Az érzelmi evés óriási csapda: legyőzhetetlennek tűnik, olyan, mintha csak a – gyakran mértéktelen mennyiségű – étel nyújthatna vigaszt. Azonban néhány mentális trükk elsajátítása megoldást jelenthet a problémára!

6 mentális technika, hogy kitörhess az érzelmi evés rabságából

„A testedet tápláld, ne az érzéseid!” Az érzelmi evés esetében az igazi probléma a fejekben van. Az elismert amerikai pszichológus, Susan Albers több sikerkönyvet is írt a témában, ő az úgynevezett mindful eating egyik legnevesebb szakértője. Albers a munkáiban arra keresi a választ, hogy miként lehetünk tudatosabban az étkezéssel kapcsolatban, hogyan étkezzünk örömmel, egészségesen és bűntudat nélkül, illetve milyen mentális technikák segítenek felvenni a harcot az érzelmi evés, a túlevés és persze az ennek következtében fellépő túlsúly ellen. Következzen pár hasznos tanács a mindennapokra.

érzelmi evés

Fotó: Shutterstock

 

1. Írj egy 5×5-ös listát!

Ha a figyelmedet koncentráltan és célzottan irányítod egy adott dologra, akkor a legjobb fegyvert választod az érzelmi evés ellen. Hogy néz ki ez a gyakorlatban? Fogj egy papírt, és írd rá öt olyan ember nevét, akit fel tudsz hívni, ha úgy érzed, csak evéssel vagy képes megnyugtatni magad. Jegyezz fel öt relaxációs módszert, ami segíthet elterelni a gondolataidat. Jegyezz fel öt helyet, ahol sikerülhet lazítani, öt mantrát, amit ilyen esetekben ismételgethetsz, valamint öt tevékenységet, amelyekről biztosan tudod, hogy elvonja a figyelmedet. Tedd ki ezt a listát a hűtőszekrényre vagy a konyhában egy jól látható helyre. Legközelebb, amikor nassolnivaló után kutatsz, nézd meg a listát, és válassz a nyugtató módszerek közül. Valamelyik egész biztosan működni fog!

 

2. A gondolatok megtisztítása

Mielőtt nassolni kezdenél, vess be egy vizualizációs gyakorlatot: lélegezz mélyeket, és képzelj el egy tisztító folyamatot a gondolataidban. Lehet ez egy autó ablaktörlője vagy egy porszívó működés közben, vagy akár a felmosás folyamata. A lényeg, képzeld azt, hogy megtisztítod a belsődet, a gondolataidat a fejedtől a lábujjadig. Ismételd ezt meg háromszor.

 

3. Tekints magadra kívülállóként

Az érzelmi evők gyakran illetik magukat súlyos önkritikával, és tesznek magukra olyan mérgező megjegyzéseket, mint például „Csődtömeg vagyok”, „Soha semmit nem csinálok jól” stb. Annak ellenére, hogy ezek a gondolatok rövidek, mégis nagyon károsak. Ilyenkor próbálj magadra kívülállóként nézni, eltávolodva a problémáktól. Ha úgy érzed, hogy „ezt nagyon elrontottam”, mondd azt: „ezt (mondd a neved) nagyon elrontotta”. Úgy tűnik, ez egy apró változtatás, de segíthet megállítani a negatív gondolatokat, és ad némi perspektívát. Talán ez azért van, mert mások problémáit mindig könnyebben oldjuk meg…

 

4. Állítsd le a negatív érzéseket!

Ne hagyd, hogy rossz érzések uralják az elmédet. Térj vissza a jelenbe, megakadályozva, hogy az érzéseid felesleges és értelmetlen falási rohamokhoz vezessenek. Jó módszer erre, ha megdolgoztatod az agyad: vegyél elő egy könyvet vagy magazint, lapozz egy fejezet, egy bekezdés végéhez, és kezdd az olvasását az utolsó szóval, majd folytassa az első szóig.

