKOPOTT A SZEX A PÁRKAPCSOLATÁBÓL

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Egészséges diéta akkor is, ha nincs pénzed szuperfoodokra
Sokan azt hiszik, hogy az egészséges étkezés csak drága alapanyagokkal, különleges porokkal és egzotikus magvakkal működik. De ez tévhit. Ha tudatos vagy, akkor szuperfoodok nélkül is tudsz jól enni, sőt, akár sokkal táplálóbban és olcsóbban is. Az egészséges diéta nem pénz kérdése – hanem szemléletmódé.
Ezért ne tépd ki a kertedből: a kék virág, ami beindítja a fogyást
A kert szélén is ott virít, mégis alig ismerjük: a mezei katáng nemcsak gyönyörű, de természetes méregtelenítő, anyagcsere-serkentő és fogyást támogató növény. Ismerd meg közelebbről ezt az „álcázott” szuperélelmiszert!
Nyári lábápolás – Így készítsd fel a lábad a szandálszezonra
Ahogy a hőmérséklet emelkedik, úgy kerülnek elő a nyitott cipők, szandálok és papucsok is – ilyenkor pedig a lábaink fokozott figyelmet igényelnek.
Miért lehet a fehérje a tudatos diéta alappillére?
Akár alakformálás, akár életmódváltás a cél, a tudatos diéta nemcsak a lemondásokról szól. Sokkal fontosabb, hogy megtanuljuk, mit, mikor és miért eszünk.
Diétás csokoládémousse almával – egyszerű, gyors, isteni
Imádod a csokit, de nem akarsz bűntudatosan kanállal enni egy tábla után? Próbáld ki ezt a könnyű, diétás csoki mousse-t almából és valódi olvasztott csokoládéból! Természetes, gyors és krémes desszert, ami egyszerre kényeztet és kíméli az alakod.
Diétás édesség hőségriadóra: fagyos gyümölcsös szelet sütés nélkül
Nincs sütés, nincs bűntudat, csak hűsítő élvezet: ez a bogyós joghurtszelet a nyár diétás kedvence lesz, amit bármikor összedobhatsz, ha megkívánsz valami édeset!
Miért nem tűnik el a hasi zsír? Ezt kell tenned, ha lapos hasat szeretnél
Téged is zavar a makacs úszógumi a derekadon? Hiába edzel kitartóan és figyelsz az étkezésre, a hasi zsír mégsem akar eltűnni? Nem vagy egyedül – nézd meg, mi állhat a háttérben, és mit tehetsz érte, hogy végre búcsút inthess a pluszkilóknak!
Lendülj formába idén a legjobb vízi sportokkal!
Mozognál, de a gondot okoz a nyári hőség? Akkor válassz a vízi sportok közül. Nézd meg, hogyan maradhatsz aktív a fülledt napokon is!

Ajánlataink