Lassan egyre többen elfogadják, hogy nem feltétlenül az éhezés, a kínszenvedés vezet a fogyássikerhez. Sokkal inkább a következetesség a titka annak, hogy kitartsunk, és legyen erőnk eljutni a célunkig.

3 kiló mínusz szenvedés nélkül

Igaz, hogy egy kőkemény diéta utáni gyors siker feldobja az embert, de a bukást a többség nem kerüli el, nagyon sokan rövid időn belül vissza is hízzák a leadott kilókat. Ezért mondják a szak emberek, hogy inkább adjunk magunknak több időt, és kisebb lépésekkel kezdjük építeni az önfegyelmet. Minden hedonista zabagép kiborul a komolyabb megvonásoktól, nem is kérdés. De ha apróbb megvonásokkal trükközünk, az lehet, hogy nagyobb és tartós sikerhez vezet.

Hogyan dobhatunk le 3 kilót?

Először is mérjük fel a napi szénhidrátfogyasztásunkat, az első zsemlétől az utolsó Túró Rudiig. Ha kész a lista, húzzunk le belőle két terméket. Legyen kevesebb a kenyérféle és az édesség is.

Mi az, amit szeretünk?

Irányítsuk át a figyelmünket arra, hogy az egészséges ételek közül melyeket szeretjük valóban. A rettegésből ritkán lesz siker. Az átlag fogyókúrázó hamar kiborul, és élénken tiltakozni kezd, mert lelki szemei előtt ízetlen párolt húsok és üres salátalevelek jelennek meg. Ha nem szeretjük annyira a nyers salátákat, együnk párolt és grillezett zöldségeket. A zöldségek mennyiségének megemelése és a köretek meg a hús csökkentése el fog vezetni a sikerhez. Ez az a nagy titok? Vicces, igaz? De tényleg fontos, hogy ne utálattal viszonyuljunk az ételeinkhez, hanem megtaláljuk az örömöt ebben a más összetételű étrendben is.

Az új étrend

Ne legyünk lusták, üljünk neki, és állítsuk össze az új étrendet olyan ételekből, amelyek egészségesek, csökkentett a szénhidráttartalmuk, de szeretjük őket. Az elsődleges szempont az legyen, hogy minden étkezéskor kerüljön zöldség is a tányérra. Az ételeink 70 százalék zöldséget tartalmazzanak. Lehet az gyrostál, főzelék, tonhalsaláta, rakott zöldség kevés barna rizzsel.

Legyünk résen!

Inspiráló érzés gyorsan sokat fogyni, de a statisztikák azt mutatják, hogy utána megtartani az eredményt sokkal nagyobb művészet. Sokaknál a 4. és 16. hét között jelentkeznek kisebb mellékhatások, így fáradtság, székrekedés, hányinger vagy hasmenés. Ezek a kellemetlen tünetek általában néhány héten belül enyhülnek, megszűnnek. Ahogy fogynak a kilók, úgy lehet növelni a testmozgás mennyiségét.

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.