 

5. A test a jelenben

Nem elég a gondolataidat a jelenbe irányítani, jó, ha a tested is emlékeztet, hol vagy valójában. Fogj egy darab jeget, és érezd, ahogy elolvad az ujjaid között. Harapj citromba, lime-ba vagy grépfrútba, tedd a kezed hideg vagy meleg víz alá, nyomd az egyik sarkad erősen a padlóba. Ülj le egy székre, és szorosan öleld át, majd engedd el magad. Így taníthatod meg az agyad arra, hogy ne az evésre gondoljon, és így talán elkerülhető az érzelmi evés is.

 

6. Hagyd a munkahelyi problémákat az otthonodon kívül!

Egy stresszes nap után mi sem egyszerűbb, mint feltépni a hűtő ajtaját, és vigaszra lelni az ételek segítségével. Ehelyett alakíts ki új szokást: amint belépsz az ajtón, dobd le a cipőjét és a táskáját, és hangosan mondd ki: „A gondjaimat kint hagytam.” Ezután ne az étkezésre koncentrálj, hanem olyan tevékenységekre, amelyek örömöt nyújtanak, mint például a zenehallgatás, a házi kedvenccel való foglalkozás, egy baráti beszélgetés telefonon, vagy egy tea elkortyolgatása egy izgalmas könyv társaságában. Csináld ezt mindennap néhány héten keresztül, és máris kész egy új stresszoldó rituálé.

 

EZ IS ÉRDEKELHET:

 

 

Hozzászólások

Karácsony előtt is jól jöhet: a csendterápia titka
Túl egyszerű, hogy igaz legyen?! Egy terápia, amire nem kell vagyonokat költenünk, nem igényel drága eszközöket, mégis hihetetlenül sokat tesz a mentális-, lelki,- és testi egészségünkért.
Ajándékötletek sportrajongó rokonoknak, barátoknak!
A szokásos ékszer, ruha és ajándékutalvány helyett idén váltson sportosra! Amennyiben van a családban sportrajongó családtag, lepje meg valami, a hobbijához jól köthető ajándékkal. Ne feledje, ha sportot ajándékoz, egészséget is ajándékoz!
Edzés kardiógépekkel, mutatjuk, hol rontod el!
Gyakori hibák az edzés során, amelyekre érdemes figyelni.
Diós karácsonyi keksz cukor- és lisztmentesen
Ezt az ünnepi hangulatot idéző könnyű, omlós, liszt- és cukormentes finomságot egyszerűen nem lehet elrontani. Az illata betölti majd az egész lakást, és jobb, ha eldugod, hogy ne egye meg a család egyszerre.
Készülj fel már a diéta előtt! Hasznos tudnivalók a fogyókúráról
Jó, ha tudja, hogy ha belevág egy diétába, akkor nemcsak a kilók fogyatkozására számíthat, de sok egyéb kísérőjelenséggel is találkozik majd.
Egészséges alternatívák a karácsonyi sütés-főzéshez
Az ünnepekre készülődés elmaradhatatlan része a legtöbbször a háziasszonyokra háruló ötletelés: mi is legyen a karácsonyi menü, mivel várjuk a vendégeket. A hagyományos konyhát kedvelő családokban is felmerül időnként az igény, hogy a nehéz, a gyomrot megterhelő ételek és sütemények mellett könnyebb, egészségesebb ínyencségek is legyenek az étlapon. Ahol pedig eleve van olyan családtag, aki valamilyen speciális diétára van fogva, még körültekintőbben kell megválogatni, mi kerül az ünnepi asztalra.
Immunerősítés a téli hideg előtt: ezt kell tenned most
Az immunerősítés egyik meghatározó alappillére a vitaminok és ásványi anyagok bevitele, de néhány életmódbeli változtatással is sokat tehetsz azért, hogy a lehető legegészségesebben vészeld át a telet.
A tél diétás kedvence: 10 perces mákmuffin
Fogyókúra idején sokszor vágyakozol az édesség után? Ne tedd, mert a lemondásokkal teli diéta sokkal kevésbé hatékony! Nyugodtan ehetsz finomságokat, csupán olyan desszertet kell választanod, amiben kevés a finomított szénhidrát.
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.