A megszorító diéták egy- vagy többféle tápanyagot kiiktatnak az étrendből. Noha az ilyen típusú fogyókúráknak is megvan a létjogosultságuk, veszélyt is rejtenek magukban. Számos „csodadiéta” létezik, amely gyors hatást ígér, általában fogyás tekintetében. Noha maga a kalóriamegvonás is egyfajta megszorítás, az önmagában nem érinti a táplálék összetételét. A kalóriamegvonás legnagyobb buktatója az anyagcsere lassítása, ami egyenes út a jojóeffektushoz, de egészségügyi kockázatot csak hosszú távon rejt magában, és még akkor sem igazán jellemző.

A megszorító diéták csapdája

Minden ember egyedi

Egyre népszerűbbek azonban az olyan „valódi” diéták, amelyek nem feltétlenül a fogyókúráról, inkább az egészségmegőrzésről szólnak. Önmagukban egyikkel sincs baj: sok nagyon jól meg van támogatva tudományosan is. A szent grált azonban még senki sem találta meg, és az igazság az, hogy mindenki számára egységesen jól működő étrend – nincs. Egyediek vagyunk mind külső, mind belső tulajdonságainkban. Mégpedig nemcsak öröklött módon, hanem szerzetten is. Az egyes anyagcsere-tulajdonságainkat meghatározó gének ugyanis ki és be tudnak kapcsolódni.

Ez a ki- és bekapcsolódás sokszor már az anyaméhben vagy kisgyermekkorban megtörténik. De a táplálékok, étkezési választásaink szerint nap mint nap hatnak anyagcsere-működéseinkre, illetve immunfolyamatainkra. Ezzel a témakörrel az epigenetika és a táplálkozásimmunológia foglalkozik. Az a tény, hogy egy bizonyos étrendtől egy óra múlva, egy nap múlva vagy pár hónapig jól vagyunk, nem biztos, hogy megmutatja a hosszú távú hatás mibenlétét. Egy-egy ember tapasztalata pedig teljesen eltérhet mások tapasztalatától.

Nem minden rossz, amit annak gondolunk

Egyre több olyan kórállapot van, amely valamelyik táplálékösszetevő kihagyására szépen reagál. Többféle ételallergia, keresztallergia, étel-intolerancia és enzimhiány (pl. laktóz-intolerancia) jó példa erre. Egyre többen folytatnak gluténmentes diétát, paleo diétát, tej- vagy pusztán laktózmentes étkezést. Van, aki a zsírokat próbálja teljesen kerülni, van, aki a szénhidrátokat. Bármi is az ok, az okozat egy következő probléma forrása lehet. Ha ugyanis valamit kihagyunk az étkezésből, azt valami mással kell pótolnunk. Kérdés, hogy ha valami mást növelünk, azzal jót teszünk-e? Tanúi voltunk annak, hogy az elmúlt évtizedekben mi mindent kiáltottak ki bűnösnek.

Először a telített zsírok kerültek kereszttűzbe (már tudjuk, hogy az igazság sokkal árnyaltabb). A zsírt és annak ízhatását pótolni kellett, megnőtt az ételek cukortartalma, most éppen az a fő gonosz. Az ízhatás miatt a sótartalom is nőtt, most óva intenek mindenkit a sok só magas vérnyomást fokozó hatásától, noha ez csak az emberek 20 százalékánál jelent valódi problémát. Különböző, valódi immunreakciót okozó ételösszetevők kihagyása azonban drasztikus életminőség-javulást tud okozni az arra érzékenyeknél. Az immunitás is egy állandóan változó folyamat. Ha úgy hagyunk ki hosszabb ideig bizonyos összetevőket, hogy nem is vagyunk rájuk érzékenyek, később nálunk is kialakulhat a valódi érzékenység.

Még a finomított szénhidrátokkal is az a helyzet, hogy jó, ha néha-néha kap egy löketet a szervezet, hogy tudja, mit kezdjen vele – elvégre az ősember is evett mézet néha! Ha az összetevőket nézzük, az első számú közellenség a glutén lett. A glutén valóban probléma sok embernél, főként a valódi coeliákiás betegeknél, ez egy öröklött autoimmun betegség. Az ilyen betegeknél a gluténra adott immunreakció tönkreteszi a bélfalat, ami miatt komoly felszívódási zavar lép fel. Létezik az úgynevezett nem coeliákiás gluténérzékenység is, amely sokkal több embert érint, de még mindig nem annyit, mint amennyien igyekeznek gluténmentes diétát folytatni. Azt is tudjuk, hogy a glutén képes keresztreakciót adni a pajzsmiriggyel, ami a pajzsmirigy autoimmun gyulladásainak is állhat a hátterében.

4 TUTI EGÉSZSÉGES, HÁZI ÉTEL TINIKNEK, AMIT IMÁDNI FOGNAK

STRESSZMENTESÍTŐ DIÉTA – ÉTRENDDEL

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

3 isteni paradicsomsaláta, ha diétázol – egyszerű, friss és laktató
Diétázol, de nem akarsz lemondani a finom ízekről? Fedezd fel azt a három egyszerű, friss paradicsomsalátát, amelyek gyorsan elkészíthetők, laktatnak, és tökéletesek a könnyed étrendedhez.
5 perces jeges nyári nasi, ha diétázol
Fagylalt helyett is szuper megoldás, ha nyáron is figyelsz a vonalaidra, ráadásul pillanatok alatt elkészül. Egy baj van csak vele, nem tudsz eleget készíteni belőle.
4 gyümölcs, ami segít a koleszterinszinted csökkentésében – természetes módon
Tudd kordában tartani a koleszterinszintedet természetes módon! Négy finom gyümölcs segíthet csökkenteni a „rossz” LDL-szintet és támogatni a szív egészségét – egyszerűen beillesztve a mindennapi étrendedbe.
South Beach diéta: modern fogyókúra éhezés nélkül
Fogyás éhezés nélkül? Fedezd fel a South Beach diéta titkait és kezd el az életmódváltást még a nyáron! Mutatjuk, hogyan csináld!
9 tanács, hogy könnyebb legyen elhagyni a cukrot
Íme, 9 tipp, amivel kizárhatja a cukrot az életéből.
Netről rendelsz fürdőruhát, vigyázz mert beteg lehetsz!
Egyre több üzlet kínál online vásárlási lehetőséget, így már fürdőruhát és fehérneműt is könnyedén rendelhetsz. De vajon rejt mindez egészségügyi kockázatokat? Ennek járunk most utána.
Egészséges diéta akkor is, ha nincs pénzed szuperfoodokra
Sokan azt hiszik, hogy az egészséges étkezés csak drága alapanyagokkal, különleges porokkal és egzotikus magvakkal működik. De ez tévhit. Ha tudatos vagy, akkor szuperfoodok nélkül is tudsz jól enni, sőt, akár sokkal táplálóbban és olcsóbban is. Az egészséges diéta nem pénz kérdése – hanem szemléletmódé.
Ezért ne tépd ki a kertedből: a kék virág, ami beindítja a fogyást
A kert szélén is ott virít, mégis alig ismerjük: a mezei katáng nemcsak gyönyörű, de természetes méregtelenítő, anyagcsere-serkentő és fogyást támogató növény. Ismerd meg közelebbről ezt az „álcázott” szuperélelmiszert!